A X. Magyar Sakkbajnokság döntőjében Szabó László ismét bizonyította, hogy ő az ország legjobb sakkozója. Benkő Pál, a hat nemzetközi mesterünk egyike bő egyévnyi kényszerű versenyzési szünet után másodikként ért célba. (Benkő 1952-ben a hármas NDK-Magyarország-Lengyelország válogatott mérkőzés után illegális úton akart nyugatra menni, ezért internálták.). Barcza Gedeon nagymester a bajnoki döntő előtt Amszterdamban, a sakkolimpián a harmadik táblások legjobbja volt és teljesítménye elismeréseként megkapta a legmagasabb minősítést (GM-et). Az újdonsült nemzetközi  nagymesterünknek azonban „hazai pályán” meg kellett elégednie a holtversenyes harmadik hellyel.

Barczával azonos pontszámmal negyedik lett dr. Bély Miklós (1913-1970) mester. Haág Ervin így ír erről Bély életpályáját összefoglaló, mindeddig kiadatlan munkájában: ” … befutott az élvonalba, a legjobb magyar versenyzők közé. Többnyire nagymesteri színvonalon játszott, a játszma minden szakaszában érett, sokoldalú, türelmes, de mégis rámenős sakkot produkált!” Bély egyébként orvosi hivatását felelős beosztásban, Győr városának tisztiorvosaként gyakorolta.

A táblázatban a két év előtt húszévesen magyar mesteri címet szerző Bilek István nevét az ötödik, az előző bajnokságban második Kluger Gyuláét pedig a hatodik helyen találjuk.
1954-ben mesteri címet kapott Dely Péter (1934-2012), Schneider Miklós (1919-1971) és Tapasztó László (1930-).

(A játszma elemzése Haág Ervin nemzetközi mester dr. Bély Miklós életpályáját bemutató írásából származik.)