“d4. Hf6. c4. c5. d5. b5.
Nincs senki a glóbusz nagy sakkcsaládjában, senki, egyetlen játékos, edző, szakíró, szurkoló, aki ne lenne boldog attól, ha ez a mai nap megint „csak” egy csel volna.
Egy Benkő-csel.

Nem így van, sajnos nem. Benkő Pál, az egyetemes sakk egyik legnagyobb alakja itt hagyott minket. Búcsúzunk ma tőle, búcsúzunk azért is, hogy megőrizhessük örökségét, átadott tudását, megőrizhessük lényét.
Mélyen Tisztelt Gyászoló Család, Mélyen Tisztelt Gyászoló Közösség!
Egészen biztos vagyok abban, hogy amikor meghallották Benkő Pál halálhírét, végiggondolták, hogy mennyi mindent alkotott, azután talán az internetes szócikkeket, a sakkszövetség honlapjának megemlékezését is elolvasták róla.
És miután végiggondolták és újra meg újra elolvasták, hogy mi mindent tett és ért el a sakkban, talán levonhattak egy fontos tanulságot.
Vannak nagy játékosok. És vannak nagyon nagy játékosok.
Vannak kitűnő edzők. És vannak óriási trénerek.
Vannak bajnokok. És vannak sokszoros és sokoldalú bajnokok.
Vannak feladványszerzők, szakírók. És vannak zseniális feladványszerzők és kimagasló szakírók.
Igen, mindegyikből van soktucatnyi.
És van Benkő Pál.
Citálhatnám eredményeit, címeit, érmeit, elismeréseit. Amit játékosként, edzőként, csapatvezetőként, íróként, szerzőként elért. Ha megtenném, az önmagában kitenné a búcsúbeszédet: hosszban is, tartalomban is.
De ezeket mind megőrzi a nyomtatott és a digitális emlékezet. Ezeket fel tudja sorolni és fel is fogja sorolni a jelen és a jövő sok-sok sporttörténésze, nagymestere, sportvezetője.
És miközben ezek a címek, dicsőségek mégoly fontosak is, nem szabad elfelejtkeznünk a lényegről. Remélem, nem bántok meg senkit, de ne hagyjuk, hogy ezek a díjak és elismerések elfedjék előlünk a lényeget.
Benkő Pál életműve ugyanis a lehető legfontosabb dolgot képviseli, amit csak ember tehet ezen a Földön.
Mit sem ér a tudás, mit sem ér a gondolat, a kreativitás, ha azt nem akarja az ember átörökíteni, megosztani, közzétenni.
Nem pusztán élni vagyunk a Földön: alkotni vagyunk itt. Alkotni és alkotásunkat átadni. Hozzátenni a családunk, a közösségünk, a nemzetünk, az emberiség történetéhez és közös tudásához. Hagyni és elérni, hogy a tudásunk a nagy közös tudás része legyen.
És oly’ keveseknek adatik meg, hogy ezt teljes egészében megvalósítsák és átéljék. Hiszen oly’ kevesen vannak, akiket erre a Jóisten, vagy a sors kegyelme alkalmassá tesz.
Benkő nagymester a világító példa előttünk: ő alkotni jött a Földre, teremteni, létrehozni és átadni.
Micsoda szerencsénk van, hogy kortársai, tisztelői lehetünk. Micsoda szerencsénk van, hogy átadta nekünk a tudását, hogy arra építkezve vigyük előbbre közös sorsunkat.
Közös sorsát a sakknak: a játéknak, a kultúrának, a sportnak, a tanulásnak: mindennek, amiért emberek vagyunk, amiért az emberek közösségét alkotjuk.
Tisztelt Gyászoló Közösség!
Korának legnagyobb sakkozói közé tartozott, méltó ellenfele, partnere és társa volt azoknak, akiket a sakk- , a sport- és az egyetemes történelem feljegyez.
Ismerjük élete egy-egy fejezetének történeteit Fischerrel, Petroszjánnal, a Polgár nővérekkel, sokmindenki mással.
Egy nehéz, átkozott évszázad, a XX. század zsenije volt. Vetette a történelem emigrációba, új országba, majd a hazatérésbe. Hazafi volt, a legjobbak közül való.
Nem győzte le soha a saját életkora, szelleme aktív és csavaros volt élete végéig. Nem is lehetett másként, annyi mindenkit kicselezett, hát pont az öregedést hogy ne tudta volna átverni.
A magyar sakk legnagyobb alakjai közé tartozott már életében is, halála csak emel rangján és a felé érzett tiszteleten.
A magyar sakktársadalom és a Magyar Sakkszövetség kötelessége, hogy mindent megtegyen azért, hogy emléke megmaradjon, tudása megőriztessék, a felé irányuló tisztelet növekedjék. Ígérem, hogy így lesz.
Élete és – most már, sajnos – elvesztése erőt fog adni a magyar sakkmozgalomnak, hogy elérje azokat a magasságokat, ahova ő tört és ahova ő – a pályafutását sokszor keresztező erők ellenére – jutott.
Benkő nagymester a magyar sakk inspirálója marad, amíg csak lesz egyvalaki is, aki felállítja a kezdéshez a bábukat egy sakktáblán.
Tisztelt Gyászolók!
Benkő Pál nagymestertől, a sakk egyik legnagyobb géniuszától búcsúzunk.
Búcsúzunk, de nem fogjuk hagyni, hogy itt hagyjon minket.
Legyünk hálásak mindannyian azért, hogy játszmáiban, feladványaiban, könyveiben, cikkeiben velünk marad. Mert amíg olvassuk őt, visszajátsszuk a játszmáit, törjük a fejünket a feladványain: nos, addig Benkő Pál nem hal meg.
Pali bácsi, köszönünk mindent!
Szép játék volt az életed, igazán büszkék vagyunk, hogy így vagy úgy, de Veled játszhattuk, hogy hagytad, hogy megismerjük a titkaidat.
d4. Hf6. c4. c5. d5. b5.
Arra kérek mindenkit, hogy amikor ma este hazamegyünk, rakjuk ki ezt az állást a sakktáblánkon, és – ki hogy szeretné – ámuljunk, mosolyogjunk vagy éppen sírjunk rajta.
Az a sakktábla, akár egy lobogó mécses, ezzel az állással méltó emléke lesz mindannyiunk asztalán Benkő Pálnak, a világ legszebb játéka egyik legnagyobb tudósának.
Békét kívánok, nagymester, örök békét!”

Szabó László, a Magyar Sakkszövetség elnöke