Elkezdődött egy együttműködés Tirana Magyarországi Nagykövetsége és a Magyar Sakk Szövetség között.  Először Albániában szenteltek egy egész hetet a magyar kultúrának, amelynek keretében Héra Imre nagymester szimultánt adott a gyerekeknek, majd nemrégen Magyarország adott otthont egy, az Albán Nagykövetség által szervezett gyermek sakkversenynek.

Dr. Lovassy Ádám misszió vezetővel, a követség ideiglenes ügyvivővel készült beszélgetésünket olvashatják, aki többek között így vélekedett:

“…nem győzöm elégszer hangsúlyozni, hogy a gyümölcsöző együttműködésünknek köszönhetően közel 50 albán fiatal arcára csaltunk mosolyt, s vittük jó hírét Magyarországnak, és a magyar sakknak.”

 

Milyen apropója és célja volt annak, hogy ez a verseny létrejöjjön?

Tavaly november első hetében szerveztük meg Albániában a „Magyar Kulturális Hét” programsorozatot, amelynek egyik eleme volt a „Chess and Jazz” verseny. Ennek keretében egy albán zongorista magyar jazz számokat játszott, míg egy magyar sakk nagymester (Héra Imre úr) albán középiskolásokkal szimultán játszott, háttérben Kónya Anna Albániában élő magyar festőművész képeivel. A négynapos „Chess and Jazz” rendezvényeink olyan jól sikerültek, hogy eldöntöttem tovább kell lépnünk, nagyobbat kell álmodnunk: ilyen előzmények után jött létre Magyarország Tiranai Nagykövetségén a gyermek sakkverseny.

Elégedettek voltak-e a résztvevők számával?

A közel félszáz ifjú versenyző, s kísérőik megtöltötték Nagykövetségünk dísztermét – ebben a tekintetben elégedettebbek nem is lehetnénk.

Lesz-e folytatása az ötletnek, ha igen, mikor, hogyan, miként?

2024 második félévében Magyarország tölti be az EU soros elnökségét, így a sikerre ítéltetett programjainkat ismét megszervezzük. Ilyen a gyermek sakkverseny is, így bízom benne, hogy magyar „díszvendégeket” is sikerül elcsábítanunk Tiranába.

Miért érzik fontosnak e sportág népszerűsítését, milyen előnyöket látnak benne?

Magyarország minden nagykövetségének feladata, hogy Magyarországot, a magyar vívmányokat és unikumokat népszerűsítse a fogadóországban. Országról országra eltérő, hogy ezek utóbbiak közül minek van hagyománya, minek van táptalaja. A sakk, a magyar sakk és a Polgár család tisztelete ilyen Albániában! A sportdiplomácia eszköztárával tovább lehet mélyíteni a meglévő, és nagy múltú albán-magyar kapcsolatokat!

Fotók: Tirana Magyarországi Nagykövetsége