Rövid hírt kaptam Adorján András feleségétől, hogy öcsém tegnap, május 11-én este meghalt. Mivel húgom már hat esztendeje eltávozott az élők közül, így most rokon nélkül maradtam.

 

Adorján András

Adorján András (fotó: jochapress)

 

Andris féltestvérem volt, de testvérként nevelkedtünk. Nagyon helyes kisfiú volt, Kispest-Wekerle telepi lakásunk kertjében éveken keresztül kapuserényeket csillogtatott lövéseim hárításánál. Mai szemmel nézve későn kezdett sakkozni. A Wekerle-telepi Fő téren bámészkodva figyelte a padokon játszó nyugdíjasokat, mígnem egyszer valaki felállt, ő pedig beülhetett a megüresedett helyre. Attól kezdve mindenki őt akarta megverni – nem sok sikerrel.

Első klubja a Kispesti Pedagógus csapata volt, amely a kerületi bajnokságban szerepelt. Ám hamarosan híre ment az ügyes kisfiúnak és néhány hónappal később már az NB II-ben szerepelt Angyalföldi Sportiskola (ASI) áldott emlékű mindenes-edzője, Papp Béla tanítványai közé tartozott. Ez a szakasz 1962-ben kezdődött. Béla bácsi kitűnően menedzselte őt. Mindig olyan versenyre nevezte be, amelyeken komoly erőpróbák érték, s ahol egyben sikeres is tudott lenni.

Andris 1966-ban, 16 éves korában lett sakkmester, ebben az időszakban minden partijában elemi erővel és látványosan támadott. 1969-ben Karpov mögött veretlenül, második lett az ifjúsági világbajnokságon. 1970-ben nemzetközi mester, 1973-ban nemzetközi nagymester lett. 1978-ban tagja volt a Buenos Airesben olimpiai bajnokságot nyert magyar válogatottnak.1979/80-ban bejutott a világbajnokjelöltek versenyében a legjobb nyolc közé, ahol az NSZK-beli Hübnerrel szemben maradt alul.

Szekundánsként többek között Garri Kaszparov mellett számos, élvonalbeli nagymesterrel is dolgozott.

Eredményeit, munkássága gyümölcseit hosszan lehetne sorolni. Azt viszont nem lehet elhallgatni, hogy évtizedeken át húzódott betegsége alapvetően befolyásolta sakkbeli teljesítményét is. Ereje teljében a Vasas, majd az MTK-VM, végül pedig 18 évig a Statisztika PSC játékosa volt. Alapjaiban megrendült egészségi állapotának ugyancsak nem tett jót számos, őt elmarasztaló, igazságtalan döntés, és nemtelen gáncsoskodások sora. Elemző és szakkönyvíró tevékenysége révén szerte a világban, mindmáig elismerés övezi. Kedvenc témája a „Black is OK!”, a sötét színnel való játék eredményességének bizonyítása volt.

Sok-sok éve zárkózott életet élt, sakktársai közül csak igen kevesekkel tartott fenn érdemi kapcsolatot. Rengeteg időt, pénzt és energiát fordított az 1993-ban életre hívott „Papp Béla Alapítvány” működtetésére, amely pénzösszegeket a kivételesen eredményes sakkpedagógus, Papp Béla (1920-1988) emlékének életben tartását is célzó sakkversenyek rendezésére fordított.

Hogy miként fogja megítélni az utókor az ő sakkozói és teoretikus munkásságának eredményességét, az majd elválik. Nekem viszont minden más ténytől, szemponttól függetlenül az öcsém volt és az is marad. Mint bátyja, természetesen imáimba foglalom őt és emlékét amíg élek, megőrzöm.

Andris, Isten nyugosztaljon!

(jochapress / Jocha Károly)