Sax Gyula révbe ért a XXXII. Magyar sakkbajnokság döntőjében, miután az előző évben a nemzetközi nagymesteri és most a magyar bajnoki címet is megszerezte. Csom István 1972-es bajnoki győzelme után ezúttal második lett, míg egy új tehetség, Vadász László nyakába akasztották a bronzérmet, miután holtverseny után a Berger-Sonnenborn számítás számára volt kedvező a negyedik Adorján Andás és az ötödik Ribli Zoltán ellenében.

Sax már ekkor a magyar sakkozás jelentős alakja, 1972-ben, huszonegy évesen bekerült a skopjei ezüstérmes magyar csapatba, s noha tartalék, 10-ből 8,5 pontot szerez. Két évre rá az olimpián ismét csapattag, 14-ből 10 pont a teljesítménye. Jellemző az akkori elvárásokra, hogy a válogatott nizzai hatodik helyezését a sportvezetés és a közvélemény is kudarcként élte meg. Sax huszonöt évesen támadó-kombinációs stílusáról így nyilatkozik a Magyar Sakkéletben:
„A támadójátékos legfőbb alkotói gondja, hogy önbizalmát újból és újból megerősítse. Szüksége van a szív bátorságára! Talán túlságosan is érzékeny vagyok, mert felgyorsult sakkot játszom, több-kevesebb dinamikával. Ám nemrég Barcza nagymester feltárta előttem – ismert szenvedélyességével –, hogy mily fontos lassítani. Ha előnyt érek el, tájkép gyanánt kell, hogy nézzem a hadállást. Türelmesen, a részletek iránti érdeklődéssel. A nyerést nem szabad erőltetni, ez is a sakk dialektikájához tartozik.”

Ez évben újra megrendezik a TUNGSRAM-versenyt, amelyet Vadász László nyer meg Ratmir Holmov szovjet nagymesterrel holtversenyben. Vadász előtte a vajdasági Uljma (magyar néven Homokszil) klubja által rendezett tornán már teljesítette a nagymesteri követelményt.

Vadászon kívül nemzetközi nagymesteri címet kapott Faragó Iván, nemzetközi mesterit Lukács Péter, Pintér József és Székely Péter, magyar mesterit pedig Karsa László (1955-), Orsó Miklós (1956-), Schneider Attila (1955-2003) és Tóth József (1946-2013).

(A játszmát Sax Gyulának az Informátor 22. kötetében megjelent elemzése alapján közöljük.)