Letölthető változat itt
Sokat gondolkoztam azon, hogy mit is lehet írni erről a témáról. Mik lehetnek azok a vezérelvek, amelyek létrehoznak egy egységes stratégiai teljesítményt? Talán a legfontosabb alapelv a tervszerűség. Terv nélkül a sakkban is, és az életben is elbukunk. Még a rossz terv is jobb, mint a terv nélküli ugrabugrálás. Ezen kívül nagyon fontosnak tartom a váratlan helyzetekhez való gyors alkalmazkodást. Ez abban nyilvánul meg, hogy váratlan, előre nem látott pozíciós, vagy taktikai motívumok megjelenése esetén pontos számítással, a lehetőségek pontos felderítésével próbáljuk meg a legjobb tervet, illetve az ahhoz kapcsolódó legjobb lépést megtalálni. Nagyon fontos, hogy a motívumkincsünk mindig bővüljön, és próbáljunk meg a vezető nagymesterek játszmáit elemezve, illetve értékelve a partikban végigvonuló főbb és melléktervek (Amik esetleg az adott játszmában nem is valósultak meg.) lényegére rátapintani, azokat fölfedezni. Mindenkinek ajánlanám, hogy kezdjen egy füzetet írni, amibe beírja a legújabban fölfedezett alapelveket, illetve motívumokat, definíciókat. Ha valaki jobb sakkozó akar lenni, akkor nagyon fontos az erős sakkozók fejével gondolkozni, illetve elemzéseiket hallgatva, vagy olvasva az állásértékelésükhöz közelebb jutni. Még a gyengébb játékosoktól is lehet tanulni, ezért a fejlődésünkhöz nagyon fontos a nyitottság. De a legfontosabbnak mégis a saját erősségeink, illetve gyengeségeink pontos ismeretét tartom, mert akkor máris látjuk, hogy merre tudunk továbbfejlődni. A saját sakkbeli fejlődésemben megfigyelhető, hogy számomra léteznek úgynevezett „kulcspartik”, amelyek megvilágították az utat a további fejlődéshez. Számomra ilyen játszma a térelőny kihasználására a Lékó–Kramnik, Belgrád, 1995. Gyönyörű parti, amely mutatja, hogy térelőny birtokában hogyan is kell játszani, és hogyan változik a pozíciós előny taktikai lehetőséggé, ami ebben a játszmában az f6 ponton bekövetkező szép huszáráldozatban nyilvánul meg. Ebben a játszmában sötét bástyái „megfulladtak” a királyszárnyon, Péter, pedig átvonult a vezérszárnyra, és a d vonalon megjelenő bástyák gyalognyerésre vezettek, amivel el is dőlt a játszma. A gyaloglépés nem fejlődő lépés (Vagyis sok gyaloglépés hátrányra vezet a tisztfejlődésben.) alapelv igazolására saját, már majdnem negyedszázados játszmámat szoktam megmutatni Fábián Lajos ellen (Budapest, 1981) a komplex mezőgyengeség bemutatására kitűnő példa saját játszmám Radosavljevics ellen sötéttel. Ez a játszma arra is példa, hogy ha anyagot áldoztunk, akkor az addig üsd a vasat, amíg meleg népi mondás szellemében nem engedhetünk meg a térben és az időben hátramenetelt. Ez a játszma életem egyik legszebb játszmája, mert taktikai motívumai annyira szépek, hogy ezt a játszmát elemezve még a Fritz is megbolondul. Az egyik lépés után a sötéttel totálisan vesztőnek ítélt állásban teljesen átfordul, és már sötét matt-adásával számol. Természetesen az állás értékelése is előjelet vált. A komplex mezőgyengeség másik bemutatására saját nyert játszmámat szoktam mutatni Polgár Judit ellen (Budapest, 1988.). Itt a sötét királyállás körüli világos mezők gyengültek meg, és bár világosnak a játszma egy fázisában bástyahátránya volt, szép támadással a maga javára döntötte el a küzdelmet. Ez a játszma arra is példa, hogy mi történik akkor, ha sötét nem tartja szem előtt a megnyitás öt alapelvének minél gyorsabb megvalósítását, illetve mi történik akkor, ha a tábla egyik negyedében megszaporodnak a tisztjeink, úgy, hogy a másik szárnyon a sötét királyt csak a saját bástyája támogatja. Szép, ahogy nyomon követhető a sötét királyszárnyon a világos mezők fokozatos gyengülése sötét h6, f5, fe4 majd e5 lépései után. Ez a játszma remek példa a gyengeségek tovaterjedésére is. A munka nélkül álló figura, illetve a nem visszavonulni hátrányban igazolására remek játszma saját játszmám dr. Nagy Ervin ellen. (Budapest, 1981). Ezen kívül az egységes stratégiai teljesítmény, és legalább egy elv játszmában való igazolására remek példa Almási Zoli játszmája a bledi sakkolimpiáról a román Marin ellen sötét színnel. Ez a játszma remek példa a sakkbeli harmóniák igazolására.
(Az anyag, tér és idő hármasság harmóniájának ismerete, illetve pontosabban fogalmazva megérzése nagyon fontos a sakkozó fejlődése szempontjából. A kezdő sakkozó nagyon hamar megbarátkozik a sakktáblán megjelenő anyaggal. Ha fejlődik, akkor lassan kezdi érzékelni a teret is, de lehet, hogy azt csak valahol mélyen a tudatalattijában érzi. Ez után további fejlődés szükséges ahhoz, hogy a játékos elkezdje megérezni, majd egyre mélyebben a saját játékába beépíteni az idő fogalmát . Ezután még nagyon hosszú idő szükséges a sakkbeli harmóniák ( anyagi , térbeli , időbeli , figurák egymáshoz viszonyított és a lépések harmóniája) megértéséhez, és egyre pontosabb definiálásához. Megfigyelhető, hogy erősebb sakkozóknál a bábok úgy jelennek meg , mintha élnének egy kicsit, szinte erőhatásként nyilvánulnak meg. Én is parti közben gyakran elfelejtkezem a bábok anyagi mivoltáról, és szinte csak a hatókörük él bennem.)
Ebben a játszmában arra kapunk példát, hogy mennyit ér egy minőség, és mi történik, ha az egyik fél (ebben az esetben világos) megbontja az időbeli harmóniát. Ugyanezen a sakkolimpián Lékó Péter Beljavszkij elleni világossal váltott játszmája jó példa e spanyol megnyitásban lehetséges huszárvándorlások igazolására. Miután az utóbbi két játszmát a helyszínen izgultam végig, ezért külön is örömmel töltött el később, hogy Péter játszmájában bekövetkező Hd2 – c4–es huszárvándorlást én teljesen tiszta, és egyértelmű és könnyű lépésnek tartottam. Péter pedig a saját elemzésében a legnehezebb lépésnek aposztrofálta.
(Az egységes stratégiai teljesítmény egyik alapfeltétele lehet, hogy bízzunk a megérzéseinkben. Édesapámtól hallottam, aki Maróczi Géza nagymester személyes tanítványa, levelezési világkupadöntős /Akkor még nem voltak számítógépek!/ és nagyon keveset sakkozó, a munkájának élő ember volt hogy majdnem mindig az elsőre megérzett lépés a jó lépés a sakktáblán. Saját pályafutásomban is nyomon követhető, hogy a legtöbb hibás tervet, fölvonulást a gondolkozási idő „rendes” elfogyasztása után találtam ki. Saját megérzéseimről annyit, hogy amikor Lékó Péter első komoly nyitási repertoárját fölépítettem, akkor olyan változatokat kerestem, amiktől a táblánál mindig tartottam egy kicsit. Ilyen volt a Skót megnyitás, amire édesapám azt mondta, hogy Maróczi nagymester szerint döntetlen. Én nem éreztem annak. Emlékszem, hogy mennyire meglepődtünk, amikor a Karpov – Kaszparov világbajnoki döntőn jött ez a nyitás, és divatos lett. A másik megnyitási változatok, amiket akkor Károlyi Tibivel kidolgoztattam a Szicíliai védelem elleni 0 – 0 – 0 változatok voltak világossal, mert úgy éreztem, hogy fiatal sakkozónak kockázatot is tudni kell vállalnia, és fejlődni akaró sakkozónak olyan
repertoárt illik kidolgoznia, amiben sok a szabad mozgású gyalogos. Láss csodát! A ma divatos sakkban ezek a változatok képezik a legkedvesebb világos fölállásokat. Érdekes, hogy Kecskeméten én néhány játszmában megvalósítottam világossal a manapság a Szicíliai gyilkosának titulált (Kállai Gábor) megnyitási változatot. Akkor a többiek egyszerűen lehurrogtak, pedig voltak benne eredményeim. Persze velem is történnek olyan dolgok, hogy egy nagymesterjátszma egyes elemeit nem értem Az utóbbi időben (Mert minden ellenkező híresztelés ellenére azért sakkozgatok.) ilyen parti volt Ivancsuk győzelme Kaszparov ellen a
szicíliai védelem Najdorf változatában alkalmazott Bg1 lépéssel, amit ma néhány nagymester fölvett a repertoárjába. Sokat nézegettem ezt a játszmát, amíg kezdett földerengeni, hogy világos tulajdonképpen mit is akar. Az biztos, hogy jó húsz évvel ezelőtt én ezt a lépést a lépésjelöltek között az utolsó helyre tettem volna, ha egyáltalán bevettem volna őt oda. A másik játszma, ami jócskán befolyásolta a sakkszemléletemet a Zhan Zhong – Lékó parti volt (Wijk aan See, 2004.). Hosszú napokat kellett ezzel foglalkoznom, míg földerengett valami, és egy általam addig még nem figyelt alapelv megfogalmazásához vezetett, és elkezdtem figyelni a támadásokat. Vagyis, hogy hány ellenséges pontot támadok én, és hányat az ellenfelem. Ezt is lehet futballnyelven szólva számszerűsíteni. Pl.: 5 – 2 világos javára. Erről a focinyelvről annyit szeretnék mondani, hogy akkor alakult ki bennem, amikor a fiatal Kaszparov cikksorozatát olvastam a Tükör című újságban. Az egyik elemzésben arra lettem figyelmes, hogy a csak támadott d5 centrummezőről Kaszparov azt írta, hogy 3 – 2 (Én ezt nevezem saját retorikám szerint focinyelvnek.) arányban, világos kezében van. Ettől az időponttól számolom én is a pontértékeket. Egyszer megemlítettem a dolgot a Sárosi Zolinak, de egész egyszerűen nevetett a pontértékre, pedig most a számítógépek ez alapján dolgoznak. Sajnos megsértődtem, és többet erről nem beszéltem. )
A támadás az ellentétes oldalra történő sáncolás esetére a Karpov -Korcsnoj világbajnoki döntő emlékezetes szicíliai sárkányát szoktam fölhozni, amiben világos lerohanás-szerű győzelmet aratott. De jó példa a már fönnemlített Lékó – Kramnik játszma is. Az izolált gyalogossal és ellene témát nem érintem, mert a három megadott téma egyikét jelenti. A lógó gyalogosra nagyon jó példa Pintér Jóska emlékezetes 2 – 0 – ás győzelmének egyik játszmája világossal az emlékezetes BEK meccsen az akkor még jugoszláv színekben játszó Lju-bojevic nagymester ellen. A mérkőzés másik játszmája a hogyan jászuk a spanyolt sötéttel remek igazolására szolgál. Engem nagyon megragadott Pintér egy másik játszmája sötéttel a Grünfeld védelem centrumképző változata ellen, amikor a komoly tervet nem találó világost (Sajnos a nevét elfelejtettem, és sehogy sem jut az eszembe.) az e4 téradó gyalogos (Ez saját meghatározás: Azokat a gyalogokat nevezem téradó gyalogosnak, amelyek az alapállásból már kiléptek, Ezáltal teret adnak a mögöttük fölvonuló tiszteknek. Csak remélni tudom, hogy a téradó gyalogos fogalmát én találtam ki, mert már többször előfordult velem, hogy kitaláltam valamit, és elődös volt ! Mindenesetre ezzel a dolgozattal adom meg az általam jónak ítélt pontos definíciót a nyilvánosságnak.
A téradó gyalogos támadása adja nagyon gyakran a középjátékban a középjátéktervet a gyalog-előrenyomulást illetően, mert az ellenséges téradó (főleg centrumgyalogok) gyalogosok hátráltatják saját tisztjeink betörését az ellenséges hadállásba. Tehát célszerű ezeket cserélni. A sakk terminológiája a téradó gyalogos (centrumgyalogos) cseréjét a centrum föladásának nevezi. Nekem sikerült bevezetnem a saját, és tanítványaim sakkjába a vezérszárny, illetve a királyszárny föladásának fogalmát is.
Nem is nagyon említem a kialakult megnyitások nevét, hanem a vezércsel esetén a c4 lépést a téradó gyalogos (ebben az esetben a d5 sötét gyalogos) kívülről, az e4 lépést a belülről való támadásának nevezem. Meg szoktam követelni az ellenséges téradó gyalogos támadásának a lehetőségekhez képest minél előbb történő keresztül vitelét.
A gyalogsziget előnyomulására vonatkozó alapelv, hogy a gyalogsziget egységét a lehetőségekhez képest őrizd meg. Erre az alapelvre csak Lékó Péter játszmáit kell megfigyelni. Az egyik fontos példa az utóbbi időből győzelme Adams angol nagymester ellen a profi világbajnokjelöltek versenyéről (Amit meg is nyert!) Dortmundból.
Találtam egy fontos alapelvet egy régi kiadású vékony magyar könyvecskében Ez az egyik játszmában azt illusztrálja, hogy kölcsönös ellenkező oldali sáncolás esetén vigyáznia kell sötétnek, hogy az ilyenkor szokásos h4 , g4 -es gyalogrohamot ne a kézenfekvő a5 , b5 – tel válaszolja meg, mert ebben az esetben lehetséges , hogy elkésik, hanem sokkal eredményesebben veheti föl a harcot a Va5 , b5 ellentámadással. Sajnos csak a motívumra emlékszem, a konkrét neveket már elfelejtettem.
Saját pályafutásomat megfigyelve az alapelvek gyűjtése volt nagyon fontos, majd ezeknek az elveknek a beépítése a játékomba. Érdekes, hogy milyen körülmények vezettek egy – egy alapelv megtalálásához. Egy időben komoly gondjaim voltak a huszárvégjátékokkal. Szerencsére ezek elég ritkán jönnek ki, így nem izgatott túlságosan a dolog. Egyszer egy OB-I-es CSB mérkőzésen azonban belecsöppentem egybe, és bár úgy éreztem, hogy végig jobban álltam, s végül be is gyűjtöttem a pontot, azért mégis eléggé bizonytalanul elemeztük a változatokat Haragos Kálmán mesterjelölttel, aki körünkben végjátéktudornak számított. Amikor említettem neki, hogy ebben és ebben az állásban nem tudtam biztonságosan értékelni, akkor ő simán megjegyezte, hogy a kell rátenni a huszárok pozícióját. Ezzel a mondatával Kálmán akkor jót emelt a játékerőmön és az értékelésemen, mert ezután jó matematikushoz híven ezt a végjátékalapelvet kiterjesztettem minden végjátéktípusra, és egy fontos középjátékalapelv megszületése is következett.( A középjátékban néha a tiszteket képzeletben vegyük le a tábláról, és az így előálló gyalogvégjátékot értékeljük. Ezzel el tudjuk dönteni, hogy cseréljük-e a tiszteket, vagy sem, illetve, hogy melyik tiszteket cseréljük melyik tisztek ellen,
Ezen kívül fontos, ha olvasgatjuk, hogy mit is csináltak, hogyan éltek a nagy sakkozók. Nekem egy történetről a mit hova tennék alapelv megszületése jut az eszembe. Az 1927-es nagy versenyen (Budapest, Siesta) történt, hogy magyar sakkozók egy nehéznek tűnő végjátékot elemeztek. Odament hozzájuk Capablanca, ránézett az állásra, és villámgyorsan szétdobálta a világos figurákat ezt ide, azt oda megjegyzéssel. Többet nem is kellett elemezni, mert még a „varimatyiknak” is teljesen világos lett, hogy hogyan is nyer a függő.
Az egységes stratégiai teljesítmények egyik alapja, hogy mindig tudjuk , hogy mit miért csinálunk. Nem elég a spanyol megnyitást lépésről lépésre megtanulni, mert minden lépésváltozatot úgy sem sikerül megtanulni, és mi történik , ha az ellenfél eltér. Nekem sikerült édesapámtól olyan spanyolt tanulnom, amiben az is benne volt (Maróczitól áttételesen), hogy a spanyol megnyitás az e5 pontról szól, és erre a pontra különösen kell figyelnie mindkét játszó-félnek.
Fontos, hogy a pozíciós állás átalakulását taktikai lehetőséggé, vagy fordítva mindig pontosan megérezzük. Ehhez a napi kombinációfejtés elengedhetetlenül fontos. Itt megemlítem, hogy Polgár László mindig lefekvés előtt kombinációs feladatokat adott a lányainak. Nincs mit csodálkozni tehát Judit káprázatos kombinációs tudásán.
Én is úgy gondolom, hogy a kombinációfejtés olyan a sakkozónak, mint a zongoraművésznek a skálázás. Nem is olyan régen a tömött metrószerelvényen megláttam Fehér Gyula nemzetközi mesterünket, amint kombinációs feladványokat fejtett. A sok ember miatt nem tudtam odalépni hozzá, és köszönteni, de azért elmosolyodtam, „nicsak, skálázik”.
Ezen kívűl az egységes stratégiai teljesítményhez nagyon fontosnak ítélem meg az alapelvek minél pontosabb ismeretét, és alkalmazását.
Most leírom a fönt említett játszmák közül azokat , amelyeket a Chessbase adatbázisában nem tudunk megtalálni. A többi játszma ott megtalálható, és az egységesség elve a játszmákban nyomon követhető.
Radosavljevics – Máthé Gáspár
Kecskemét , 1983
Erre a partira érdemes rátenni a Fritzet, mert tündérvarik vannak benne. Ugyan nekem még nincs számítógépem, de néhány barátom már rendelkezik ezzel a csodaprogrammal, és mindig nagy élvezetet jelent a tesztelése a programnak néhány játszma erejéig.