Talán örökké emlékezetesek maradnak a balatonberényi versenyek, a hazaiak közül az elsők, amelyek bekerültek a nagy európai nyílt versenyek sorába. Köszönhető ez Rigó Jánosnak, aki mint a Budapesti Spartacus technikai vezetője, majd a Magyar Sakkszövetség versenyigazgatója, végül mint magánszemély haláláig szervezett sakkfesztivállá terebélyesedett Balaton-parti tornákat. János 1996-ban, akárcsak az előző évben négy magas szintű versenyt is tető alá tudott hozni. Kétség kívül a nemzetközi nagymesterverseny emelkedett ki erősségével, és nem csak az egyidőben zajló Magyar nemzetközi nyílt bajnokságot, hanem az összes hazai tornát tekintve, beleértve a 1995. 46. Magyar sakkbajnokság döntőjét.

A 2512 Élő-átlagú mezőnyben találjuk az 1995. évi győztes Oleg Romanyisint, aki előtte és utána is több magyarországi versenyen szerepelt kitűnően. De ott olvasható például a legutóbbi magyar bajnok Horváth Csaba neve is, és a nyílt verseny specialista olimpia bajnokunk Sax Gyuláé vagy éppen az előző évi berényi versenyen nagymesteri címet szerző Kállai Gáboré, valamint a jövőbeli  francia bajnok tizenhárom éves kisfiúé, Etienne Bacrot-é . Ám nem a felsoroltak közül valaki, hanem egy húszéves román nemzetközi mester, Liviu-Dieter Nisipeanu lett a tornagyőztes. Nisipeanura a sakkvilág akkor figyelt fel igazából, amikor az 1999-es FIDE kieséses világbajnokságon a többi között Ivancsukot és Sirovot búcsúztatva egészen az elődöntőig menetelt, 2005-ben pedig már megnyerte az egyéni Európa-bajnokságot. Balatonberényben a második-ötödik helyen holtverseny alakult ki, Berger-sorrendben Romanyisin, Horváth Csaba, Dao Thien Hai és Horváth József között.

A kiválasztott játszma a nyolcadik helyezett Varga Zoltán győzelme a Magyarországon nagymesterré érett vietnámi Dao Thien Hai felett, éspedig  azért, mert Zoltán nyerte az év végén a 47. Magyar sakkbajnokság döntőjét, méghozzá különös módon, hiszen ötödmagával, egyforma pontszámmal végzett az élen.

(A játszma megjelent a Szövetségi Tájékoztató 1995-1996. év 16. számában.)