Wijk aan Zee-ben január 16. és 31. között rendezik meg a hagyományos versenysorozat 78. tornáját, a Tata Steel Chess 2016 szuperversenyt. Ma este tartották meg az ünnepélyes megnyitót és a sorsolást, szombaton kezdődik a viadal. A 20-es kategóriájú, 2748-os Élő-átlagú tornán a rajtlistát a norvég világbajnok Magnus Carlsen vezeti, aki címvédőként játszik. A világranglistán harmadik holland Anish Giri és a negyedik olasz Fabiano Caruana lehet a világelső legnagyobb riválisa. Az orosz Szergej Karjakin számára is a torna főpróba a márciusi világbajnok-jelölti verseny előtt. A kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fan világbajnoki döntőjére is készül a viadallal. Sajnos nincs magyar résztvevő az esztendő első szuperversenyén. A torna hivatalos honlapja a www.tatasteelchess.com, ahol élő internetes közvetítés lesz.

closing06

A hagyományos versenyt hetvennyolcadszor rendezik meg. A Hoogovens Művek főszponzorként 2000-ig támogatta a viadalt, a privatizáció után lett a fesztiválnak a brit Corus a névadója, és egyúttal főtámogatója. Öt éve az indiai Tata Steel vette át a sakkozás kiemelt mecénásának szerepét. A holland tengerparti városka két és fél hétig a sakk lázában ég, majd rövid pihenő után már a következő versenyre készül. Remek hangulatú a világhíres sakkfesztivál, ahol természetesen a 14 résztvevős szuperverseny áll az érdeklődés középpontjában, amely ezúttal 20-as kategóriájú, 2748 az Élő-átlaga.

A résztvevők az Élő-pontszámok sorrendjében:
Magnus Carlsen (norvég) 2844
Anish Giri (holland) 2798
Fabiano Caruana (amerikai) 2787
Wesley So (amerikai) 2773
Szergej Karjakin (orosz) 2769
Ding Liren (kínai) 2766
Pavel Eljanov (ukrán) 2760
Sahriyar Mamedgyarov (azerbajdzsáni) 2747
Michael Adams (angol) 2744
David Navara (cseh) 2730
Jevgenyij Tomasevszkij (orosz) 2728
Wei Yi (kínai) 2706
Hou Ji-fan (kínai) 2673
Loek van Wely (holland) 2640

Az első forduló párosítása:Hou Ji-fan – Szergej Karjakin
Wesley So – Anish Giri
Ding Liren – Michael Adams
David Navara – Magnus Carlsen
Fabiano Caruana – Pavel Eljanov
Wei Yi – Jevgenyij Tomasevszkij
Sahriyar Mamedgyarov – Loek van Wely

l16_head_main

A korábbi versenyekhez hasonlóan a fordulók 13 óra 30 perckor kezdődnek, az utolsó játéknapon, január 31-én 12 órakor indulnak a sakkórák. Az első 40 lépésre 100-100 perc a gondolkodási idő, a következő 20 lépésre 50-50, majd a parti befejezéséig még 15-15 perc, az első lépéstől kezdve még 30-30 másodperc bónuszidővel. A tornán január 16-án lesz az első forduló, három szabadnapot is kapnak a nagymesterek. Január 20-án lesz az első pihenőnap, másnap az 5. fordulót Amszterdamban játsszák. Január 25-én is szünetelnek a csatározások, 27-én Utrechtben kerül sor a 10. fordulóra. A hajrá előtt pihenőt kapnak a résztvevők, majd a befejező három fordulóra kerül sor.

carlsen05

A címvédőként induló Magnus Carlsen tizenkettedszer játszik Wijk aan Zee-ben. 2004-ben a „C” versenyen aratott győzelme indította el oly nagy sikerű pályafutásán. Tízszer sorozatban játszott, 2007-ben először a szuperversenyen, 13. lett, de egy évvel később már szenzációs játékkal megnyerte a viadalt. 2010-ben és 2013-ban ünnepelhették még győztesként. 2014-ben másképp állította össze versenyprogramját, lemondta részvételét, tavaly a norvég világbajnok negyedszer győzött. Nem titkolt célja, hogy ötödször is diadalmaskodjon, s ezzel beállítsa Viswanathan Anand rekordját.

giricaruana01

Legnagyobb vetélytársa a három világbajnokjelölt, a hazai pályán szereplő Anish Giri, az amerikai olasz Fabiano Caruana és az orosz Szergej Karjakin lehet. Caruana 2010-ben debütált a legjobbak között, tízedikként végzett, két év múlva már holtversenyben második lett. Három éve nagy csalódást okozott 12. helyével, 2014-ben holtversenyben negyedikként végzett, tavaly hetedikként. A 21 esztendős Giri 2011-ben játszott először a szuperversenyen, hatodik fellépésére készül, utolsó két versenyén holtversenyben másodikként zárta szereplését.

day8-17

Nyolcadszor meghívott Szergej Karjakin. A Világkupa-győztes legnagyobb sikerét 19 évesen 2009-ben érte el, megnyerte a viadalt. 2013-ban holtversenyben harmadik, két éve második volt. Számára is a torna a moszkvai világbajnok-jelölti verseny főpróbája.

Az amerikai Wesley So Fülöp-szigeteki színekben 2009-ben a „C” tornán mutatkozott be, majd 2010-ben és 2011-ben a „B” viadalon csatározott. Két éve holtversenyben negyedik lett, tavaly már amerikaiként holtversenyben másodikként végzett.

Az ukrán Pavel Eljanovnak és az azerbajdzsáni Sahriyar Mamedgyarovnak nyolc évet kellett várnia a második, illetve a harmadik meghívásra.

Tizenötödször játszik az angol Michael Adams, 7 éves szünet láthatják ismét a holland sakkrajongók. Harmadszor meghívott a cseh David Navara.

Újonc az orosz Jevgenyij Tomasevszkij, először a legjobbak mezőnyében a 17 éves kínai Wei Yi, aki tavaly a nagymesterverseny első helyével szerezte meg a meghívót.

10915257_1560677734175453_2180550483346788829_n

Érdeklődéssel várjuk a kínai exvilágbajnoknő Hou Ji-fan szereplését, három esztendeje és tavaly is a 11. helyen zárt. Az ukrán Marija Muzicsuk elleni világbajnoki döntője előtt főpróba a torna.

A holland sakkozás veteránja, a 43 éves Loek van Wely huszonnegyedik alkalommal az „arénában”.

 

77. Tata Steel Masters Wijk aan Zee, 2015. január 9-25. kat. XX (2746)
1 2 3 4 5 6 7 8 9 0 1 2 3 4
1. Magnus Carlsen g NOR 2862 * ½ ½ ½ ½ ½ 1 1 0 1 1 ½ 1 1 9 2877
2. Maxime Vachier-Lagrave g FRA 2757 ½ * 1 ½ 1 0 1 ½ ½ ½ 1 1 ½ ½ 2854
3. Anish Giri g NED 2784 ½ 0 * 1 1 ½ ½ ½ ½ ½ ½ 1 1 1 2852
4. Wesley So g USA 2762 ½ ½ 0 * ½ 1 ½ ½ ½ 1 ½ 1 1 1 2854
5. Ding, Liren g CHN 2732 ½ 0 0 ½ * ½ 0 1 1 1 1 1 1 1 2856
6. Vaszilij Ivancsuk g UKR 2715 ½ 1 ½ 0 ½ * ½ ½ ½ ½ ½ ½ 1 1 2805
7. Fabiano Caruana g ITA 2820 0 0 ½ ½ 1 ½ * ½ 0 ½ ½ 1 1 1 7 2769
8. Tejmur Radzsabov g AZE 2734 0 ½ ½ ½ 0 ½ ½ * 1 ½ ½ 1 ½ 0 6 2717
9. Radoslaw Wojtaszek g POL 2744 1 ½ ½ ½ 0 ½ 1 0 * ½ ½ 0 ½ 0 2688
10. Levon Aronjan g ARM 2797 0 ½ ½ 0 0 ½ ½ ½ ½ * ½ ½ ½ 1 2684
11. Hou Ji-fan g CHN 2673 0 0 ½ ½ 0 ½ ½ ½ ½ ½ * ½ 0 1 5 2664
12. Ivan Saric g CRO 2666 ½ 0 0 0 0 ½ 0 0 1 ½ ½ * ½ 1 2641
13. Loek Van Wely g NED 2667 0 ½ 0 0 0 0 0 ½ ½ ½ 1 ½ * ½ 4 2610
14. Baadur Zsobava g GEO 2727 0 ½ 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 ½ * 3 2536

 

A sakktörténelem eddigi szuperversenyei és a győztesek:

St.Louis 2014, 23-as kategória (2803)
1.Fabiano Caruana 8,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Zürich Chess Challenge 2014, 23-as kategória (2801)
1.Magnus Carlsen 4 pont (6 résztvevő)

St. Louis 2013, 22-es kategória (2797)

1.Magnus Carlsen 4,5 pont (4 résztvevő, kétfordulós torna)

St.Louis, Grand Chess Tour 2015, 22-es kategória (2795)
1.Levon Aronjan 6 pont (10 résztvevő)

Bilbaó 2010, Grand Slam-döntő, 22-es kategória (2788)
1.Vlagyimir Kramnyik 4 pont (4 résztvevő, kétfordulós torna)

Világbajnok-jelölti verseny, London 2013, 22-es kategória (2786)

1-2. Magnus Carlsen és Vlagyimir Kramnyik 8,5 pont (8 résztvevő, kétfordulós torna)

Bilbao, Chess Masters Final 2015, 22-es kategória (2786)
1-2.Wesley So és Anish Giri 3,5 pont (4 résztvevős, kétfordulós torna)

London Chess Classic, Grand Chess Tour 2015, 22-es kategória (2785)
1-3.Magnus Carlsen, Anish Giri és Maxime Vachier-Lagrave 5,5 pont (10 résztvevő)

Zürich Chess Challenge 2015, 22-es kategória (2784)
1.Viswanathan Anand 3,5 pont (6 résztvevő)

Stavanger, Grand Chess Tour 2015, 22-es kategória (2782)
1.Veszelin Topalov 6,5 pont (10 résztvevő)

Sao Paulo/Bilbao 2012, Grand Slam-döntő, 22-es kategória (2781)
1-2.Magnus Carlsen és Fabiano Caruana 6 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Sao Paulo/Bilbao 2011, Grand Slam-döntő, 22-es kategória (2780)
1.Magnus Carlsen 6 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Samkir, Vugar Gasimov emlékverseny 2014, 22-es kategória (2780)
1.Magnus Carlsen 6,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

London Chess Classic 2014, 22-es kategória (2780)
1-3.Viswanathan Anand, Vlagyimir Kramnyik és Anish Giri 3 pont (6 résztvevő)

Moszkva, Tal emlékverseny 2013, 22-es kategória (2777)
1.Borisz Gelfand 6 pont (10 résztvevő) 

Moszkva, Tal emlékverseny 2011, 22-es kategória (2776)
1-2. Magnus Carlsen és Levon Aronjan 5,5 pont (10 résztvevő)

Moszkva, Tal emlékverseny 2012, 22-es kategória (2776)
1.Magnus Carlsen 5,5 pont (10 résztvevő)

Samkir, Vugar Gasimov emlékverseny 2015, 21-es kategória (2774)

1.Magnus Carlsen 7 pont (10 résztvevő) 

Stavanger 2014, 21-es kategória (2774)
1.Szergej Karjakin 6 pont (10 résztvevő)

Világbajnok-jelölti verseny, Hanti-Manszijszk 2014, 21-es kategória (2770)
1.Viswanathan Anand 8,5 pont (8 résztvevős, kétfordulós torna)

Zürich 2013, 21-es kategória (2772)
1.Fabiano Caruana 4 pont (4 résztvevős, kétfordulós torna)

Bilbaó 2008, Grand Slam döntő, 21-es kategória (2768)
1.Veszelin Topalov 6,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Nanking 2010, 21-es kategória (2766)
1.Magnus Carlsen 7 pont (6 résztvevő, kétfordulós torna)

Stavanger 2013, 21-es kategória (2766)
1.Szergej Karjakin 6 pont (10 résztvevő)

Moszkva, Tal emlékverseny 2009, 21-es kategória (2764)
1.Vlagyimir Kramnyik 6 pont (10 résztvevő)

 Nanking 2009, 21-es kategória (2764)
1.Magnus Carlsen 8 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Bilbaó 2013, Grand Slam-döntő, 21-es kategória (2762)
1.Levon Aronjan 4 pont (4 résztvevő, kétfordulós torna)

Sanghaj Masters 2010, 21-es kategória (2759)
1.Alekszej Shirov 4,5 pont (4 résztvevő, kétfordulós torna)

Linares 2010, 21-es kategória (2758)
1.VeszelinTopalov 6,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna) 

Bázna 2011. 21-es kategóriájú (2757)
1-2. Magnus Carlsen és Szergej Karjakin 6,5 (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Las Palmas 1996, 21-es kategória (2756)
1. Garri Kaszparov 6,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Linares 2009, 21-es kategória (2756)
1-2. Alekszandr Griscsuk és Vaszilij Ivancsuk 8 pont (8 résztvevős, kétfordulós torna)

Zug 2013, Grand Prix-verseny, 21-es kategória (2756)
1.Veszelin Topalov 8 pont (12 résztvevő)

Grand Prix Hanti-Manszijszk 2015, 21-es kategória (2755)
1-3.Dmitrij Jakovenko, Fabiano Caruana és Hikaru Nakamura 6,5 pont (12 résztvevő)

Wijk aan Zee 2012, 21-es kategóriájú (2755)
1.Levon Aronjan 9 pont (14 résztve

Linares 2008, 21-es kategória (2755)
1.Viswanathan Anand 8,5 pont (8 résztvevős, kétfordulós torna)

Szófia 2009, 21-es kategória (2755)
1.Alekszej Shirov 6,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Bilbaó, Grand Slam-döntő 2014, 21-es kategória (2755)
1.Viswanathan Anand 4 pont (4 résztvevős, kétfordulós torna)

Dortmund 2001, 21-es kategória (2754)
1-2. Vlagyimir Kramnyik és Veszelin Topalov 6,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Moszkva, Tal emlékverseny 2010, 21-es kategória (2754)

1-3. Levon Aronjan, Szergej Karjakin és Sahriyar Mamedgyarov 5,5 pont (10 résztvevő)

Taskent 2014, GP-verseny 21-es kategória (2753)
1.Dmitrij Andrejkin 7 pont (12 résztvevő)

Szaloniki 2013, Grand Prix-verseny, 21-es kategória (2753)
1.Leinier Dominguez Perez 8 pont (12 résztvevő)

Linares 1998, 21-es kategória (2752) 1. Viswanathan Anand 7,5 pont (7 résztvevős, kétfordulós torna)

Linares 2000, 21-es kategória (2752)
1 – 2. Garri Kaszparov és Vlagyimir Kramnyik  6 pont (6 részvevős, kétfordulós torna)

Baku 2014, GP-verseny, 21-es kategória (2752)
1-2.Fabiano Caruana és Borisz Gelfand 6,5 pont (12 résztvevő)

London 2012, 21-es kategória (2752)
1.Magnus Carlsen 6,5 pont (9 résztvevő)

Nanking 2008, 21-es kategória (2751)
1.Veszelin Topalov 7 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Grenke Chess Classic 2015, Baden-Baden, 20-as kategória (2750)
1-2. Magnus Carlsen és Arkadij Naiditsch 4,5 pont (8 résztvevő)

Biel 2012, 20-as kategória (2749)
1.Magnus Carlsen 7 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Tata Steel Chess 2016, Wijk aan Zee 2016, 20-as kategória (2748)
14 résztvevő 1.?

 Petroszjan emlékverseny, Moszkva 2014, 20-as kategória (2748)
1.Alekszandr Griscsuk 5,5 (8 résztvevő)

London 2011, 20-as kategória (2748)
1.Vlagyimir Kramnyik 6 pont (9 résztvevő)

Szófia 2005, 20-as kategória (2747)
1.Veszelin Topalov 6,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Szófia 2006, 20-as kategória (2747)
1.Veszelin Topalov 6,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Taskent 2012, Grand Prix-verseny, 20-as kategória (2747)
1-3. Szergej Karjakin, Wang Hao és Alekszandr Morozevics 6,5 pont (12 résztvevő

Bukarest 2012, 20-as kategória (2747)
1-2. Vaszilij Ivancsuk és Veszelin Topalov 3,5 (4 résztvevős, kétfordulós torna)

Wijk aan Zee, Tata Steel Chess 2015, 20-as kategória (2746)
1.Magnus Carlsen 9 pont (14 résztvevő)

Moszkva 2008, 20-as kategória (2745)
1.Vaszilij Ivancsuk 6 pont (10 résztvevő)

Párizs-Szentpétervár 2013, 20-as kategória (2745)
1-2. Levon Aronjan és Borisz Gelfand 5,5 pont (10 résztvevő)

Grand Prix, Tbiliszi 2015, 20-as kategória (2744)
1.Jevgenyij Tomasevszkij 8 pont (12 résztvevő)

Dortmund 2009, 20-as kategória (2744)
1.Vlagyimir Kramnyik 6,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Wijk aan Zee, Tata Steel Chess 2014. 20-as kategória (2743)
1.Levon Aronjan 8 pont (12 résztvevő)

Linares 2007, 20-as kategória (2743)
1.Viswanathan Anand 8,5 pont (8 résztvevős, kétfordulós torna)

Linares 2005, 20-as kategória (2743)
1-2. Garri Kaszparov és Veszelin Topalov (7 résztvevős, kétfordulós torna)

Wijk aan Zee 2008, Corus, 20-as kategória (2742)
1-2. Levon Aronjan és Magnus Carlsen 8 pont (14 résztvevős torna)

Moszkva 2007, 20-as kategória (2742)
1.Vlagyimir Kramnyik 6 pont (10 résztvevő)

Bilbao 2009, Grand Slam-döntő, 20-as kategória (2740)
1.Levon Aronjan 4,5 pont (4 résztvevő)

Bázna 2010, 20-as kategória (2741)
1.Magnus Carlsen 7,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Wijk aan Zee, Tata Steel Chess 2011, 20-as kategória (2740)
1.Hikaru Nakamura 9 pont (14 résztvevő)

London 2012, Grand Prix-verseny, 20-as kategória (2739)
1-3.Veszelin Topalov, Borisz Gelfand és Sahriyar Mamedgyarov 7 pont (12 résztvevő

Szófia 2008, 20-as kategória (2737)
1.Vaszilij Ivancsuk 8 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Linares 1999, 20-as kategória (2735)
1. Garri Kaszparov 10,5 pont (8 résztvevős, kétfordulós torna)

Linares 2003, 20-as kategória (2733)
1-2. Lékó Péter és Vlagyimir Kramnyik 8 pont (7 résztvevős, kétfordulós torna)

Asztana 2001, 20-as kategória (2733)
1. Garri Kaszparov 7 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Morelia/Linares 2006, 20-as kategória (2732)
1.Levon Aronjan 8,5 pont (8 résztvevős, kétfordulós torna)

Linares 2002, 20-as kategória (2732) 1. Garri Kaszparov 8 pont (7 résztvevős, kétfordulós torna)

Wijk aan Zee, Tata Steel Chess 2013, 20-as kategória (2732)
1.Magnus Carlsen 10 pont (14 résztvevő)

Hoogeveen 2011, 20-as kategória (2732)
1.Vlagyimir Kramnyik 4,5 pont (4 résztvevős, kétfordulós torna)

Bukarest 2013, 20-as kategória (2732)
1.Fabiano Caruana 5 pont (5 résztvevő, kétfordulós torna)

Linares 2004, 20-as kategória (2731)
1.Vlagyimir Kramnyik 7 pont (7 résztvevős, kétfordulós torna)

Dortmund 2011, 20-as kategóriájú (2731)
1.Vlagyimir Kramnyik 7 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Dortmund 2010, 20-as kategória (2730)
1.Ruszlan Ponomarjov 6,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Hoogoveen 2006, 20-as kategória (2730)
1-2. Sahriyar Mamedgyarov és Polgár Judit 4,5 pont (4 résztvevős, kétfordulós torna)

Asztrahány 2010, Grand Prix, 20-as kategória (2729)
1.Pavel Eljanov 8 pont (14 résztvevő)

Bázna 2009, 20-as kategória (2729)

      1.Vaszilij Ivancsuk 7 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Moszkva, Tal emlékverseny 2006, 20-as kategória (2727)
1-3. Lékó Péter, Ruszlan Ponomarjov és Levon Aronjan 5,5 pont (10 résztvevő)

Dortmund 2007, 20-as kategória (2727)

        1.Vlagyimir Kramnyik 5 pont (8 résztvevő)

Nalcsik, 2009 Grand Prix, 19-es kategória (2725)
1.Levon Aronjan 8,5 pont (14 résztvevő)

Szófia 2007, 19-es kategória (2725)
1.Veszelin Topalov 5,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Dortmund 2015, 19-es kategória (2724)
1.Fabiano Caruana 5,5 pont (8 résztvevő)

Linares 2001, 19-es kategória (2722)
1. Garri Kaszparov 7,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Wijk aan Zee, Corus 2005, 19-es kategória (2721)
1.Lékó Péter 8,5 pont (14 résztvevő

Havanna, Capablanca emlékverseny 2014, 19-es kategória (2721)
1.Wesley So 6,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Dortmund 2006, 19-es kategória (2720)
1-2. Vlagyimir Kramnyik és Peter Szvidler 4,5 pont (8 résztvevő)

Biel 2015, 19-es kategória (2720)
1.Maxime Vachier-Lagrave 6,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

London 2010, 19-es kategória (2719)
1-3. Viswanathan Anand, Magnus Carlsen és Luke McShane 4,5 (8 résztvevő)

Novgorod 1997, 19-es kategória (2719)
1. Garri Kaszparov 6,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Zsermuk 2009, Grand Prix, 19-es kategória (2719)
1.Vaszilij vancsuk 8,5 pont (14 résztvevő)

Wijk aan Zee, Corus 2010, 19-es kategória (2719)
1.Magnus Carlsen 8,5 pont (14 résztvevő

Wijk aan Zee, Corus 2007, 19-es kategória (2718)
1-3.Levon Aronjan, Veszelin Topalov és Tejmur Radzsabov 8,5 pont (14 résztvevő)

Baku, 2008 Grand Prix, 19-es kategória (2717)
1-3. Vugar Gasimov, Wang Yue és Magnus Carlsen 8,5 pont (14 résztvevő)

Biel 2014, 19-es kategória (2717)
1.Maxime Vachier-Lagrave 6 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Wijk aan Zee, Corus 2006, 19-es kategória (2716)
1-2. Veszelin Topalov és Viswanathan Anand 9 pont (14 résztvevő)

Wijk aan Zee, Corus 2009, 19-es kategória (2716)
1.Szergej Karjakin 8 pont (14 résztvevő

Biel 2009, 19-es kategória (2716)
1.Maxime Vachier-Lagrave 6 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Havanna, Capablanca emlékverseny 2015, 19-es kategória (2716)
1.Yu Yangyi 7 pont (6 résztvevős, kétfordulós verseny)

Dos Hermanas 1996, 19-es kategória (2714)
1 – 2. Vlagyimir Kramnyik és Veszelin Topalov  6 pont (10 résztvevő)

Dortmund 2014, 19-es kategória (2715)
1.Fabiano Caruana 5,5 pont (8 résztvevő)

Baden-Baden 2013, 19-es kategória (2714)
1.Viswanathan Anand 6,5 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Eliszta 2008, Grand Prix, 19-es kategória (2713)
1-3. Tejmur Radzsabov, Dmitrij Jakovenko és Alekszandr Griscsuk pont (14 résztvevő)

Havanna 2011, 19-es kategória (2712)
1-2. Vaszilij Ivancsuk és Le Quang Liem 6,5 (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Novgorod 1996, 19-es kategória (2711)
1. Veszelin Topalov 6 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Forosz 2008, 19-es kategória (2711)
1.Magnus Carlsen 8 pont (12 résztvevő)

Dortmund 2012, 19-es kategória (2711)
1-2. Fabiano Caruana és Szergej Karjakin 6 pont (10 résztvevő)

Wijk aan Zee, Corus 2000, 19-es kategória (2710)
1. Garri Kaszparov  9,5 pont (14 résztvevő)

Dortmund 2005, 19-es kategória (2709)
1.Arkadij Naiditsch 5,5 pont (10 résztvevő)

Dortmund 2013, 19-es kategória (2709)
1.Michael Adams 7 pont

Biel 2011, 19-es kategória (2709)
1.Magnus Carlsen 7 pont (6 résztvevős, kétfordulós torna)

Biel 2013, 19-es kategória (2709)
1-4.Maxime Vachier-Lagrave, Alekszander Mojszejenko, Etienne Bacrot és Ding Liren 14 pont (6 résztvevő, kétfordulós torna)

Szocsi 2008, Grand Prix, 19-es kategória (2708)
1.Levon Aronjan 8,5 pont (14 résztvevő)

Szaratov 2011, 19-es kategória (2707)
1.Alekszandr Morozevics 8,5 pont (12 résztvevő)

Dortmund 1999, 19-es kategória (2705)
1. Lékó Péter 5 pont (8 résztvevő)

Amszterdam 2012, 19-es kategória (2705)
1.Vaszilij Ivancsuk 5 pont (7 résztvevő)

Szarajevó 1999, 19-es kategória (2704)
1. Garri Kaszparov   7 pont (10 résztvevő)

Pojkovszkij 2011, 19-es kategória (2703)
1-2. Etienne Bacrot és Szergej Karjakin 5,5 pont (10 résztvevő)

Wijk aan Zee, Corus 2004, 19-es kategória (2702)
1.Viswanathan Anand 8,5 pont (14 résztvevő)

Szarajevó 2000, 19-es kategória (2702)
1. Garri Kaszparov   8,5 pont (12 résztvevő)

Wijk aan Zee, Corus 2003, 19-es kategória (2701)
1. Viswanathan Anand 8,5 pont (14 résztvevő)

Dos Hermanas 1997, 19-es kategória (2701)
1 – 2. Viswanathan Anand és Vlagyimir Kramnyik 6 pont (10 résztvevő)

Verőci Zsuzsa