A Danzhouban zajló szuperverseny nyolcadik fordulójában az orosz Jan Nepomnjacsij győzött a kínai Bu Xiangzhi ellen, a befejező játéknap előtt egypontos előnnyel vezet. Lékó Péter fordulatokban gazdag partiban remizett az ukrán Vaszilij Ivancsukkal, mindketten esélyt szalasztottak el. Az indiai Pentala Harikrishna nem tudta érvényesíteni anyagi előnyét, a kínai Wang Hao jól védekezett. Mindkét kínai házirangadó döntetlennel ért véget, Hou Ji-fan és Yu Yangyi, valamint Wang Yue és Ding Liren osztozott meg a ponton. Lékó Péter sötéttel Ding Liren ellen játssza utolsó játszmáját, Nepomnjacsij sötéttel a nyeretlen Ivancsukkal mérkőzik meg.

24-160G6160R8.jpg!t800x600

Danzhouban Lékó Péter és Vaszilij Ivancsuk a harminckilencedik klasszikus gondolkodási idejű partit játszotta egymással, 24 döntetlen mellett az ukrán fenomén 8-6-ra vezetett. A különböző időkontroll mellett vívott játszmákat is figyelembe véve nyolcvanötödször mérkőztek meg, 20-16-tal Ivancsuknál volt az előny. Mai csatájukat a szicíliai védelem Richter-Rauser változatában vívták meg. A különböző oldalra történt sáncolás után bonyolult küzdelem alakult ki, sötét meggyengült királyállása reményt adott. Az első nagy hibát a torna doyenje követte el, Péter a h4 közbeiktatott lépéssel jelentős előnyt érhetett volna el. Vezércsere után kölcsönös időzavarban folytatódott a játszma, Ivancsuk kezdeményezett, bástyái betörtek világos állásába. Azonnali nyerést is kihagyott, futólépése elhibázott volt, nagymesterünk közbeiktatott gyaloglépéssel hozott létre mattfenyegetést, ez megmentette a játszmát. A parti utolsó lépéseinél már Péter játszott gyalogelőnnyel, de a különböző színű futók mellett ez már remi volt.

24-160G6160P8.jpg!t800x600

Az orosz Jan Nepomnajcsij ötödik nyerésével ismét egypontos előnnyel vezet. A kínai Bu Xiangzhi királyállást meggyengítő gyaloglépésére támadásba lendült, a vonalak nyitása eldöntötte a küzdelmet.

24-160G6160R9-51.jpg!t800x600

Az indiai Pentala Harikrishna sokáig küzdött azért, hogy esetleges győzelemmel csak félpontos hátránnyal kezdhesse az utolsó fordulót, de Wang Hao a gyengébben megjátszott nyitást követően jól védekezett, a bástya és futó a bástya elleni végjátékban ismerte a motívumokat, 146 lépést6 követően egyeztek meg döntetlenben.

Két kínai derbire is sor került. A világbajnoknő Hou Ji-fan és Yu Yangyi, a címvédő Wang Yue és az első számú kínai sakkozó, Ding Liren sem bírt egymással.

A 8. forduló eredményei:
Hou Ji-fan (kínai, 2653) – Yu Yangyi (kínai, 2734) döntetlen (Szicíliai védelem, 42)
Wang Yue (kínai, 2730) – Ding Liren (kínai, 2778) döntetlen (Colle szisztéma, 39)
Lékó Péter (magyar, 2712) – Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2728) döntetlen (Szicíliai védelem, 77)
Jan Napomnjacsij (orosz, 2725) – Bu Xiangzhi (kínai, 2723) 1 – 0 (Spanyol megnyitás, 48)
Wang Hao (kínai, 2734) – Pentala Harikrishna (indiai, 2755) döntetlen (Vezérindiai védelem, 146)

 

A verseny állása:

H. Név Élő FED 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Pont Perf.
1 Jan Nepomnjacsij 2725 RUS * 0 1 0 1 1 1 1 ½ 2868
2 Pentala Harikrishna 2755 IND 1 * ½ ½ 0 1 ½ ½   ½ 2776
3 Wang Yue 2730 CHN 0 ½ *   ½ ½ ½ ½ 1 1 2769
4 Yu Yangyi 2734 CHN 1 ½   * ½ 0 ½ ½ ½ ½ 4 2726
5 Bu Xiangzhi 2723 CHN 0 1 ½ ½ * 0 ½ 1 ½   4 2726
6 Ding Liren 2778 CHN 0 0 ½ 1 1 *   ½ ½ ½ 4 2722
7 Lékó Péter 2712 HUN 0 ½ ½ ½ ½ * ½ ½ ½ 2679
8 Vaszilij Ivancsuk 2728 UKR   ½ ½ ½ 0 ½ ½ * ½ ½ 2684
9 Hou Ji-fan 2653 CHN 0   0 ½ ½ ½ ½ ½ * 1 2690
10 Wang Hao 2734 CHN ½ ½ 0 ½   ½ ½ ½ 0 * 3 2639

 

Az utolsó forduló párosítása:
Pentala Harikrishna – Hou Ji-fan
Bu Xiangzhi – Wang Hao
Vaszilij Ivancsuk – Jan Nepomnjacsij
Ding Liren – Lékó Péter
Yu Yangyi – Wang Yue

Verőci Zsuzsa