A sakktörténelem eddigi legerősebb nyílt versenye kezdődött meg Dohában. A tornán tizennégy + 2700-as nagymester is játszik. A rajtlistát a holland Anish Giri vezeti 2776 Élő-ponttal, de a 9 fordulós viadal sztárja az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik. A 154 fős mezőnyben kilencvenketten nagymesterek, sakkozásunkat két olimpikonunk, Berkes Ferenc és Gara Tícia képviseli. A 110 ezer dollár összdíjazású viadalon az első díj 25 ezer, díjazzák a legsikeresebb női versenyzőket és a legjobb arab sakkozókat is. Az első fordulóban Berkes sötéttel remizett a kínai Huang Qiannal, Gara Tícia az örmény Robert Hovhanniszjantól vereséget szenvedett.

qatar01-banner

Az olajban gazdag arab országok egyre több kiemelkedő jelentőségű versenyt rendeznek. Dubajban idén a rapid-és villám-világbajnokságon szupernagymesterek egész sora játszott. Teljesült a norvég Magnus Carlsen célkitűzése, valamennyi műfajban ő a világbajnok! Idén Sardzsában fejeződött be a 2013/14-es női Grand Prix-sorozat, Dohában három éve női Grand Prix-versenyt rendeztek. A Qatar Masters Open 2014 torna a sakktörténelem eddigi legerősebb nyílt viadala. Harminckilenc ország 154 sakkozója vesz részt, kilencvenketten nagymesterek, tizennégyen a + 2700 Élő-pontosok elit klubjának tagjai. A legnépesebb az indiai delegáció, 21 sakkozójuk szerepel, Kínából tizennégyen érkeztek, Oroszországból tizenketten, Ukrajnából tizenegyen. Sakkozásunkat két olimpikonunk, Berkes Ferenc és Gara Tícia képviseli.

A viadal legnagyobb sztárja az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik, akivel a katari rendezők a tromsői sakkolimpia idején írtak alá szerződést. Kramnyiknak nem éppen kedvence a svájci lebonyolítás, alighanem a szervezőknek hathatós érveik voltak, amivel rábírták a részvételre. A rajtlistát a holland Anish Giri vezeti, Kramnyikot az azeri Sahriyar Mamedgyarov követi, Berkes a 20. Sokáig a rajtlistán Rapport Richárd is szerepelt, legfiatalabb nagymesterünk végül visszamondta a részvételt. Két női exvilágbajnok, a bolgár Antoaneta Sztefanova és a katari Zsu Csen is a mezőnyben, olimpiai bajnokok egész sora játszik, az idén győztes kínai válogatottból ketten, Ding Liren és Yu Yangyi, az ukrán Pavel Eljanov és Alekszander Mojszejenko 2010-ben volt az aranyérmes csapat tagja, az örmény Vlagyimir Akopjan és Gabriel Szargiszjan három olimpiai bajnoki címmel is büszkélkedhet.

A legjobbak rangsora az Élő-pontszámok sorrendjében:
Anish Giri (holland, 2776), Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2760), Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2757), Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2751), Ding Liren (kínai, 2730), Pentala Harikrishna (indiai, 2725), Baadur Zsobava (grúz, 2722), Pavel Eljanov (ukrán, 2719), Arkadij Naiditsch (német, 2719), Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2714), Bu Xiangzhi (kínai, 2707), Jurij Krivoruscsko (ukrán, 2706), Yu Yangyi (kínai, 2705), Alekszander Mojszejenko (ukrán, 2701), Gabriel Szargiszjan (örmény, 2687), Ivan Cseparinov (bolgár, 2684), Ivan Saric (horvát, 2680), Hrant Melkumjan (örmény, 2678), Szanan Szjugirov (orosz, 2673), Berkes Ferenc (magyar, 2669)

Az első játéknapon is születtek már meglepetések. A görög Stelios Halkias Evans-cselt játszott Vlagyimir Kramnyik ellen, az exvilágbajnoknak kellett kapaszkodnia a remiért. Szenzációként hatott a grúz derbin Bela Hotenasvili győzelme Baadur Zsobavával szemben, aki lebecsülte a meggyengült világos mezőkön kibontakozó sötét akciót. A német Arkadij Naiditsch is világossal szenvedett vereséget, Könnyelműen elfogadta a tisztáldozatot, az indiai Rajpara támadása átütött.

A kínai Huang Qian időzavarban kedvező esélyt szalasztott el Berkes Ferenccel vívott csatájában, a lépésismétléses remi született. Az örmény Robert Hovhanniszjan ellen Gara Tíciának vérmes reményei nem lehettek.

Az első forduló érdekesebb eredményei:
Anish Giri (holland, 2776) – Mihail Antipov (orosz, 2520) 1 – 0
Stelios Halkias (görög, 2519) – Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2760) döntetlen
Sahriyar Mamedgyarov (azeri, 2757) – Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2517) 1 – 0
John Paul Gomez (Fülöp-szigeteki, 2510) – Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2751) 0 – 1
Ding Liren (kínai, 2730) – Al-Sayed Mohammed (katari, 2507) 1 – 0
Dronavalli Harika (indiai, 2505) – Pentala Harikrishna (indiai, 2725) 0 – 1
Baadur Zsobava (grúz, 2722) – Bela Hotenasvili (grúz, 2504) 0 – 1
Murali Karthikeyan (indiai, 2497) – Pavel Eljanov (ukrán, 2719) 0 – 1
Arkadij Naiditsch (német, 2719) – Ankit R. Rajpara (indiai, 2494) 0 – 1
Pontus Carlsson (svéd, 2492) – Jevgenyij Tomasevszkij (orosz, 2714) 0 – 1
Bu Xiangzhi (kínai, 2707) – Akshat Chandra (amerikai, 2489) 1 – 0
Elina Danieljan (örmény, 2487) – Jurij Krivorucsko (ukrán, 2706) 0 – 1
Yu Yangyi (kínai, 2705) – Lela Zsavahisvili (grúz, 2486) 1 – 0
Das Debashis (indiai, 2485) – Alekszander Mojszejenko (ukrán, 2701) 0 – 1

Huang Qian (kínai, 2464) – Berkes Ferenc (magyar, 2669) döntetlen
Robert Hovhanniszjan (örmény, 2591) – Gara Tícia (magyar, 2326) 1 – 0

Verőci Zsuzsa