Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Répási Zoltán, a Pest megyei sakkélet meghatározó alakja, Pest megye bajnoka (1999), március 12-én tragikus hirtelenséggel távozott közülünk.
A játék szeretete gyermekkorától fogva kiemelkedô szerepet töltött be életében. Takács Attilával, akivel utolsó napjáig legjobb barátok voltak, a foci mellett “végigsakkozták” fiatal éveiket.
Elsô csapata a Csepel Autó VSE, ahol a szakosztályvezetô, Kiszely Pál fedezte fel tehetségét és rajongását, majd Magyar Laci bácsi segítette fejlôdését.
A ‘90-es évektôl, Firnigel Jánossal és Benkovics Pállal együttmôködve, az eredményes tököli egyesületet igazgatták, valamint azóta is példátlan, pezsgô sakk-életet szerveztek a térségben, -ahol nemzetközi mesterek és nagymesterek is gyakori díszvendégek voltak.
Ezzel párhuzamosan az utánpótlás-nevelésben is tevékenykedett, szakkört vezetett szülôvárosában, Szigetszentmiklóson, elsôsorban gyerekeknek, azonban bárkit szívesen látott,- és volt akivel akár felnôtt korára is, itt szerettette meg egy életre a sakkot.
A 2000-es évektôl a prominens Dunaharaszti MTK játékosa volt egy bô évtizedig, ahol a remek légkörnek köszönhetôen, sok új barátra tett szert.
Idôközben szülôvárosának sakk-élete Lantos Attila és Kiszely Pali bácsi munkájának jóvoltából, rendkívül dinamikusan fejlôdött, így 2017-tôl “hazatért”, és a sikeres Szigetszentmiklósi Sakk Egyesület játékosa és utánpótlás-edzôje volt egészen haláláig.
Kiváló édesapa és nagyapa, valamint hûséges barát és sakktársként idô elôtt búcsúzott. Emlékét, leleményes sakk-stílusát és csípôs humorát sohasem feledjük.

ifj. Répási Zoltán