A verseny helyszíne

Balatonfenyves

Somogy
A verseny kezdete
2025.08.11
A verseny vége
2025.08.16

Tavaly nagyon jó hangulatú sakktábort szerveztünk a fenyvesi Menta táborba, amit idén is megismételünk! A tábor hatalmas előnye, hogy közvetlenül a vízparton helyezkedik el, szép nagy zöldterülete és sportpályája is van, így a fürdési és sportolási lehetőség helyben adott.

A kőházakban található 6 és 8 fős, idén korszerűsített szobák leginkább arra alkalmasak, hogy családok, baráti társaságok, kisebb gyermekcsoportok szálljanak meg bennük. Tavaly családok is jöttek, illetve 10 év fölötti sakkozó fiatalok felnőtt kísérő nélkül szálltak meg, idén is vállaljuk a felügyeletüket, és vonattal az oda-vissza utaztatást.

Olyanok jelentkezését is várjuk, akik nem kérnek sakkoktatást, csak szeretnének kedvező áron a Balaton partján nyaralni, a sakkoktatás csak egy plusz lehetőség!

A közeli (néhány perces sétatávolságban lévő) BKV Üdülő klimatizált és tágas éttermében igen kedvező ár/érték arányban étkezünk. A remek Csalogány szabadstrand is nagyon közel van és sok lehetőséget kínál – ezt elsősorban a családoknak tudom ajánlani, akik egyénileg töltenék el szabadidejüket.

A tábor összköltsége szállással és napi háromszori étkezéssel a teljes időtartamra, kezdve az augusztus 11-i ebéddel és befejezve a 16-i ebéddel: 96000 Ft alap menüvel, 108500 Ft emelt menüvel (IFA nélkül, ami 500 Ft/felnőtt/nap). Oktatás nélkül a részvételi költség 66000/78500 Ft.

Kérünk minden jelentkezőt, töltse ki a regisztrációs űrlapot minél előbb, de legkésőbb július 31-ig! Személyenként egy-egy űrlap kitöltése szükséges!

További részletek a csatolt kiírásban!

Szeretettel várunk mindenkit: HÜSI SC Rendezőség