Rapport Richárd győzelemmel rajtolt a moszkvai Aeroflot-versenyen

Moszkvában Rapport Richárd győzelemmel kezdte meg szereplését a XII. Aeroflot nyílt versenyen. A német Matthias Bluebaum ellen nyert. Az orosz légitársaság a három csoportban megrendezésre kerülő torna főszponzora, a legnagyobb érdeklődés a 72 résztvevős „A” versenyt kíséri majd, ahol Rapport Richárd a harmadik kiemelt az azeri Sahriyar Mamedgyarov és az orosz Jan Nepomnjacsij mögött. A jelentős díjazás mellett külön rangot ad a kilencfordulós viadalnak, hogy a győztes meghívást kap a júliusi dortmundi, a 43. Sparkassen szuperversenyre. Rapport második partiját sötéttel az orosz Daniil Dubovval játssza.

Sokan panaszkodnak, hogy magas Élő-pontszámuk sem elegendő arra, hogy a körversenyek rendezőinek kegyeit elnyerjék, meghívást kapjanak. Aligha marad számukra más út, mint a sokkal nagyobb kockázattal járó nyílt versenyeken való részvétel. Svájci rendszerű tornákon a legjobbak számára az első fordulók kevés kivétellel csak „bemelegítést” jelentenek, a moszkvai mezőnyben azonban minden játszma igazi kihívást jelent. Az eddigi viadalokon nem érvényesült a papírforma, egyszer sem tudott nyerni a legnagyobb esélyes.

Az eddigi Aeroflot-tornák győztesei

Moszkva a harmadik évezred elején lett ismét a sakkvilág egyik jelentős fellegvára. 2001 végén a Kreml Kongresszusi Palotájában a kieséses rendszerű világbajnokság csatái dúltak. A világbajnok Vlagyimir Kramnyik és az exvilágbajnok Garri Kaszparov párharcát a Botvinnik-emlékversenyen láthattuk. 2002 januárjában a FIDE világbajnoki címéért a két ukrán nagymester, Vaszilij Ivancsuk és Ruszlan Ponomarjov csatázott, a 18 esztendős Ponomarjov győzelmével ért véget a párosmérkőzés. 2002 februárjában rendezték meg az I. Aeroflot-tornát, a kilencfordulós svájci rendszerű viadal ötös holtversennyel végződött, az orosz Alekszandr Griscsuk, a fehérorosz Alekszej Alekszandrov, az amerikai Alekszander Sabalov és Gregorij Kajdanov és a svájci Vadim Milov gyűjtött 6,5 pontot.

Egy év múlva a 201 résztvevőből 143-an nagymesterek voltak, még nagyobb volt a tét, a magas díjazás mellett a győztes meghívást kapott a dortmundi szuperversenyre. Nagy taktikázás mellett zajlott a viadal, és a négyes holtverseny végül a moldáviai Viorel Bologannak kedvezett. A két fehérorosz nagymester, Alekszandrov és Fedorov, valamint az orosz Peter Szvidler is 7 pontot gyűjtött. Érdemes megjegyezni, hogy Bologan óriási meglepetésre megnyerte a dortmundi tornát.

2004-ben végre volt magyar résztvevője a rangos tornának. A 201 fős mezőny erősségét jól jellemezte, hogy Berkes Ferencet 2602 Élő-ponttal a 37., Ács Pétert 2579-cel az 59. helyre rangsorolták. A háromszoros olimpiai aranyérmes Szergej Rublevszkij győzött. Hármas holtversenyben végzett az élen, de a kilenc partiban többször volt sötét, s ez döntött javára az örmény Rafael Vaganjannal és az orosz Valerij Filippovval szemben. Az orosz nagymester a júliusi dortmundi szuperversenyre szóló meghívást is kiharcolta. Berkes Ferenc remek sikerként félpontos hátrányban holtversenyes negyedikként zárt.

Egy év múlva az izraeli Emil Szutovszkij volt a legszerencsésebb az élen ötös holtversenyben végzettek közül, ő ötször játszhatott sötéttel. Az orosz Andrej Harlov, az ukrán Vaszilij Ivancsuk, az orosz Alekszandr Motiljev és az örmény Vlagyimir Akopjan is 6,5 pontot szerzett. Berkes Ferenc 5 ponttal a 38. lett. A résztvevők között láthattuk többek között az azeri Tejmur Radzsabovot, az ukrán Szergej Karjakint, az orosz Jan Nepomnjacsijt.

2006-ban négyes holtversennyel ért véget a versenyfutás, a grúz Baadur Zsobavát hirdették ki győztesként. A moldáviai Viorel Bologan, az indiai Krishnan Sasikiran és az azeri Sahriyar Mamedgyarov gyűjtött még 6,5 pontot.

Nyolc éve az orosz Jevgenyij Alekszejev nyert, 7 pontot szerzett. Az orosz Jevgenyij Tomasevszkij és Dmitrij Jakovenko, a kínai Wang Yue és Ni Hua fél ponttal kevesebbet. Almási Zoltán a 6 pontosok között a legjobb performance-pontszámot érte el.
2008-ban szenzációs eredménnyel a 2600 Élő-pontos 17 éves Jan Nepomnjacsij győzött, 2822-öt ért a 7 pontos teljesítménye. Az orosz Alekszej Drejev és Alekszandr Motiljev fél ponttal elmaradt a győztestől.

Hat éve a francia Etienne Bacrot javára dőlt el az ukrán Alekszander Mojszejenkoval elért holtversenyes elsősége, 6,5 pontot szereztek.

A következő két tornán a vietnami Le Quang Liem diadalmaskodott. 2010-ben 2647 Élő-ponttal játszott, 2872-es performance-pontszámot jelentett a 7 pontos eredménye. Fél ponttal előzte meg az ukrán Anton Korobovot. 201-ben izgalmas hajrát követően alakult ki 6,5 ponttal a hármas holtverseny, de Le győzött és másodszor is játszhatott a dortmundi szuperversenyen. Az orosz Nyikita Vitjugov és Jevgenyij Tomasevszkij végzett a dobogós helyeken.

Három éve a lengyel Mateusz Bartel győzelmével fejeződött be a XI. Aeroflot-verseny. Az első helyen 6,5 ponttal előállt hármas holtverseny Bartelnek kedvezett, ötször játszott sötéttel, míg ukrán riválisai, Anton Korobov és Pavel Eljanov ötször a világos bábukat vezették. Bartel játszhatott a dortmundi szuperversenyen. Balogh Csaba 5 ponttal a 34. lett. Pap Gyula az 53. helyen végzett, 4 pontot gyűjtött. Szabó Krisztián 3,5 ponttal a 74. helyen zárt a 85 fős mezőnyben.

A szép sorozat 2013-ban megszakadt, csak rapidversenyt rendeztek. Két évet kellett várni, hogy ismét szponzorálja a tornát az Aeroflot. A három verseny díjalapja 120 ezer euró. Az „A” csoportban 65 ezer eurót osztanak szét a legjobbak között, az első helyezett 18 ezer eurót kap és meghívót a dortmundi szuperversenyre. Holtversenynél a többször sötéttel játszó nagymester a kedvezményezett, ha ez sem dönt, akkor az ellenfelek Élő-pontjának átlaga, nem számolva a legmagasabb és a legalacsonyabb értékszámot. Magyar idő szerint 13 órakor kezdődnek a fordulók. Az első 40 lépésre 100-100 perc a gondolkodási idő, majd 50-50 perc a következő 20 lépésre, végül 15-15 perc a parti befejezéséig, az első lépéstől kezdve még 30-30 másodperc bónusz.

Az Élő-pontszámok alapján a legjobbak névsora:
Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2756), Jan Nepomnjacsij (orosz, 2714), Rapport Richárd (magyar, 2709), Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2708), ERneszto Inarkijev (orosz, 2706), Anton Korobov (ukrán, 2694), Makszim Matlakov (orosz, 2693), Krishnan Sasikiran (indiai, 2682), Vlagyimir Fedoszejev (orosz, 2674), Borisz Gracsev (orosz, 2673), Tigran L Petroszjan (örmény, 2671), Szanan Szjugirov (orosz, 2669), Igor Kovalenko (lett, 2661), Rauf Mamedov (azeri, 2658), Vagyim Zvjagincev (orosz, 2658), Alekszandr Motiljev (orosz, 2653)

Rapport Richárd győzelemmel kezdte szereplését. A német Matthias Bluebaum francia védelme ellen nem az elméleti ösvényen haladt. A középjátékban gyalogot áldozott, nemzetközi mester ellenfele a bonyodalmakban gyorsan eltévedt, majd taktikai elnézéssel döntő hátrányba került.

Az első forduló érdekesebb eredményei:
Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2756) – Borisz Szavcsenko (orosz, 2581) 1 – 0
Sztaniszlav Bogdanovics (ukrán, 2581) – Jan Nepomnjacsij (orosz, 2714) döntetlen
Rapport Richárd (magyar, 2709) – Matthias Bluebaum (német, 2576) 1 – 0
Szergej Grigorjanc (orosz, 2573) – Francisco Vallejo Pons (spanyol, 2708) döntetlen
Erneszto Inarkijev (orosz, 2706) – Rinat Jumabajev (kazah, 2572) 1 – 0
Baris Esen (török, 2571) – Anton Korobov (ukrán, 2694) 0 – 1
Makszim Matlakov (orosz, 2693) – Lu Shanglei (kínai, 2570) 0 – 1
Mustafa Yilmaz (török, 2570) – Krishnan Sasikiran (indiai, 2682) 0 – 1
Vlagyimir Fedoszejev (orosz, 2674) – Chanda Sandipan (indiai, 2569) 1 – 0
Kirill Stupak (fehérorosz, 2567) – Borisz Gracsev (orosz, 2673) döntetlen

Verőci Zsuzsa