Négyesi György által elmondott búcsúbeszéd Bakcsi György sakkszerő temetésén.

Kedves Hozzátartozók, barátok, ismerősök!

Bakcsi György irodalomtörténész, műfordító, sakk feladványszerző nagymestert búcsúztatni jöttünk össze.

1933. április 6-án született, 2019. október 11-én távozott közülünk.Mind irodalomtörténészként, mind nemzetközi sakkfeladványszerző nagymesterként maradandót alkotott, 30-szoros magyar sakkbajnok és örökös bajnok volt. Az egész életét alkotó munkával töltötte.

Édesapja, Bartók Imre sokszorosító kisiparos 1943-ban a munkaszolgálatban elpusztult. Az édesanyja Bácskai Anna 1945-ben férjhez ment Bakcsi Béla írógépműszerészhez, aki örökbe fogadta Gyurit. Két féltestvére Erzsébet és Ildikó.

1951-ben érettségizett a Kölcsey FerencGimnáziumban, majd egyéves előkészítő után a Szovjetunióba, Szentpétervárra (akkori nevén Leningrádba) a HerzenPedagógiai Főiskolára került, ahol orosz nyelv és irodalom tanár lett. Itthon kisebb kitérők után 1959-ben főelőadó lett a Kiadói Főigazgatóságon, 1964-ben pedig felelős szerkesztő a Gondolat  Könyvkiadóban, ahol közel 30 évig, 1993-as nyugdíjazásáig dolgozott. Kétszer nősült. Második felesége, Nemes Mária 1961-től volt párja és segítőtársa. Amint mondta nekem Gyuri, nélküle ő nem lett volna az, aki. Mindenben segítette őt Mária asszony, mindig biztos támasza volt. Mindent jelentett neki: hű, szerető felesége, gyermekeit óvó szeretettel nevelő anya volt, vagy akár titkárnő, ha éppen arra volt szükség. Mária asszony 2013-ban hunyt el, ezt Gyuri soha nem heverte ki.

A két házasságból két gyerek: György és Vera, négy lányunoka: Gyöngyi, Annamária, Regina és Andrea, valamint három dédunoka, Ákos, Anna és Aida származott.

1962-ben jelent meg Bakcsi György első irodalomtörténeti munkája Goncsarovról. Ezt további monográfiák követték, elsősorban Dosztojevszkijrőlés Gogolról, de szívesen foglalkozott a 20. századi orosz irodalommal is. A Wikipédia 11 monográfiáját említi. Számos tanulmánya, cikke jelent meg magyar és szovjet folyóiratokban. Alig lehet felsorolni, hány kötethez írt elő-, utószót, jegyzeteket, kiemelkedik ezek közül a Dosztojevszkij- és a Csehov-sorozat. Emlékezetesek irodalomtörténeti előadásai. Ha bölcsészekkel beszélgetek, elragadtatással említik Gyurit, ahogy és amit előadott. „Elkövetett” még néhány szórakoztató könyvet, krimit is, az utóbbiakból kettő a sakkfeladványokon alapul.

A munkáját több kitüntetéssel jutalmazták, irodalomtörténeti monográfiáiért hétszer kapott nívódíjat, az Áprily Lajos-díjat 1989-ben kapta meg.

Kiskorától kezdve érdekelte a sakk, amelyre még az édesapja tanította meg. Évtizedekig játszott különböző versenyeken és csapatokban, de hamar felismerte, hogy igazi hivatása a sakkművészet, a sakkszerzés. Az első feladványa 1948-ban jelent meg a Március Tizenötödike nevű lapban, ezt mintegy négyezer mű publikálása követte a legkülönbözőbb országokban, lapokban és sakkrovatokban. A feladványok egy részét Zoltán László nagymesterrel alkotta, majd a 2010-es évek elején történt erős látás romlása után Csák János nagymester volt az alkotótársa. Amikor már alig látott, búskomor lett, hogy mi lesz vele, hogy fog alkotni. Nagyszerű emlékem azután az a telefon, amikor jelentette, hogy ismét mozognak a figurák a fejemben, Vera vitte számítógépbe őket és elküldte az alkotótársnak, Csák Jancsinak!

Rengeteg feladványa született ebben az időszakban, köztük a tündérsakkban új műfajok, amelyeket ő talált ki s mutatott be.

Versenyhelyezéseinek száma több mint 1000. 600-nál is több díjat, ezek közül 250 első díjat nyert. 1980-ban kapta meg a nemzetközi sakkfeladványszerző nagymesteri címet. 2002-ben a Magyar Sakkszövetség Maróczy-díjjal tüntette ki, 2007-ben jelölték „A nemzet sportolója” címre.

Így vallott magáról 2002-ben, a Napút online folyóiratban:

„A sakkszerzés, ez a köznapi játékból kinőtt alkotó tevékenység, sőt művészet egész életemben annyi örömöt, „csillagos órát” szerzett, ami bőséggel kárpótolt holmi elmaradt pénzekért, honoráriumokért, sőt anyagi mínuszért (nem olcsók a mindenfelé küldött külföldi levelek). Ami pénzre szükségem volt, azt megteremtették – szintén pocsékul fizetett – monográfiáim, fordításaim, szerkesztéseim, cikkeim. A hátteret pedig a párom, aki negyven éve viseli el testi-lelki nyavalyáimat, és kínjában még a sakkábrák készítését is megtanulta. Csak „egyvalakivel” csalom meg őt rendszeresen, a számítógép sakkfeladvány-ellenőrző programjával, amellyel órákon, sőt napokon át vívom háborúimat, többnyire győztesen, de nemegyszer előfordul, hogy vesztesen kell elkullognom a „csatatérről”. Győzelmeimet fémjelzi, hogy feladványom jelent meg a „közönséges” európai országokon kívül Japánban, Indiában, Dél-Afrikában, Brazíliában, de még Ausztráliában is, huszonkilencszeres magyar bajnok, nemzetközi nagymester vagyok (a magyar szerzők közül egyedül), és nemrég a Maróczy-életműdíjat is megkaptam…

És hogyan érvényesült a sakktudásom az irodalomtudományi monográfiáimban? Talán abban, hogy „megfejthető” kívántam lenni, kerültem a nagyhangú idegen szavakat (nem is lettem kandidátus, bár a kritika kedvelt, a könyveimből vizsgáztak az egyetemeken, és kaptam egy csomó kiadói nívódíjat). Rendkívül érdekelt mindig a tárgyalt író személyisége, igyekeztem „belebújni”, emberként megérteni. Ez néha sikerült: máig büszke vagyok Dosztojevszkij és Wagnercímű tanulmányomra, amelyben két nagy „szerelmem” között találtam megdöbbentő, szerintem evidens párhuzamokat. Ami a könyveimet illeti, persze én is beleestem a kor jó néhány elméleti-politikai tévedésébe, ami – orosz-szovjet irodalomról lévén szó – duplán számít. Hadd áltassam magam mégis azzal, hogy Dosztojevszkij- és Gogol-monográfiámat, konkrét műelemzéseimet (például 10 orosz kisregény, Öt orosz regény), utószavaimat, jegyzeteimet még néhányszor felüti egy-egy érdeklődő diák; ha másért nem, hát egy fejcsóválás kedvéért…
Főállásban amúgy a Gondolat Kiadó szerkesztője voltam, nem fizettek túl, viszont rengeteg időm maradt az íráshoz és sakkozáshoz. Sokat „hakniztam”, jó előadó lévén az egész országot bejártam színész közreműködőkkel.

Feleségemmel sok mindent láttunk, amikor még nem volt olyan könnyű utazni, mint napjainkban, viszont megbecsültük és rögzítettük az élményeket.

…A sakk révén elképesztő ismeretségekre, olykor életre szóló barátságokra tettem szert.”

Nagyon lényeges a sakkszerzés-oktatási tevékenysége Gyurinak: közel 20 éven keresztül a Vízügyi SC-ben maga köré gyűjtötte a magyar feladványszerzőket és tanította őket. Sok feladványszerző tartja őt ma is mesterének, és lehajtott fejjel búcsúznak tőle. Öt folyóirat, köztük a Füles, az Élet és Tudomány sakkfeladvány-rovata szerkesztőjeként nevelte a fiatalokat, leközölte az első próbálkozásokat, szeretettel tanítva évtizedeken át.

Hát igen: 87. életévében távozott el örökre és –  nyugodtan mondhatjuk – váratlanul, hiszen élete utolsó napjáig alkotott – és miket! Milyen életöröm volt benne élete utolsó napjáig!

S még egy-két személyes gondolatot hadd mondjak el. Gyurit mintegy 40 éve ismerem. Bárhogyan is fordult a történelem kereke, ő mindig baloldali volt, s nem mondvacsinált baloldali, mint ma sokan.

Eszembe jut, mennyit beszélgettünk arról még az utolsó éveiben is, hogy töretlenül hiszünk abban, fordul még a történelem kereke, eltűnnek az akarnokok, törtetők, jobbra fordul a szegények sorsa. Az is nemegyszer szóba került: nem hiszünk a túlvilágban, de jó érzés, hogy továbbélünk gyermekeinkben, unokáinkban, dédunokáinkban.

Gyurikám! Isten Veled!

Négyesi György