Szocsiban április 30. és május 10. között rendezték meg az orosz csapatbajnokságokat. A női és férfi csapatok, az ifjúsági együttesek mellett a szeniorok is megmérkőztek. A férfiaknál a legjobbak küzdelmét öt együttessel hat táblán, két fordulóval rendezték meg. A legjobb orosz sakkozók mellett a korábbinál jóval kevesebb idegenlégiós is játszott. Az ötszörös olimpiai bajnok Peter Szvidler vezetésével a szentpétervári Mednyij vszadnik végzett az élen, az ezüstérmes moszkvai SSZM csapatában a világbajnoki kihívó Szergej Karjakin is szerepelt. A címvédő Szibéria gárdájában remekelt az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik, de csak harmadikok lettek.

IMG_7156

Peter Szvidler emelhette magasba a győztesnek járó trófeát. A Mednyij vszadnik Szentpétervár 2013-ban aratott győzelme, majd két egymást követő bronzérmet érő szereplés után aranyérmes lett a gárda. A hattáblás, kétfordulós viadalon már a rajtnál születtek meglepetések. A szentpétervári-moszkvai rangadó döntetlennel ért véget, a címvédő Szibéria a Lagyja elleni 5-1-gyel kezdett. A második játéknapon Vlagyimir Kramnyikot még nélkülöző Szibériát az SSZM 4,5-1,5-re győzte le. A negyedik fordulóban már Kramnyikkal vezérevezősként 4-2-re nyertek Szvidlerékkel szemben. A moszkvaiak a Zsiguli hatosa ellen vesztettek pontot. Félidőben az SSZM – Moszkva 6 meccsponttal, 15 táblaponttal vezetett a 14,5 pontot gyűjtött Szibéria előtt. A szentpéterváriaknak 5 meccspontjuk és 13,5 pontjuk volt.

IMG_7365

A hatodik fordulóban Szvidler fontos győzelmével a Mednyij vszadnik nyert az SSZM ellen, Szergej Karjakin kihívóként első partiját vesztette el, Kramnyikék vezettek. A hetedik játéknapon a moszkvaiak másodszor is megadásra kényszerítették a címvédőt. Emlékezetes nagy csatát vívott az éltáblán Vlagyimir Kramnyik és Szergej Karjakin. Az exvilágbajnok többször is fonalas nyerést hagyott ki a világbajnoki kihívóval szemben, 138 lépés után csak két király maradt a sakktáblán! Szvidlerék átvették az éllovas szerepét. A bajnoki cím szempontjából sorsdöntő volt a Szibéria-Szentpétervár visszavágó, az első három táblán döntetlenek születtek, a hátsó táblákon taroltak a Mednyij vszadnik nagymesterei. A befejező játéknapon kicsit kockázatos volt Szvidlerék taktikája, öt játszmában is remiztek, a tartaléknak jelölt Vlagyimir Fedoszejev győzelme jelentette a bajnoki cím elhódítását.

A csapatbajnokság végeredménye:

H. Csapat 1a 1b 2a 2b 3a 3b 4a 4b 5a 5b  TB1   TB2 
1 Mednyij vszadnik (Szentpétervár)  *  * 3 2 5 13 29,5
2 SSZM – Nase Naszledije (Moszkva) 3  *  * 4 3 5 5 12 31,5
3 Szibéria (Novoszibirszk) 4 2  *  * 4 5 10 27,0
4 Zsiguli 3 1 2  *  * 4 5 19,0
5 Lagyja 1 1 1 2  *  * 0 13,0

 

A bajnokcsapat

T. Név Élő FED 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Pont J. Élő-átlag
1 Peter Szvidler 2762 RUS ½ 0 0 1 1 ½ ½ 3,5 7 2729
2 Leinier Dominguez Perez 2732 CUB 0 1 ½ ½ 0 ½ ½ ½ 3,5 8 2696
3 Nyikita Vityjugov 2721 RUS 1 ½ ½ ½ 1 ½ 4,0 6 2660
4 Bu Xiangzhi 2723 CHN ½ ½ ½ 1 1 ½ 1 ½ 5,5 8 2638
5 Makszim Matlakov 2693 RUS ½ ½ 1 ½ ½ 1 4,0 6 2620
6 Maxim Rodshtein 2689 ISR ½ 0 ½ 1 1 ½ 3,5 6 2594
7 Vlagyimir Fedoszejev 2685 RUS 1 1 1 3,0 3 2452
8 Ildar Hairullin 2628 RUS ½ 1 ½ ½ 2,5 4 2541

 

Az ezüstérmes csapat

T. Név Élő FED 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Pont J. Élő-átlag
1 Szergej Karjakin 2779 RUS ½ 0 ½ 1,0 3 2772
2 Jan Nepomnjacsij 2703 RUS ½ ½ 1 1 1 ½ ½ 5,0 7 2712
3 Erneszto Inarkijev 2686 RUS 1 1 ½ ½ ½ 1 4,5 6 2708
4 Jevgenyij Najer 2681 RUS 0 1 0 1 1 ½ 3,5 6 2676
5 Vagyim Zvjagincev 2672 RUS ½ 1 ½ ½ 0 1 1 4,5 7 2612
6 Daniil Dubov 2644 RUS ½ 1 1 ½ ½ 1 4,5 6 2588
7 Vlagyimir Malahov 2703 RUS ½ ½ ½ ½ ½ ½ ½ 1 4,5 8 2582
8 Ivan Popov 2645 RUS 1 ½ ½ 1 1 4,0 5 2452

 

A bronzérmes csapat

T. Név Élő FED 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Pont J. Élő-átlag
1 Vlagyimir Kramnyik 2801 RUS 1 1 ½ 1 ½ 4,0 5 2730
2 Alekszandr Griscsuk 2752 RUS ½ ½ ½ ½ ½ 0 1 ½ 4,0 8 2703
3 Jevgeny Tomasevszkij 2722 RUS 1 ½ 1 ½ 1 ½ ½ ½ 5,5 8 2665
4 Dmitrij Jakovenko 2731 RUS ½ 0 0 ½ 0 1,0 5 2645
5 Szergej Rublevszkij 2692 RUS 1 0 1 1 ½ ½ ½ 0 4,5 8 2615
6 Anton Korobov 2674 UKR 0 ½ 1 ½ ½ 0 2,5 6 2601
7 Dmitrij Kokarev 2622 RUS 1 ½ ½ 1 0 3,0 5 2577
8 Dmitrij Bocsarov 2597 RUS 1 ½ 1 2,5 3 2463

Verőci Zsuzsa