Tisztelt Szülők!
Kedves Gyerekek!

A program első közzététele óta néhány félreérthető megfogalmazást kénytelenek voltunk javítani, az alábbi kritériumok már a 2021. május 18-án módosított szöveget tartalmazzák.

Az MSSZ elnökségének döntését követően a 2021. május 31-től 2021. december 31-ig tartó időszakban az IB által javasolt Ifjúsági Támogatási Program lép életbe.

A program három támogatási kategóriát (A-B-C) határoz meg az U8-10-12-14-16 éves korosztályok számára, amely a 2021. évben az MSSZ elnökségének döntése alapján 10 millió Ft keretösszeggel indul.

Az eredmények vizsgálata a 2019. január 1-től – 2021. január 1-ig terjedő időszakra vonatkozik, az alább részletezett kritériumok figyelembevételével. Minden tárgyév első hónapjaiban az IB az Ifjúsági Szövetségi Kapitánnyal közösen értékeli az aktuális időszakot, megvizsgálja a beérkező adatlapokon szereplő eredményeket és kialakítja a támogatásra jogosultak listáját.

Az egyes támogatási kategóriák az adott időszakon belül meghatározott kritériumok teljesítésével érhetőek el, ezek az alábbiak:

Kritériumok

Korosztályos “A” támogatási keret tagja:

Az a magyar (FIDE-listán HUN jelzéssel szereplő) fiú vagy leány versenyző aki a tárgyévet megelőző két naptári év során:

  1. Nemzetközi eredménnyel rendelkező versenyző az U10-U12-U14-U16 korcsoportok valamelyikében, standard értékszámra menő EB-n, VB-n érmes helyezést ér el, vagy
  2. Nemzetközi mesteri (IM, WIM) címet ér el 14 éves korig, vagy
  3. Nemzetközi nagymesteri (GM, WGM) címet ér el 16 éves korig.

Korosztályos “B” támogatási keret tagja:

Az a magyar (FIDE-listán HUN jelzéssel szereplő) fiú vagy leány versenyző aki a tárgyévet megelőző két naptári év során:

  1. A nemzetközi ranglistán korcsoportjában 1-10. helyen szerepel (1 éven keresztül (12 FIDE-listán), legalább 50* FIDE játszma/év esetén), vagy
  2. VB, EB (U10-U12-U14-U16) korosztályos 4-6. helyezést ér el, vagy
  3. 16 éves kora előtt nemzetközi mester (IM,WIM)/nagymester normát (GM,WGM) ér el, vagy
  4. Nemzetközi csapat világversenyen (U12 EB, U16 Olimpia és U18 EB) érmes helyezett válogatott tagja (és legalább 2 játszmát játszott a verseny során) vagy,
  5. Korosztályos rapid egyéni VB, EB érmes helyezést ér el az U10-U12-U14-U16 korcsoportokban (minimum 30 fő és legalább 5 nemzet részvétele esetén).

( * A 2020. évben ezt a feltételt a COVID korlátozások miatt méltányosan értékeljük. )

Korosztályos “C” támogatási keret tagja:

Az a magyar (FIDE-listán HUN jelzéssel szereplő) fiú vagy leány versenyző aki:

  1. A nemzetközi ranglistán (FIDE) korcsoportjában 11-20. helyen szerepel (1 éven keresztül, legalább 30 FIDE játszma/év mellett), vagy
  2. Korosztályos magyar bajnoki arany- vagy ezüstérmes (Korcsoportos Magyar Bajnokság döntőjében) az U8-U10-U12-U14-U16 korcsoportok valamelyikében, vagy
  3. Az Ifjúsági Pontverseny 1-2. helyezettje az U8-U10-U12-U14-U16 korcsoportban.

 

Amennyiben az adott évben a FIDE vagy az ECU a korosztályos világversenyt (EB, VB) kizárólag online vagy hibrid lebonyolítással rendezi meg, úgy az az „A” és a „B” kategóriában szereplő azonos kategóriájú világversenyt kiváltja.

Támogatási keret felosztása

A keret: 1 millió Ft/fő/év
B keret: 500.000 Ft/fő/év
C keret: 200.000 Ft/fő/év

Minden versenyző csak egy kategóriában jogosult támogatásra.

Felhasználás

A versenyző a támogatási keretet edzés és verseny költségekre használhatja fel az alábbi programokon.

  • Világversenyek részvételi költsége
  • Normaszerzésre jogosító versenyek költsége (Körversenyek, Openek)
  • Edzésmunka támogatása (Alapvetően 40%-ig, ami külön kérelemmel bővíthető arány)
  • Szövetség által ajánlott programok (pl. Hello Sakk Akadémia, szövetségi versenyek stb.) ahol nem az MSSZ a számlázó fél.

A támogatás igénylése

A versenyző az alábbi adatlap kitöltésével igényelheti a támogatást.
Google űrlap

Az adatlap leadási határideje: 2021. május 31.

Az űrlap értékelése és az eredmény kihirdetése: 2021. június 5-ig.


Letölthető változat

A MAGYAR SAKKSZÖVETSÉG IFJÚSÁGI BIZOTTSÁGA