Nagymesterek nélkül játszották le a XXVIII. Magyar sakkbajnokság döntőjét. Ez nem színvonalcsökkenést jelentett, hanem generációváltást. Barcza már a hatvanas, Szabó az ötvenes éveit taposta. Skopjéban újabb nagy sikert kivívott olimpiai ezüstérmes válogatottunk első két táblása, Portisch és Bilek a bajnoki döntőt „ütő” nagy nemzetközi tornákra kapott meghívást. (Portisch egyébként világraszóló diadalt aratott az amerikai San Antonióban, ahol egy leendő és egy volt világbajnokkal, Karpovval, illetve Petroszjannal holtversenyben az első helyen végzett olyan világnagyságok előtt, mint Gligorics, Keres vagy éppen Larsen.)

Az olimpián hárman kaptak szerepet az új nemzedék képviselői, a bajnoki döntőben már ők játszották a főszerepet. Nem volt tehát meglepetés, hogy ismét új név került a bajnokok listájára, Csom Istváné. A korábbi bajnokokhoz hasonlóan Csom is veretlenül vívta ki az elsőséget. Ribli Zoltán és Adorján András osztozott a második-harmadik helyeken. Később ők ketten Sax Gyulával kiegészülve alkottak „nagy hármast”, együttesen számos világbajnok-jelöltséget, olimpiai érmet és magyar bajnoki elsőséget elérve.

Csom István nemzetközi mester addigi legnagyobb egyéni sikerét könyvelhette el az 1972-s bajnoki cím elnyerésével. Egy évre rá a FIDE-listán már nagymesteri titulus áll a neve mellett. Sakkpályafutása alatt remek csapatemberként kilenc olimpián játszik és a magyar válogatottal egy arany- és három ezüstérmet szerez. Európa-bajnokságokon a csapattal három ezüst és két bronzérmet nyer. 1963 és 1989 között a Budapest Spartacus Sportegyesület versenyzője, edzője, majd mesteredzője, melyben Bajnokcsapatok Európa Kupája győztes és kilencszeres magyar csapatbajnok.

1972-ben nemzetközi mesteri címet kapott Petrán Pál (1946-) és Sax Gyula (1951-2014), magyar mesteri címet Hudy Attila (1938-?), Kurtesch László (1931-?), Pais Nimród (1944-), Perényi Béla (1953-1988), Pintér József (1953-), Schrancz István (1943-2018), Stugel József (1941-1999), Szabolcsi János (1952-), Széles Károly (1946-), Varasdy Imre (1952-).

(A játszma Csom István elemzésében az Informátor 15. kötetében jelent meg.)