10.30.
A Nagykanizsai Sport Klub Faceobok-oldalán így értékelte a versenyt Medvegy Zoltán csapatvezető:

„A világ legrangosabb klubcsapatok versenyén elért 11. helyezés értékelése. Zoltán Medvegy csapatkapitány beszámolója.
A Klubcsapatok Európa Kupáján idén 84 csapat indult és mi a 8. helyen voltunk rangsorolva. A 6 táblára 8 játékost neveztünk. Figyelembe véve, hogy csak a bajnoktól és az első kiemelttől kaptunk ki, mindenki mást magabiztosan megvertünk, beleértve a 4. kiemeltet is, elmondhatjuk, hogy a csapat az első nemzetközi versenyén várakozás felett teljesített.
Holtversenyben a 7-16. helyen végezve, a csapatversenyek Berger-szisztémája alapján ez a 11. helyet jelentette. Ez a rendszer azoknak a csapatoknak kedvez, akik nem játszottak az élmezőnyben, viszont a gyengébb csapatokat nagyobb arányban verték meg.
Jó példa erre a 8. és 9. helyen végzett Beer Sheva és a Kavala csapata (utóbbit 4-2-re meg is vertük), akik csak gyengébb csapatok ellen tudtak győzni. Mivel mi játszottunk az 1., a 3. és a 4. kiemelttel (utóbbit szintén legyőztük), beleszaladtunk két vereségbe, így – annak ellenére, hogy a riválisoknál sokkal erősebb mezőnyben játszottunk és ez rajtunk kívül csak az Alkaloidáról és a Turkish Airlines-ról mondható el – a holtversenyt eldöntő számítás szerint a 11. helyen zártunk.
A 84 csapat sorrendjének a megállapításához kevés a 7 forduló, a sakktudáson kívül így ebben a lebonyolítási rendszerben jelentős szerepe van a szerencsének is.
A játékosok teljesítményének értékelése:
Az első két táblán remekül szerepeltek az ukrán olimpiai bajnokaink: Pavel Eljanov és Andrei Volokitin egyaránt 7-ből 5 pontot szerzett és 8, illetve 9 Élő-ponttal gazdagodtak. Volokitin bár nem érezte jól magát, mégis vállalta a játékot és óriási bravúrként le is győzte sötéttel a 2783 Élő-pontos, korábbi rapid világbajnok Abdusattorovot
Maksim Chigaevnek ezúttal nem ment jól a játék. Több kedvező állást is elrontott, így 7-ből 2,5 pontja lett (-17 Élő-pont). Fontos megemlíteni, hogy három szupersztár ellen vesztett: Mamedyarov, Harikrishna és Praggnanandhaa mindegyike világbajnokjelölt volt.
Benjámin Gledura folytatta a sakkolimpián bemutatott szenzációs formáját, 7-ből 5,5 pontot szerzett (+8 Élő-pont).
A mindössze 15 éves ukrán nagymester, Ihor Samunenkov 5 játszmából 2 pontot szerzett. Bár ez felnőttek ellen kitűnő eredmény, nem lehet teljesen elégedett (-6 Élő-pont).
Antal Gergelynek kellemetlen volt néhány párosítása, de 5-ből 3 ponttal hozta a papírformát (-2 Élő-pont). Aczél Gergely tartalékként jól megoldotta a feladatát, 4-ből 3 pontot szerzett (+2 Élő-pont)
Élő-pont tekintetében hoztuk az elvárásunkat és elmondhatjuk, hogy a csapat a Tuxerával mint főszponzorral az első nemzetközi megmérettetésén tisztességesen helytállt.
Táblahelyezések: Eljanov 5., Volokitin 5., Gledura 6., Antal 9., Samunenkov 16., Chigaev 23.
Köszönjük játékosainknak, csapatkapitányunknak, mesteredzőknek, vezetőségnek, támogatóinknak, szurkolóinknak, Nagykanizsa Önkormányzatának, szponzorainknak, a Tuxerának és az Aquaprofitnak, hogy támogatásukkal segítették, hogy ilyen kiemelkedő eredményt érhettünk el.
A jövőben is tervezünk részt venni és igyekszünk a még eredményesebb szereplésben.
Részletes eredmények

10.28.
Mihályfi Gábor, az ajkai férfi csapat kapitányának zárógondolatai:
„Az utolsó két forduló – ajkai szempontból – a lányokról szólt. Főleg Zsókáról. Róla csak szuperlatívuszokban lehet beszélni: A csapat legjobbjaként, veretlenül végzett, úgy, hogy minden meccsen játszott, mert nem lehetett kihagyni. IM normát csinált, tábladíjas lett, 27 ponttal növelte ÉLŐ-jét és másodikak lettek a csapatversenyben. Nem holtversenyben, tisztán. Csak az őket verő Tájfun Ljubjana gárdája végzett előttük. Gratuláció Nekik, köszönet a szponzoroknak és a felkészítő mesteredzőknek!
A fiúk is elérték a célkitűzést, a 84 közül a 10. helyre futottak be. Az utolsó két fordulóban döntetlent értek el. Fél ponttal több, már a 6. pozíciót jelentette volna!
A szakmában járatosabbak tudják, hogy ilyen nagy létszámú mezőnyben milyen fontos a hajrá, az utolsó forduló különösen! A sors, a sorsolás szeszélye miatt „külsőkörös ” csapatok ugorhatnak egészen nagyot. Ráadásul az azonos pontot gyűjtők közti segédpont számítás is az ellenfelektől teszi függővé, hányadik leszel.
A srácok közt tábláján (az éltáblán) harmadik legjobb performanszot teljesített Sanan Sjugirov, aki 6 partiból 4,5 pontot gyűjtött. Persze, a tizedik helyhez a többieknek is jól kellett szerepelniük. Nekik is köszönöm (kapitányként) a munkát! Gratulálok!
A szervezés, a szállás, a kaja végig jó minőségű volt, a feszített tempó mellet csúszások, fennakadások nélkül zajlott a verseny.
Személy szerint nekem óriási élmény volt élőben követni a világ sakkzseniinek parádés játékát. A korábbi ECC versenyekhez képest idén felvonultak az indiai olimpiai bajnokok, a kínai élmezőny és a volt FÁK államok különböző zászló alatt játszó professzorai. Nagyon jó volt emellett érezni a magyar sakkcsapatok iránti tiszteletet.
Kár, hogy vége lett! Szerencsére nem maradunk sakk nélkül, a hétvégén kezdődik a bajnokság.”
10.25.
Mihályfi Gábor, az ajkai férfi csapat kapitányának gondolatai az utolsó előtti forduló napján:

„Péntek reggel van, az utolsó előtti forduló napja. Eddig (és remélhetőleg a folytatásban is) kitartott a jó idő. Napközben 20 fok feletti, napsütéses időben sétálhatunk, estére azonban csípős hideg a levegő. A körülmények változatlanul kifogástalanok, mindenki egészséges.

A lányok és a fiúk is négy csapatgyőzelemmel állnak, a kitűzött célok (fiúk top 10-be, lányok a dobogóra szeretnének kerülni) még elérhetőek.
A srácok közül Sanan Sjugirov teljesítménye emelkedik ki: négy partiból 3 ponttal, veretlenül tartja az első táblát. A lányoknál Gaál Zsókát nem lehetett kihagyni a csapatból, 5-ből 4,5  pontjával még a tábla díjra is esélyes!
Ma a lányoknak lesz nehezebb dolga. A kisebb létszámú, de borzasztóan erős mezőny első kiemeltjével, a Monte Carlo csapatával mérkőznek.
Hajrá Bányász! Hajrá Ajka!
A csatolt képen Alexiy Sarana (jobbról) és Arseniy Nesterov a csapat 2. és 3. táblása látható.”
10.22.

A második forduló után Mihályfi Gábor, az ajkai férfi csapat kapitánya így foglalta össze gondolatatait:
„Egy csodaszép fürdővárosban, Vrnjacka Banjában rendezik a soros ECC versenyt. Gyönyörű utcák, szökőkutak, hegyek-völgyek, vízesések, este színpompás kivilágítás, jó itt lenni.

84 csapat indult az openen, 7. kiemeltek a Sentimentosok. A lányok 18-ból a másodikak.
Két (talán nehéznek nem mondható) fordulón vagyunk túl. Mindegyik csapatunk két győzelmet tett a zsákba. Ma a fiúk egy tavalyról ismert montenegrói gárdával csapnak össze, a lányok a múlt évi győztest (SuperChess) kapták.

A versenykörülmények egész jók: nagy légtér, jó a szellőztetés, a klimatizáció, megfelelő a világítás. A beléptetésnél a szokásos szigor, de gördülékeny. Az ellátmány szűkös, de a verseny teremhez kapcsoltak egy bárt, ahol normális a kávé.

Van néhány érdekesség a csapataink körül: Divya Deshmukh (Ő a lányoknál a második táblás) bőröndje nem érkezett meg (talán ma meghozzák!), úgyhogy a piperétől a ruhákig mindent venni kellett Neki.
A szállodánk wellness részlegében (a jelenlétemben kigyulladt a finn szauna kályhája. Méteres lángok, tűzoltóság, mindent átható füst és azóta a wellness nem látogatható. Kedvezményt fogunk kérni!”

Medvegy Zoltán, a nagykanizsai csapat kapitányának összefoglalója olvasható a klub Facebook-oldalán, szintén a második fordulót követően:

„Továbbra is hibátlan a csapat! – Medvegy Zoltán csapatkapitány helyzetjelentése az Európai Sakk Csapatok Kupájának 2. fordulója után.
Az angol „Cápák” ellen játszottunk ebben a fordulóban. Minden táblán jelentős Élő-pontszámbeli különbség volt a javunkra, így bíztunk a nagyarányú győzelemben.
Pavel Eljanov ellenfelének nem sikerült befejeznie a táblán a fejlődést, a játszma gyakorlatilag 15 lépés után eldőlt. Andrei Volokitin a tegnapi viharos támadása után ma egy zárt centrum melletti manőverezős partiban játszotta túl az ellenfelét. Maksim Chigaev nem tudta hibára kényszeríteni ellenfelét, így döntetlen lett az eredmény.
Gledura Benjámin magabiztos győzelemmel feledtette a tegnapi döntetlenjét. Bemutatkozott a 15 éves Ihor Samunenkov is, aki az időzavarban sajnos elrontotta nyerőesélyes állását és utána már neki kellett pontosan játszania, hogy megszerezze a döntetlent. Aczél Gergely biztosan győzött egy jóval gyengébben rangsorolt játékos ellen.
Az 5-1-es végeredmény nagyjából megfelel a papírformának, így elégedettek lehetünk vele. Érdekesség, hogy az eddig sötéttel játszott hat parti mindegyikét megnyertük.
A 3. fordulóban a görög Kavala csapata ellen játszunk, akik ugyan erősebbek a korábbi ellenfeleinknél, de így is mi vagyunk az esélyesek.”

 

Zajlik az Európai Klubcsapatok Kupája Szerbiában, amelyen sakkcsapataival részt vesz Ajka és Nagykanizsa is.
Ajka két csapattal indul: a nőknél Garuda Ajka BSK (2. kiemelt), a férfiaknál pedig a Sentimento Ajka BSK (7. kiemelt) játékosainak szurkolhatunk.
A Tuxera Aquaprofit Nagykanizsai Sakk Klub (8. kiemelt) is részt vesz a versenyen.
A csapatok összetétele :
Garuda Ajka BSK:
IM Assaubayeva Bibisara 2487
IM Divya Deshmukh 2501
GM Khotenashvili Bella 2423
IM Injac Teodora 2424
WIM Gaál Zsoka 2398
Sentimento Ajka BSK:
GM Sjugirov Sanan 2637
GM Sarana Alexey 2717
GM Bánusz Tamás 2591
GM Prohászka Péter 2548
GM Balog Imre 2626
GM Korpa Bence 2550
Tuxera Aquaprofit Nagykanizsai Sakk Klub:
GM Eljanov Pavel 2672
GM Volokitin Andrei 2648
GM Chigaev Maksim 2624
GM Gledura Benjamin 2639
GM Samunenkov Ihor 2533
GM Antal Gergely 2545
GM Aczél Gergely 2460
Az október 27-ig tartó bajnokságon további magyar sakkozók is részt vesznek: Bokorovics Bertalan, Borhy Marcell, Csonka Attila, Karácsonyi Kata, Németh Miklós, Varga Zoltán.
HAJRÁ, MAGYAROK!