Mély szomorúsággal tudatom a sporttársakkal, hogy a barátom, Szilágyi Péter nemzetközi mester, sakkújságíró, szakíró a mai napon elhunyt. Az alábbi adatok vázlata egy életútnak, szerencsére Károlyi Tibi könyvet írt róla mostanában fog megjelenni, de Péter még látta.

Szilágyi Péter Született 1937.10.30, Budapest. Édesapja Schwarz László kereskedősegéd, édesanyja Székely Klára nőikalap-készítő. 1957-ben érettségizett (II. Rákóczi Ferenc Közgazdasági Technikum), 1976-ban a MÚOSZ Újságíróiskoláját végezte el, 1979-ben az ELTE BTK orosz középiskolai tanári oklevelet szerzett. 1959-69 ipari munkás, 1969-71 MTI újságíró gyakornok, 1971-76 Ország Világ újságíró, 1976-85 a Szovjetunió c. lap felelős szerkesztője, 1985-90 Háttér Lap és Könyvkiadó Vállalat vezető szerkesztőségi munkatársa, 1990 óta elsősorban sakk újságíró. Felesége Machovits Judit laboratóriumi asszisztens (1967-1985), majd elvált és 1988-ban elvette Bajai Mária laptervezőt. Két gyermeke van, Gábor (1968) és Orsolya (1975).

1951 óta sakkozik (Papp Béla, Alföldy László tanítvány), 1963-ban mesteri, 1984-ben nemzetközi mesteri címet szerzett. 1964-67 12x válogatott (Oroszországi Föderáció-Magyarország találkozón 11 játszmából 8 pont, 1964-ben). 1967-ben jut be az egyéni Országos bajnokságra és 4-7. helyet szerez (még négyszer döntős), első helyei: OTP versenye, 1965; Bp.VM-Bp. Spartacus versenye, 1968; Tipary emlékverseny (holtverseny), 1978; Bp. Spartacus nyílt tornája, Balatonberény, 1981. Legnagyobb sikerének az 1974. évi Budapest bajnokság megnyerését tartja. 15 éve a Dunaharaszti MTK tagja, 2009-2010-ben az NB I-ben nagymesterekkel szemben tartotta az egyensúlyt, 2012/13-as évadban ismét NB I.

1964 óta edző, 1990-ig a Bp. Spartacus sakkszakosztályának edzője (neves tanítványai: Károlyi Tibor ifj., Cserna László, Schneider Attila).

Nagyon neves szakíró, A sajtóba 1970-ben került és mintegy 25 évig szerkesztőként dolgozott. Munkásságának súlypontjává az ismeretterjesztés vált. Sakk tárgyú írásai az általános műveltséget gyarapító szemléletet tükrözik (Magyar Nemzet – Hatvannégymezős világegyetem 1991-2000, Magyar Hirlap, Élet- és Tudomány, Képes Hét, Képes Európa, Családi Lap, Magyar Sakkélet, Sakkélet, Szövetségi Tájékoztató, Magyar Sakkvilág és 2000-2003 az interneten a Sportfórum). Színvonalas havi folyóiratokban is megjelntek ilyen jellegű munkái (Műértő, Rubicon, Új Pedagógiai Szemle. Cikksorozatai olyan sportágtörténeti források, hogy feldolgozásukhoz, megőrzésükhöz, hozzákezdett a Budapesti Sakkmúzeum. Újabb iránya munkásságának a sakk és egyes tudományok, ill. művészetek kapcsolatai, ld. A Zrínyi MiklósNemzetvédelmi Egyetem 2007. és 2010. évi tudományos konferencián tartott előadásait, Dúró Zsuzsával közös munkáját. Barna öves karatés.

Szilágyi Péter – Szabó László, B 11, Magyar Bajnokság, Budapest 1964

1. e4 c6 2. Hc3 d5 3. Hf3 Fg4 4. h3 Fxf3 5. Vxf3 Hf6 6. d3 e6 7. a3 Hbd7 8. g3 Vb6 9. Fg2 Fd6 10. O-O h5 11. Ve2 O-O-O 12. Kh1 h4 13. g4 dxe4 14. dxe4 e5 15. Vc4 Vc7 16. Fe3 Hf8 17. b4 He6 18. Bfd1 a6 19. a4 Fe7 20. g5 Hh5 21. g6 Fg5 22. gxf7 Vxf7 23. Fb6 Bxd1+ 24. Bxd1 Fd8 25. Fe3 Bf8 26. b5 Hef4 27. Ff1 Vxc4 28. Fxc4 Fa5 29. Fc5 axb5 30. axb5 Bf6 31. Ha4 Hxh3 32. b6 Fb4 33. Fe2 Bf4 34. Fe3 Hf6 35. Fc4 Hg5 36. Fxf4 exf4 37. f3 Hh5 38. Kg2 h3+ 39. Kh2 Fe1 40. Hc5 Fa5 41. Fe6+ Hxe6 42. Hxe6 Fxb6 43. Kxh3 Hf6 44. Kh4 Hd7 45. Kg5 Fe3 46. Kf5 b5 1-0

Szilágyi Péter-Uwe Bönsch, D 58, Noviki nemzetközi mesterverseny, Budapest 1987

1. d4 d5 2. c4 e6 3. Hc3 Fe7 4. Hf3 Hf6 5. Fg5 h6 6. Fh4 O-O 7. e3 b6 8. Bc1 Fb7 9. Fe2 dxc4 10. Fxc4 Hbd7 11. O-O c5 12. dxc5 Hxc5 13. Ve2 a6 14. Bfd1 Ve8 15. He5 b5 16. Hxb5 axb5

(16… Vb8 17. Fg3 axb5 18. Hg6 (18. Hxf7 Ve8) 18… fxg6 19. Fxb8 bxc4 20. Fg3 Bxa2 21. Vxc4 Bxb2)

17. Fxb5 Vb8 {‘?’} ( 17… Fa6 18. Bxc5 Fxc5 19. Fxa6 (19. Fxf6 Vxb5 20. Vg4 g5 21. Fxg5 Ve2) 19… Va4)

18. Bxc5 {‘!’} Fxc5 19. Fxf6 gxf6 20. Hd7 Vc7 21. Bc1 Bfd8 22. Bxc5 Vd6 23. Vg4+ Kh7 24. Hxf6+ Kh8 25. Vh4 Kg7 26. Bg5+ {‘!’} Kxf6 27. Bg8+ Kf5 28. Vh5+ Kf6 29. Vxh6+ 1-0

Négyesi György