Letölthető változat itt

Amikor bő 20 évvel ezelőtt elkezdtem sakkot tanítani, nemzetközi mesterként elsősorban a
sakkról voltak ismereteim, és gyorsan rájöttem, hogy ez a jó oktatáshoz nagyon kevés.
Kevés, mert arról, hogy hogyan is kell oktatni, homályos elképzeléseim voltak csupán.
Utánanéztem mások hogyan is tanítanak, és azt a lesújtó felfedezést tettem, hogy erről a
kérdésről egy árva könyvet sem írtak még sakkozói körökben! Legalábbis a mai napig sem
találtam evvel a témával foglalkozó munkát.
„Hát, öregem, magadra vagy utalva!” mondtam magamnak.
Nyitott szemmel jártam, és próbáltam  választ, válaszokat találni arra a
kérdésre:  HOGYAN jó oktatni. Az évek során tanítás közben – a „terepen” – sok mindenre
rájöttem, és saját módszereket kezdtem kialakítani, kollégáktól is lestem el fogásokat és
többekkel beszélgettünk is az oktatásról. Az ilyen beszélgetésekből az jött le, hogy mindenki
másképp csinálja…
 Tanulni persze bárhonnan lehet, például a – szerintem – egyik legfontosabb oktatási
technikára, a kérdezés módszerére egy sakktól teljesen független tanfolyamon figyeltem fel.
„Milyen tökkelütött vagy, hát erről pedagógiai és a pszichológiai területeken kell információt
keresni!” – kiálthat fel az olvasó.
Ez igaz. Ám visszakérdezek: miért nincs olyan könyv, ami a pedagógiai és pszichológiai
módszereket átülteti – divatos szóval: integrálja – a sakk területére? Miért nem foglalkozott
eddig avval senki , hogy az oktatás elméletét a sakkoktatás gyakorlati alkalmazására is
kidolgozza? Konkrét kérdésekre, problémákra, szituációkra adott konkrét válaszokra
gondolok.  
Más hiányokra is felfigyeltem az idők során:
Rengeteg könyv jelenik meg a sakkról, a többségük valamilyen megnyitásról szól. Kisebb
témákat felölelő könyvekben pl. a végjátékokról esik szó. Szintén sok könyvben erős
sakkozók jól sikerült partijait elemzik a szerzők, és lehetne folytatni a sort.
Szükség van ezekre a könyvekre, ám oktatási szempontból hiányzik az átfogó szemlélet és
a felépített képzés koncepciója. Részinformációkat tartalmaz a sakk-könyvek nagy része,
amiket nem kapcsolnak össze, továbbá nincs, pontosabban nagyon kevés könyvben
található olyan tematika, hogy mit, mikor ajánlott oktatni a sakkban.
Egy hasonlattal megvilágítva az előző gondolatokat:
Mondjuk gulyáslevest szeretnénk készíteni, de nem tudjuk, hogyan is kell ezt csinálni.
Utánanézünk, és az alábbiakkal szembesülünk:
Olyan címszó (recept) NINCS is, hogy „gulyásleves elkészítése”! Annyi információt viszont
szerzünk, hogy MIBŐL kell csinálni.
Az egyik könyv a húsféleségekről értekezik, a második a hozzáteendő fűszerek listáját
tartalmazza, a harmadikban a hagymákról kapunk leírást, és arról, hogyan kell előkészíteni a
főzéshez (ez már legalább valamit ír arról, hogy „hogyan”!),stb.
Az összetevőkkel tehát nagyjából tisztába kerülünk, de még mindig fogalmunk sincs arról,
mit kellene velük kezdeni!
Néhány könyvben homályos utalásokat olvashatunk arról hogy állítólag először a hagymát
kell olajon megfonnyasztani, de azért ez sem biztos…

Más könyvekben arról írnak, hogy a gulyáslevest csakis szabad tűzön szabad elkészíteni,
mert csak a teljesen amatőrök vetemednek arra, hogy konyhában, gázrezsón
próbálkozzanak evvel! Tehát szigorúan TILOS konyhában főzni!
Szintén más könyvekben a tálalás megfelelő formáit fejtegetik.
Ám ha mindezt megunva feltesszük a kérdést: „De könyörgöm, tessék már elárulni, MIT kell
az összetevőkkel kezdeni? Mit MIKOR kell beletenni? Meddig kell főzni? Vagyis HOGYAN
kell gulyáslevest csinálni! – akkor csak vállvonogatás jön, és ilyenféle válaszok:
„Ja, hát izé…minket sem tanítottak meg erre… Úgy csináljuk, ahogy tudjuk…”
„Nézd, remekül meg tudom tanítani, hogyan kell a megnyitásokat játszani! Ehh, miket
beszélek: szóval a hozzávalókat előkészíteni. Ahhoz nagyon értek! Ez a titka a jó
gulyáslevesnek!”
„Figyu, tök egyszerű! Mindent beledobálsz a lábosba, aládurrantasz és jó lesz!”
Ugye elég viccesen hangzik? Vagy inkább tragikomikusan.
És persze így nem meglepő, ha időnként odakozmál a gyerek… – akarom mondani a leves.
Pontosan ez a kaotikus helyzet jellemző a sakkoktatásra: részelemek vannak felsorolva
mindenhol, de a teljes „recept” nem.
Mint minden hasonlat, úgy a fenti is természetesen kissé sántít.
Mert persze nem érthet az oktató a sakktanítás valamennyi szintjéhez ugyanúgy, és erre
szükség sincsen. A megfelelő időben átadhatja egy másik „szakácsnak” a tanítványt, aki a
folyamat azon szakaszához jobban ért.
Tuti recept sincsen az egész oktatási folyamatra, de mégis kellene lennie olyan
koncepciónak, tudásanyagnak, ami a teljes folyamat lényeges részeiről szól.
Nincs.
Ez az iromány arról fog szólni, hogy MIT, MIKOR és HOGYAN érdemes tanítani, elméleti és
gyakorlati szempontból, konkrét kérdésekre, gyakorlatban előforduló helyzetek megoldására,
tipikus problémákra adott konkrét válaszokról.
Ez az anyag sakkedző képzési segédanyagnak készült, de nemcsak edzői ambíciókkal
rendelkezőknek ajánlom, hanem mindenkinek, akit érdekel a sakkozás oktatása, illetve a
sakkozás terén felmerülő pedagógiai és pszichológiai aspektusok és gyakorlati problémák.
Egy szűz területről szóló iromány eleve nem lehet teljes, sem tökéletes, nem is evvel az
igénnyel íródott. Lehet – és kell is! – rámutatni a hibáira, hiányaira!
Ám ahogy Anthony de Mello remekül megfogalmazta: „Kritikusnak még soha nem állítottak
szobrot.”
Másrészt ahogy a „szempont alapú gondolkodás” témájánál bővebben is leírom: bonyolult
kérdésekre gyakran nincsenek egyértelműen igen/nem, jó/rossz válaszok. Több kérdésről
teljesen más lehet a véleménye az olvasónak, és ez egyáltalán nem baj.
Hiánypótlás és gondolatébresztés a szándékom, és átadni mindazt az elméleti és gyakorlati
tudást, amit hasznosnak gondolok – azoknak, akiket érdekel."

Üdvözlettel,
Pálkövi József