Prágában rendezik meg a 35. Mitropa-kupát. Június 19. és 27. között kilenc ország férfi sakkozói négy, tíz nemzet női együttese két táblán viaskodik. Mindkét válogatottunk második a rajtlistán, női csapatunk címvédőként játszik. csapatverseny hivatalos honlapja: http://www.chess.cz/mitropa/index.php/en/

KONICA MINOLTA DIGITAL CAMERA

Prága a házigazdája a harmincötödször megrendezésre kerülő hagyományos csapatversenynek, amelyet férfi válogatottunk eddig hatszor nyert meg. Csapatunkat 1993, 1995, 1999, 2006, 2012 után két éve is győztesként ünnepelték.

1976-ban Innsbruckban indult útjára a sorozat, 1995-ben Bükkfürdő, 2007-ben Szeged volt a jelentős viadal rendezője. A korábbi tornákon legeredményesebben Németország és Jugoszlávia szerepelt hét-hét aranyéremmel (17, illetve 12 éremmel), a mieink hatszor nyertek és még négyszer végzett csapatunk a második, háromszor a harmadik helyen, a horvátok ötször diadalmaskodtak. A szlovénok és a franciák három-három, az osztrákok két, az olaszok egy első helyet értek el.

Címvédőként az osztrák csapat játszik, de a rajtlistán ezúttal csak a kilencedikek. A házigazdák első számú együttese 14 ponttal előzi meg válogatottunkat. Három rutinos nagymester és két ifjúsági korú játékos képviseli színeinket. Papp Gábor a második, Erdős Viktor a negyedik az Élő-pontok alapján.

A rajtlista az Élő-pontszámok sorrendjében:
1.Csehország A 2552
2. Magyarország 2538 (Papp Gábor 2596, Erdős Viktor 2579, Horváth Ádám 2515, Korpa Bence 2461, Kántor Gergely 2424)
3. Németország 2529
4. Olaszország 2508
5. Szlovákia 2474
6. Svájc 2468
7. Csehország B 2446
8. Szlovénia 2442
9. Ausztria 2441
10. Horvátország 2438

Az első forduló párosítása:
Horvátország – Németország
Szlovákia – Svájc
Olaszország – Ausztria
Csehország A – Csehország B
Magyarország – Szlovénia

A női verseny rajtlistáját a németek vezetik, de legjobbjuk, Elisabeth Paehtz még Londonban versenyez, három fordulót biztosan nem játszik. Két sokszoros olimpikonunk, a tavaly győztes együttesünkben is szerepelt Gara Tícia és Vajda Szidónia mellett Havanecz Bianka játszik. Válogatottunk 2007-ben, Szegeden és tavaly Mayerhofenben győzött. Háromszor bronzérmes volt csapatunk. A szlovénok és az olaszok az eddigi tizenkét női viadalon négy-négy aranyéremmel büszkélkedhetnek.

A rajtlista az Élő-pontszámok sorrendjében:
1.Németország 2412
2.Magyarország 2352 (Gara Tícia 2359, Vajda Szidónia 2345, Havanecz Bianja 2240)
3. Olaszország 2349
4. Szlovákia 2334
5. Csehország 2321
6. Lengyelország 2298
7. Szlovénia 2202
8. Svájc 2171
9. Ausztria 2164
10. Horvátország 2123

Az első forduló párosítása:
Horvátország – Németország
Szlovákia – Svájc
Olaszország – Ausztria
Csehország – Lengyelország
Magyarország – Szlovénia

Június 19-én 15 órakor játsszák az első fordulót, az utolsó játéknapon, június 27-én 9 órakor indulnak a sakkórák. A versenykiírás szerint a gondolkodási idő az első 40 lépésre 90-90 perc és lépésenként 30-30 másodperc, majd a parti befejezéséig még 30-30 perc és 30-30 másodperc lépésenkénti bónuszidővel.

Verőci Zsuzsa