Frissítés

Rengeteg résztvevője volt a nagyszabású versenynek, amelyen magyar sikerek is születtek. A nők között a második helyen végzett Gaál Zsóka WIM, aki 6,5 pontot szerzett a 9 fordulóban. A magyar férfi versenyzők közül a tabellán legelőrébb GM Sjugirov Sanan került 7 ponttal, mindössze egyetlen ponttal lemaradva az első helyezett versenyzőtől.

GM Papp Gábor 6,5, IM Pásti Áron és IM Vanczák Tamás pedig 6-6 pontot tudhat magáénak. IM Krstulovic Alex 5,5 csakúgy, mint Sági Bence és Reviczki Roland is. 4 ponttal fejezte be a versenyt FM Tancsa Tamás és Pogány Zsombor, 3,5 pontos lett Pásti Zsombor. Kassay Krisztián és Surányi Pál és Zelena Tamás 3 ponttal zárta a Grenke Opent.

A fesztivál alatt zajlott a Grenke Chess Classic verseny is, amelyen – mint írtuk – GM Rapport Richárdtól kikapott a korábbi világbajnok, GM  Magnus Carlsen. Volt azonban egy rájátszás kettejük között, ahol nagy fölénnyel vezetett Ricsi, ám végül mégis “kiénekelte a szájából a sajtot” a sakkóriás Carlsen.

Eredmények

A fantasztikus rájátszásról készült összefoglaló itt olvasható.

Íme, a közvetítés a két világklasszisnak a versenyen zajlott egymás elleni partijairól.

 

 A GRENKE SAKKFESZTIVÁL MINDEN RÉSZTVEVŐJÉNEK SZERETETTEL GRATULÁLUNK!

 

03.28.

Közel kétezer-nyolcszáz résztvevője van a Grenke Open versenynek, amelyet március 28-a és április 1-je között rendeznek meg Németországban. A népes számú résztvevők között magyar sakkozók is vannak, nekik szurkolhatunk:

GM Sjugirov Sanan

GM Antal Gergely

GM Papp Gábor

IM Krstulovic Alex

IM Vanczák Tamás

WIM Gaál Zsóka

IM Pásti Áron

Reviczki Roland

FM Tancsa Tamás

Pogány Zsombor

Sági Bence

Kassay Krisztián

Surányi Pál

Pásti Zsombor

Az eredmények és a párosítás itt található.

A Grenke Open előtt kezdődött a Grenke Chess Classic körmérkőzés, amelyen tíz fordulón keresztül hat világklasszis mérkőzik egymással. A fordulók egyik nagy szenzációja volt, hogy Rapport Richárd legyőzte a korábbi világbajnok Magnus Carlsen-t.

Szurkoljunk a magyar sakkozóknak! HAJRÁ, MAGYAROK!