Megint elment egy jóbarát. Nagyon jó barát. Elhunyt Szilágyi Péter. Visszaemlékezésem e helyen elsősorban a sakkozókhoz szól, de Péter élete olyan sokoldalúan gazdag volt, hogy éppúgy tekinthetjük őt nagyszerű újságírónak, kultúrtörténésznek, irodalomkutatónak, nyelvésznek, kiváló amatőr versmondónak, mint remek sakkmesternek.

1937. október 30-án született Budapesten és itt halt meg 2019. november 18-án. Gyermekkorát beárnyékolta, hogy hatéves korára elvesztette szüleit és nagymamája egyedül nevelte fel. Iskolatársa hívására ment el sakkedzésre és a szellemi játék rabul ejtette. Első publikált partija, amelyet a fővárosi ifjúsági bajnokságon játszott és nyert meg, a Budapesti Sakkhíradó 1958. szeptemberi számában jelent meg. Vasúti klubban, akkori nevén a Lokomotívban kezdett versenyezni. Első edzői Alföldy László és Papp Béla voltak. Barátai, Liptay László és Molnár István is segítették az előrejutásban. A II. Rákóczi Ferenc Közgazdasági Technikumban tett érettségi vizsgát 1957-ben. Ifjúkori ambíciói között a színészi pálya is szerepelt és emlékként szívesen emlegette az Egressy Gábor Amatőr Művészeti Klub rendezvényeit, ahol olyan neves színészekkel ismerkedhetett meg, mint Csernus Mariann vagy Kézdy György. Később felnőttként felvételizett a Színművészeti Főiskolára is, de nem járt sikerrel. Rajongását a versek iránt azonban egész életében megőrizte, sőt ifjú tanítványainak is igyekezett továbbadni. Sakkpályafutása az 1960-as években szépen ívelt felfelé. Bár első munkahelyein fizikai munkát kellett végeznie, a mesteri címet 1964-ben megszerezte. Teljesítményével akkor már másodszor jutott be a legrangosabb hazai verseny, a Magyar Férfi Bajnokság döntőjébe. Ezt még háromszor megismételte és 1967-ben érte el a legjobb eredményt, a holtversenyes 4. helyet.

Élete egyenesbe került, amikor 1963-ban megismerkedett Judittal, első feleségével. Házasságukból két gyermek született Gábor és Orsolya.

Miközben sakkeredményei is egyre jobbak lettek, rátalált az igazi polgári foglalkozására, az írásra, újságírásra. Előbb még gyakornokként dolgozott az MTI-nél, majd elvégezve az Eötvös Loránd Tudományegyetem orosz nyelvtanári szakát, főállásban a Lapkiadó Vállalat lett a munkahelye. Évtizedeken át több újságban, folyóiratban (Képes Hét, Élet és Tudomány, Szovjetunió, Műértő, Népszabadság stb.) jelentek meg írásai és hamarosan nemcsak sakkról, hanem a művészetek, a nevelés és az orvostudomány területéről is. Az esszék mellett egyre több interjút készített neves tudósokkal. Az orosz nyelv mellé megtanult németül és angolul is. Érdeklődése az internet megjelenésével annyira kiszélesedett, hogy mikor egy évtizeddel ezelőtt számba vette, hogy miről tudna még írni tanulmányt vagy könyvet, a listája olyan hosszú lett, hogy nem akarta megmutatni senkinek.

Újságírói munkássága a Magyar Nemzet sakkrovatában találkozott másik „kedves” hivatásával, a sakkal. Beszámolt a nagy nemzetközi versenyekről, játszmákat elemzett. Külön rovatban interjúkat készített a sakkvilág nagyjaival, akik hazánkban megfordultak. Természetesen folyamatosan külső munkatársként dolgozott a szaksajtónak, a Magyar Sakkéletnek. Mindenkit megszólaltatott, aki valamit is számított a sportágunkban.

Versenyzőként új egyesületben, a Budapesti Spartacusban folytatta. Klubjában 25 évet játszott és ez alatt kilenc bajnoki aranyéremben vállalt jelentős szerepet. Több alkalommal is a legjobb pontszerző volt. Csapata 1981-ben Európa-bajnok lett és bár a döntő összecsapáson nem játszott, az oda vezető mérkőzéseken fontos partikat nyert.  Tudása, játéka egyre magasabb szintet ért el. Hazai egyéni tornákon (MTK vegyes mesterverseny 1967, Spartacus-Vörös Meteor vegyes mesterverseny 1968, Balatonberény nyílt verseny 1981) elért első helyezései után, 1983-ban a bulgáriai Ruszében teljesítette a nemzetközi mesteri cím követelményét. Legjelentősebb egyéni sikerének az 1974-es Budapest-bajnokság megnyerését tekintette. Csapata tehetséges fiataljainak oktatásából is kivette részét. Kiváló mesterek pályáját segítette, így edzőjének tekintette őt Cserna László, Schneider Attila, Károlyi Tibor. Rövidebb ideig a Polgár-lányok edzésében is részt vett.

Közeledve a nyugdíjas korhoz, aktivitása, munkakedve nem csökkent, sőt lehet mondani még fokozódott is. Innen tulajdonképpen elölről kezdhetném munkásságának állomásait, megjelent írásainak, riportalanyainak felsorolását. Több ezer címet tartalmazó számítógépes anyagaiban csak a cikkeinek témáit sorolja fel. Évekig próbálta összegyűjteni és digitalizálni életművét, de csak a töredékét sikerült megtalálnia az újságok archívumában.

Az új évezred nagy változást hozott az életében. Az első magyar sport hírportál, a sportfórum.hu felkérte Pétert munkatársnak. Hihetetlen energiával látott munkához. Megtanulta a számítógép és az internet használatát. Nyelvtudásának köszönhetően rengeteg anyagot gyűjtött. Különösen a sakk és más tudományok, művészetek (például a zene, a matematika és a pszichológia) összefüggései érdekelték. 2004-től pedig az akkor újjászülető magyar sakkfolyóirat, a Sakkvilág alapításába és munkájába kapcsolódott be szerkesztőként. Három évig dolgozott a lapnál, majd a vezetői állásból visszavonulva még évekig jelentetett meg cikkeket.

A Spartacus megszűnése után pár évvel új klubban folytatta a csapatbajnoki szereplését, a Dunaharaszti MTK-ban. Tizennégy szezonban küzdött a haraszti együttes első vonalában. Hamarosan itt is nagy hatással volt a baráti közösségre és a csapat a vezetésével fokozatosan erősödve, eljutott a legmagasabb bajnoki osztályba. Betegsége ellenére még 2013-ban is asztalhoz ült, hogy segítse klubját. Utolsó versenypartiját 2013. január 27-én játszotta.

Megalkuvás nélküli harcos volt a sakkban is és az életben is, de a döntő csatában senki sem győzhet.

Nagy űrt hagyott maga után.