Hindu Parenting(HP): Üdvözlet a Hindu Gyereknevelés podcaston! A mi kultúránkban mély tisztelet övezi a tanárt, közvetlenül a szülők után. És jó okkal! Szülői utazásunk során sokat tanulhatunk a guruktól (szanszkritul: tanár) a körülöttünk élő kiváló tanároktól.
Ma egy ilyen kiváló tanárral fogunk beszélgetni, RB Ramesh sakkedzővel, aki nagy hírnévvel rendelkezik a világ sakk-közösségében. Rengeteg ígéretes tehetséget edz, többek között Praggnanandhaa-t aki most India büszkesége. Hallgassuk meg őt, és lessük el tőle a gyereknevelés titkait és azt, hogyan edzi őket a kiválóság felé vezető út során!
Üdvözlöm Ramesh Úr, megtisztelő, hogy a podcastunkon láthatjuk ma vendégül!

Ramesh: Üdvözlöm! Részemről a megtiszteltetés!

HP: Köszönjük! Először is szeretnénk gratulálni Önnek a tanítványa, Praggnanadhaa hatalmas sikeréhez a most véget ért Világkupán! Rengeteg gyereket inspirált Indiában! Szép jövő elébe nézünk az Indiai Sakkban?

Ramesh: Igen, mindenképpen. Éppen egy mini forradalomnak lehetünk a szemtanúi a sakkban, és ennek vezetői India fiataljai. Boldog vagyok, hogy ennek én is aktív részese lehetek. Ha megnézzük a Junior világranglistát, (U20) a top 7 sakkozóból 4 indiai! Szóval több mint a fele Indiai. Ez egy rendkívül büszke pillanat a számunkra! És úgy látom, hogy ez csak még jobb lesz.

HP: Lenyűgöző! Több mint a fele! Hihetetlen!

Ramesh: Igen. És Nem hiszem, hogy elértük volna a csúcsot. Még mindig rengeteg potenciál van, ahogy nőnek fel a fiatal gyerekek. Rendkívül keményen dolgoznak, nagyon jó munkamoráljuk van! Azt hiszem ez a fő oka annak, hogy domináljuk a sakk világát.

HP: Pár hallgatónktól érkeztek kérdések Önhöz. Azt hiszem a leggyakoribb az, hogy mi kell a sikerhez. 3 tényezőt tartanak általánosságban fontosnak: a tehetséget, az érdeklődést és a szerencsét – azt mondjuk, mindig szükségünk van egy kis szerencsére is a ragyogáshoz – szóval, hogy látja ezt a sakkozásban?

Ramesh: Igen, a sakkozásban is hasonlóan néz ki a helyzet. Sok tulajdonságra szüksége van annak, aki sikeres szeretne lenni – bármilyen területen. Az én nézetem szerint, az első és legfontosabb dolog a szenvedély, a szeretete annak tevékenységnek (amiben sikeresek szeretnénk lenni). Ha szeretnénk énekes, zenész, táncos, színész lenni, fontos, hogy szenvedéllyel tegyük! Ha csak félszívvel csináljuk, nem fogjuk elérni amire képesek lehetnénk.

Az első dolog, amit pontosítani szeretnék; A siker definíciója. Erről mindenkinek megvan a maga véleménye, és különböző kultúrák is mást gondolhatnak róla. Például emlékszem, mikor gyerek voltam, annak az érának az egyik top sportembere, Martina Navratilova, azt említette, hogy a győzelem minden. És akik máshogy gondolják, azok nem nyertek eleget. Amikor ezt olvastam, számomra ez egy kulturális sokk volt. Engem úgy neveltek, hogy a sikert nem csak a végeredményben mérik. Sok más dolog is számít. Például az erőfeszítéseink. Amikor megpróbálunk valamit megtanulni, hogy jobbá váljunk, sok energiát beleteszünk. És mikor beletesszük az őszinte, kemény munkát a tanulásba – ez önmagában véve a jutalom. Mert megtanuljuk hogyan kell őszintén keményen dolgozni bármihez is kezdjünk. Számomra ez egy hatalmas dolog – az eredménytől függetlenül.

Számomra a siker az, amikor teljesen belemerülsz a tevékenységbe, minden erőddel dolgozol rajta, és jól érzed magad közben. A folyamat során erősödni fogsz – úgy érzem ez a természetes következménye – ha a helyes dolgod teszed, az eredmény megfelelő lesz. A végeredmény csak az erőfeszítéseink jutalma kellene, hogy legyen és nem a cél! Én így nézek erre a kérdésre.

Ebből a szemszögből nézve az, hogy valamit szenvedélyesen csinálunk, teljes szívvel, nagyon fontos! Ez az első feltétele annak, hogy sikeresek legyünk.

A második tényező az a tehetség. De ezen senki nem tud változtatni. Azok vagyok, akik, ezt el kell fogadnunk. De nem gondolom azt, hogy ez fogja döntően meghatározni, hogy sikeresek leszünk-e vagy sem. A tehetség az csak egy katalizátor. Aki tehetséges, bizonyos dolgokat könnyebben el fog sajátítani. De ezen felül nem hiszem, hogy a tehetség hatalmas szerepet játszik a fejlődésben.

A harmadik tényező pedig a képesség a kemény munkára. Sok energiát kell beleölnünk abba a tevékenységbe, amiben kiválóak szeretnénk lenni – és ez nem csak tudásszerzésről szól. A legtöbb ember, amikor tanul, főleg a tudásszerzésre koncentrál. Annak a tudásnak a gyűjtéséről, hogyan legyünk jobbak. Ahelyett, hogy ténylegesen végeznénk a tevékenységet és tanulnánk az elkövetett hibákból, erősödnénk. Ez – az én véleményem szerint – szintén nagyon fontos. (Knowing is not Doing!)

Végül pedig a tanulásra való képessége fontos az egyénnek. Nem mindenki tanul ugyanúgy, mindenki a saját módján teszi ezt. Mindenki máshol ütközik korlátokba ezen a téren, különböző hatékonysággal tanul. Ez szintén egy fontos tényező.

Ami a szerencsét illeti – én ezt nem szerencsének nevezném. A mi kultúránkban abban hiszünk, hogy vannak dolgok, amik nem a mi kontrollunk alatt állnak. Akik hisznek Istenben, mondhatják, hogy Istennek is van szerepe a végeredményben. Akik nem hisznek, mondhatják azt, hogy ez szerencse, vagy valami külső, ismeretlen tényező. Amiben hinni szeretnénk – nevezhetjük szerencsének is. Igen, ez is szerepet játszik, de ha mi megtettük, ami tőlünk telik, akkor ez az ismeretlen tényező is általában velünk van – én ebben hiszek.

HP: Említette annak a szükségességét, hogy a folyamatra koncentráljunk, ne mindig a végeredményre. Ez olyan, mint a Karma Yogi (buddhista fogalom, a cselekvés útja a megvilágosodás felé (Path of Action) – PP) Hogy megtegyük amire képesek vagyunk, ahelyett, hogy csak a (cselekedeteink) gyümölcsére koncentrálnánk. De a gyerekek számára ezt nehéz lehet elmagyarázni, gyerekek számára, akik végül is brillíroznak a karrierjükben. Ez mennyire jön természetesen? És mennyire kell ezt folyamatosan tudatosítani? Ez egyébként egy másik hallgatói kérdés is.

Ramesh: Úgy gondolom, hogy nem könnyű felnőttek számára nehéz dolgokat tanulni – sokkal nehezebb, mint a gyerekeknek. A saját tapasztalatom azt mutatja, miután rengeteg fiatal gyerekkel dolgoztam együtt – A gyerekek számára nehéz dolgok tanulása könnyen megy. Ez a kor való arra, hogy tudást szerezzünk és képességeket sajátítsunk el. A véleményem szerint nagyon fontos, fiatal gyerekeket megtanítani és meggyőzni arról mik az igazán fontos dolgok. Anélkül, hogy azt gondolnánk, a gyerek túl fiatal ahhoz, hogy ezeket a dolgokat megértse.

Általánosságban elmondható, hogy rendkívül nehéznek találom – majdnem lehetetlennek – felnőtteket meggyőzni valamiről, amikor már kialakították a saját véleményüket. Legjobb esetben is csak meghallgatják a másik nézőpontot, véleményt, de nagyon ritkán változtatják meg a véleményüket. Ha nem változtatjuk meg a véleményünket, nem tanulhatunk meg semmit. Ha azt hiszem 7 bolygó van, azután a tudósok felfedezik, hogy 8 bolygó van, és azután is azt mondom, nem-nem, tudom, hogy csak 7 bolygó van, akkor valójában nem tanultam. Szóval, ha azt gondoltam, hogy 7 van, de azt mondod 8 van, megváltoztatom a véleményemet, egyetértek azzal, hogy 8 bolygó van. Tanulás akkor történik, amikor rendelkezünk azzal a képességgel, hogy megváltoztatjuk hogyan nézünk dolgokra, hogyan értjük meg a dolgokat. És ez nagyon nehéz felnőttek számára, mert már kialakították a véleményüket, és úgy hozzák meg a döntéseiket, élik az életüket.

De a gyerekek számára minden új. Minden vélemény, minden tapasztalat új számukra, könnyen el tudják ezeket sajátítani. Nagyon könnyű meggyőzni a gyerekeket az értékek fontosságáról, a kemény munka fontosságáról, annak a szükségességéről, hogy ne foglalkozzanak túl sokat a végeredménnyel. Könnyű meggyőzni őket.

Vegyük például, ha bújócskáznak vagy fogócskáznak. Például, ha 10 gyerek játszik, a legtöbbjük veszít, általában. Csak 1-2 nyer, a többi veszít. De mégis nagyon jól érzik magukat! A győztesek is, a vesztesek is. És ha véget ért a parti, újra és újra játszani szeretnének! Az utolsó kérdés, ami foglalkoztatja őket az a győzelem. Szóval a fiatal gyerekek nem csak azért játszanak, hogy nyerjenek, hanem magáért a sportolás öröméért. Jól érzik magukat közben, nem a végeredményért játszanak.

Amikor a felnőttek elkezdik bírálni őket: Jól játszol, nem játszol jól, jó vagy ebben, rossz vagy ebben… Amikor ezt a jellegű visszajelzést adjuk, akkor tanulják meg, hogy a győzni jó, veszteni rossz. És akkor elkezdenek idegenkedni, később félni a vereségtől.

HP: Nagyon jól mondja. Szórakoznak közben és tanulnak. És mi ezt a szórakozást nyírjuk ki azzal, hogy csomó feltételt állítunk és útakadályt a fejlődésüknek…

Ramesh: Kis dolgokban bíráljuk őket, ahelyett, hogy teret engednénk nekik, hogy megvalósítsák magukat, kísérletezzenek, új dolgokat próbáljanak ki. Csak hibákat elkövetve, új dolgokat kipróbálva, válaszokat keresve a kíváncsi kérdéseikre tudnak tanulni. Amikor mi mindent azon keresztül bírálunk, hogy sikeresek-e vagy sem, akadályozzuk a képességüket abban, hogy kísérletezzenek, új dolgokat próbáljanak ki.

HP: Ez így helyes és igaz. De mikor van az, amikor úgy érzi, hogy egy bizonyos gyerek tehetségesebb, mint azok, akik körülötte vannak, és ezért máshogy kellene nevelni, hogy elérje a maximumot amire képes. Akkor mit tesz? Hogyan noszogatja azt a gyereket erősebben? Mert ha magára hagyja, lehet magától nem fogja… – lehet túlságosan ítélkező vagyok – de úgy érzem, hogyha nem jönnek rá, hogy sokkal jobbak, mint a többiek, és ha nem noszogatják őket, akkor nem lesznek képesek kihasználni teljesen a képességeikben rejlő lehetőséget.

Ramesh: Én úgy látom, hogy minden gyerekben jelen van egy csomó jó tulajdonság, és jelen vannak nem kívánatos tulajdonságaik is. Mindenkivel ez a helyzet. Néhány esetben – például, ha valaki jó sakkjátékos szeretne lenni – szüksége van bizonyos tulajdonságokra. És ezek pár gyerekben jobban feltűnnek, mint másokban. Más gyerekekben a nem kívánatos tulajdonságok tűnnek fel jobban. Ez lehetséges.

De ahogy én látom: Képzeljen el egy izzó villanykörtét. Ha letakarjuk egy sötét lepedővel, el fogja takarni, könnyen azt mondhatnánk, itt nincs fény. De a fény ott van – a jó tulajdonság – csak a lepel nem engedni át a fényt. A tanár feladata, úgy hiszem, az, hogy segítse a gyereket levenni ezt a leplet, rétegenként, hogy a fény teljes pompájában ragyogjon. Ahogy én látom, a tehetséges gyerekek esetében a lepel egy része már el van távolítva, másoknál nem. Nem tanítom különbözőképpen az úgynevezett tehetséges vagy nem tehetséges gyerekeket.

Én hiszek a csoportos oktatásban. Sok szülő – különösen, akik meg tudják engedni maguknak – egyéni oktatást szeretnének biztosítani a gyereküknek. Azt gondolják, hogyha az edző összes figyelme a gyerekre irányul, akkor gyorsabban, hatékonyabban fog tanulni. Azt gondolják, hogyha csoportban tanul a gyerek, akkor az edző figyelme megoszlik a gyerekek között, így a tanulás is megoszlik a gyerekek között. Én egyáltalán nem így gondolom.

Igen, az egyéni oktatás során a tanítvány valóban több figyelmet kap az edzőtől. De a tanulás nem azon múlik mennyi figyelmet szentel az edző a tanítványnak. Hanem azon, hogy a tanítvány mennyire figyel oda az órán, mennyi tudást szív magába, és milyen jól sajátítja el, dolgozza fel az információt. Pontosan itt történik a tanulás! A gyerek koncentrálhat jól egyéni edzésen is és csoportos edzésen is, ezt nem az edzésforma határozza meg. És még fontosabb, hogy csoportos oktatásban a gyerek nem csak a tanártól tanulhat, hanem a többi gyerektől is, a tanulótársaitól. Amikor néhányan jól fókuszálnak, szépen magyaráznak, jól tanulnak, ez a többiek számára is inspiráló lehet, akiknek nem megy olyan jól. „Ha ő képes ezt megtanulni, én is képes vagyok”. Szóval ez motiváló tényező lehet, a többi tanulótól is lehet tanulni. Ez a véleményem ebben a témában.

HP: Szóval valójában azt mondja, hogyha a gyerek tehetséges, akkor ő is tudja ezt, és nincs szüksége extra motivációra?

Ramesh: Én úgy gondolom minden gyereknek meg kell tanítani az összes fontos dolgot. Nem arról van szó, hogy valami különleges titkot kell tanítani a legtehetségesebbeknek.

Ami fontos, hogy inspirálni, motiválni kell a gyerekeket. Ez minden gyerek számára nagyon fontos, azok számára is, akik éppen nem teljesítenek olyan jól. A saját tapasztalatomból tudom, egy órán, amin 12-15-en vesznek részt, 2-3 nagyon jól teljesít, 7-8 átlagosan, 3-4 nem olyan jól. A tanár megállapíthatja ki teljesít jobban, átlagosan, rosszabbul, de a tanításunk mind a 3 csoportot le kell, hogy fedje! Nem csak azokra szabad fókuszálni, akik jól teljesítenek! Mert az nagyon lehangoló lenne azok számára, akik nem teljesítenek olyan jól éppen.

Ha egy gyerek eddig nem teljesített jól, az azt jelenti, nem tanulta meg hogyan kell tanulni. Nem azt jelenti, hogy kevésbé tehetséges. Szóval, még nem tanulták meg hogyan kell hatékonyan tanulni! Nagyon fontos megtanítani az átlagosan és a nem olyan jól teljesítő gyerekeknek, hogyan javíthatnak!

Az első az, hogyha jobban megerőltetik magukat az osztályban, jobban koncentrálnak, hatékonyabban tudnak tanulni. A legtöbb alkalommal, ha egy gyerek nem tanul jól, az egyszerűen azért van, mert máshol járnak a gondolataik. Valami más elvonta a figyelmüket. Ha megtanítjuk őket hogyan győzzék le a figyelemelterelést, megtanítjuk őket konectrálni arra, amit éppen tanulnak egy tevékenység kapcsán, nagyon rövid alatt elkezdhetnek sokkal gyorsabban fejlődni, mint korábban.

Szóval meg kell tanítani őket jobban fókuszálni. Ebben az értelemben nagyon fontos a tanárnak tudnia, hogy mi zavarhatja meg a koncentrálást. Gondolatok és érzelmek. Amikor a gyerekeknek el van vonva a figyelmük, máson jár az eszük, különösen, ha felkavaró dolgokon gondolkoznak, akkor érzelmeik is lesznek ezekkel kapcsolatban. És akkor nagyon nehéz lesz számukra arra koncentrálni, amit éppen tanulnak. Szóval beszélni kell a fiatal gyerekekkel erről. Arról, hogy kontroll alatt kell tartaniuk a gondolataikat, érzelmeiket, ésszerű kontroll alatt – bármilyen tevékenységet is folytassanak. Szóval nem arra kell tanítani őket, hogy csak az óra alatt fókuszáljanak. Ha éppen esznek, alszanak, sportolnak, mind a fejük, mind a szívük legyen abban a tevékenységben. Szóval bármit tesznek, merüljenek el benne! Ha az utcán sétálnak, teljes mértékben koncentráljanak a sétára! Ha ezt így tanítjuk, akkor, ha jönnek sakkozni – vagy bármi mást csinálni – tudni fogják, hogy most arra kell fókuszálni.

Fontos megtanítani őket hogyan koncentráljanak a véleményem szerint. Ami ezt elősegíti a megfelelő koncentrálást, az a szenvedély az adott tevékenység iránt. Ha szeretnek egy tevékenységet, akkor csinálni is szeretnék, ha nem, akkor nem. A szívüknek is ott kell lennie, ez az elméjük számára is megkönnyíti a tanulást. Szóval nagyon fontos, hogy szívvel lélekkel tanuljanak!

Az történik, hogy a saját félelmeik, bizonytalanságuk, idegenkedésük nagy hatással van a tanulásuk hatékonyságára. Például, ha valamit nem szeretnek csinálni, ha valaki ezt szeretné tanítani nekik, ők nem fogják akarni tanulni. Mert a szívük nem ott van. Az, hogy mit szeretnek, amit nem szeretnek – ez nagy szerepet fog játszani abban, hogy tanulni szeretnék-e vagy sem. És a félelmeik is. Ha tettek valamit, és nem teljesítettek jól, és keményen bírálták, a kudarc félelme ott lesz. A rossz tapasztalat. Attól fognak félni, hogyha újra nekivágnak, újra kudarcot vallanak. Szóval, ha a múlt kudarcai miatt elkezdik magukat ostorozni, az szintén akadályozza a tanulási folyamatot.

A következő, amit szeretnek, és ami iránt ellenszenvvel viseltetnek. Például valamilyen ételt szívesen fogyasztanak, valamit nem. És nem az egészség miatt, hanem pusztán amiatt, hogy mit szeretnek/nem szeretnek. Arra kell megtanítanunk őket, hogy ne úgy gondolkozzanak, hogy „Ez a tárgy érdekes, az a téma unalmas. A fizikát szeretem, a kémiát nem.” A gyerekek nagyon fiatal korban elkezdenek preferenciái lenni, de nagyon fontos elmondani nekik: „Hogyha jó tanuló szeretnél lenni, akkor a tanulás minden részét kedvelned kell! Minden tárgyat! Ha egy tárgyat most nem kedvelsz, az azért van, mert nem tanultad meg jól. Ha beleteszed az energiát, és alaposan megtanulod, meg fogod azt is kedvelni!” Például, ha egy gyerek azt mondja, hogy nem szereti a fizikát, az pusztán annyit jelent, hogy nem tett sok energiát abba, hogy megtanulja. Ha beleteszi ezt az energiát, meg fogja tanulni a fizikát, és ha megtanulta, szeretni is fogja. Ez az én megközelítésem ebben a témában. Ha szeretik a tanulás folyamatát, bármit képesek megtanulni, amire elhatározzák magukat, ha beleteszik a szükséges erőfeszítéseket.

HP: Úgy néz ki a munkája nagy része nem pusztán abból áll, hogy a sakk technikáit tanítja, hanem szociális készségeket (soft skills) is. Hogyan tanuljunk, hogyan motiváljuk magunkat. Nagy része ennek az, hogy a gyerekekkel beszélget, külön-külön, és segíti őket abban, hogy legyőzzek azt, ami visszatartja őket. Nem igaz?

Ramesh: Igen, úgy hiszem a tanításban az egyik legfontosabb, megtanítani a gyerekeket arra, hogyan tanuljanak. Nem úgy tekintek magamra, mint aki pusztán sakkot tanít – persze ez része a munkának, de csak nagyjából a fele. Fontosabb a tanárnak az, hogy meggyőzze a gyereket arról, hogy amit próbálnak tanulni, az megtanulható. Rendelkezniük kell azzal az önbizalommal, hogy meg tudják tanulni. Mert ha azt gondolják, hogy számukra ez túl nehéz, akkor a szívük nem lesz a helyén. És a tanuláshoz bele kell majd tenniük az energiát, és közben élvezni a tanulás folyamatát. Bár a tanulásnak nem kell feltétlenül mindig kellemesnek lennie. Lesznek kellemetlen pillanatok, nehéz dolgokat is meg kell majd tenniük. Rendelkezniük kell azzal az önbizalommal és elhatározással, ahhoz, hogy beletegyék a szükséges munkát. A tanulásnak intenzívnek is kell lennie, ha meg szeretnének tanulni valamit, és szívvel lélekkel kell tenni.

Legtöbbször a gyerekek csak a fejükkel tanulnak, és nem szívvel. Ez nehézzé teszi a tanulás folyamatát. Nekünk meg kell győzni őket arról, hogy használják a fejüket és a szívüket is, és úgy tanuljanak. Ha így tanítjuk a tárgyat, könnyebben el fogják sajátítani a tudást.

HP: Gyakran beszél az intenzív tanulás fontosságáról, és arról, hogy ez nem azt jelenti, hogy valaki hosszú órákat tanul. Hogyan magyarázza el a gyerekeknek, hogy megértsék a kettő közötti különbséget?

Ramesh: Vegyük példának azt, ha az izmaimat szeretném növelni. Az osztályban a kezembe veszek 2 könnyű tárgyat, például egy távirányítót és egy egeret, és úgy teszek, mintha súlyt emelnék velük. Aztán azt kérdezem, hogyha ezt 10 órán keresztük tenném, akkor erősebbek lesznek az izmaim? Ez kemény munka? A gyerekek azt fogják mondani, hogy nem, mivel látják, hogy nagyon könnyű súlyt emelek. Rájönnek, hogyha hosszú ideig tesznek valamit, nem feltétlenül hoz pozitív eredményt. Nem az a természetes eredmény, pusztán azért, mert hosszú órákon keresztül csináltuk. Aztán azt mondom, például itt van ez a fal. Lehetetlen elmozdítani. De ha minden erőmmel nyomom a falat, az épülettel nem fog semmi történni, de az izmaim erősebbek lesznek. Mert ez a tevékenység minden izmomat igénybe veszi, mivel intenzív. Ez az, ami erősebbé teszi az izmokat, és nem attól függ az épület mozdult-e vagy sem.
Amikor teljes szívvel lélekkel tanulsz valamit, automatikusan erősebbé válsz. Az, hogy közvetlenül a tanulás után nyersz-e egy partit vagy sem, nem igazán számít. Például, ha egy versenyparti előtt tanulunk 3-4 órát intenzíven, ez nem garantálja azt, hogy ezután nyerni fogunk. Mert az ellenfél is megteheti ugyanezt, vagy jobban játszott, mint mi – sok tényező közrejátszik a végeredményben. De én akkor is tanultam a parti előtt, és emiatt erősebb lettem. Ez már önmagában véve jutalom, akkor is, ha elvesztettem a partit, amit utána játszottam.

Ezeket nagyon egyszerű elmagyarázni a gyerekeknek, meggyőzni őket erről. Leginkább azért, mert senki más nem teszi ezt meg. Sem az iskolában, sem otthon, senki nem tanítja nekik ezeket a dolgokat. Úgyhogy amikor meghallgatják tőlünk ezeket a dolgokat, inspiráltak lesznek és motiváltak. Amikor a gyerekek hazamennek, nem arra kellene gondolniuk, hogy „Véget ért a sakkóra, most pihenni akarok”. Fontos, hogy óra után is sakkozni akarjanak, otthon is! Például Pragg, miután hazamegy az óráról, a buszon is sakkot fog nézni. Mert motivált. Nagyon fontos feladata a tanárnak, hogy motiválják a gyerekeket, hogy óra után is folytassák a tanulást! Nem csak a tanártól kell, hogy tanuljanak, hanem önállóan is, ez nagyon fontos!
HP: Bármennyit is készülnek a gyerekek, elérkezik a pillanat, amikor harcba szállnak a versenyen. És egy partiban az is benne van, hogy kudarccal végződik. Hogyan motiválja őket ebben a helyzetben? És hogyan készíti őket fel arra, amikor egy erős sakkozóval, neves nagymesterrel kerülnek szembe? Miként készíti őket, hogy ne legyenek megszeppenve parti közbe, lehangolva, ha vereséggel ér véget a játszma?

Ramesh: Minden sportoló számára rendkívül fontos, hogy ezt a szituációt helyesen kezelje. Amikor versenyeken játszunk másokkal, lesznek, akik erősebbek lesznek nálunk, akik nagyobb hírnévvel rendelkeznek, jó formában vannak, megnyerték az utolsó játszmáikat. Lehet mi vesztettünk párat, és most egy jó formában levő sakkozóval játszunk, aki erősebb, tapasztaltabb stb. Általában, azok a gyerekek, akiknek nem készítettek fel erre a helyzetre, nem reagálnak jól. Ösztönösen reagálnak. Nagyon fontos megtanítani a gyerekeknek, hogy ne ösztönből reagáljanak, hanem higgadtan (Don’t react – respond!).

Például sok gyerek fél az oltástól, és ha meghallják, hogy kórházba mennek, már az a tű gondolatától is elkezdenek sírni és tiltakozni. Néhány gyerek elfogadja, hogy ezen túl kell esnie, és higgadtan reagál. Összeszorítja a fogát és elviseli az oltást. Meg kell tanítanunk a gyerekeket arra, hogy nem kell ezeket a dolgokat túlreagálni.

Az első dolog, amit meg kell tanítanunk a gyereknek az az, hogy mi a siker, és mi a kudarc. Mi a győzelem, mi a vereség. Ez nagyon fontos. A gyerekek maguktól nem különböztetik meg nagyon ezeket a dolgokat. Például mikor bújócskáznak, nem arra gondolnak, hogy győztek, vagy vesztettek-e. Ez csak 5-10%-a annak, amiért sportolnak. 90%-a szórakozás miatt. Boldogok, hogy más gyerekekkel játszhatnak. Ha köveket dobálnak a tóba, nincs ott nyertes, vesztes, akkor is boldogok, hogy más gyerekekkel játszanak, sportolnak. A sportnak így kellene kinéznie, amikor nagyon fiatalok. Nem azért kellene sportolniuk, hogy nyerjenek, és elkerüljék a vereséget. Fontos megtanítani őket arra, hogy mi a siker és mi a kudarc. A sikert illetően, azt mondom nekik, hogyha komolyan veszed, amit csinálsz, akkor sikeres vagy. Ha csak kedvetlenül csinálod, még akkor is, ha a végeredmény győzelem, én azt nem tekintem sikernek. Ezt világosan elmondom a tanítványnak. A legfontosabb dolog a számukra, hogy teljes szívvel lélekkel tevékenykedjenek. Ha így tesznek, sikeresek. Én így definiálom a sikert. Ha valamibe teljesen belemerülsz, szenvedéllyel csinálod, akkor már sikeres vagy. A végeredménytől függetlenül.

Ami a győzelmet/vereséget illeti. A versenyszervezők nem az alapján fognak díjakat adni, hogy komolyan vetted-e vagy sem. Ők a végeredmény alapján fognak minket megítélni. Ha vesztünk, 0 pontot kapunk, ha nyerünk, 1-et. Mit kezdjenek a gyerekek azzal, hogy az eredményeik alapján ítélik meg őket? Azt mondom nekik, hogy a győzelem, a döntetlen, a vereség, ez csak 3 különböző tapasztalat. Általában azt mondom nekik, ez olyan, mint vanília, eper, csokoládé. Azonnal megértik, ez olyan, mint 3 különböző íz. Szerethetem a vaníliát, az epret, bármilyen ízt. Szóval azt mondom nekik, hogy a győzelem, döntetlen, vereség, ez csak 3 különböző tapasztalat, amit átélnek, és ha nagy sakkjátékosok akarnak lenni hosszútávon, akkor tanulhatnak egy partiból, amit megnyertek, egy partiból ami döntetlen lett, egy partiból amit elvesztettek. Mindegyikből tanulhatsz valami hasznosat, és közben erősebbé válsz. Ez az, amit próbálok hangsúlyozni. Szóval csak megtanulod őket különböző tapasztalatként látni, és mindegyikből tanulhatsz valamit saját magadról, és ebben a folyamatban fejlődsz.

HP: Ön beszél az önművelésről, önálló tanulásról – némi irányítással – ami a legfontosabb minden egyén fejlődésében. De manapság olyan sok külső hatásnak vagyunk kitéve – különösen a gyerekek. Rengeteg figyelemelterelő dolog létezik, például az okostelefonok, Netflix, közösségi média stb. Túl sok minden vonhatja el a gyerek figyelmét. Mi az ön tapasztalata, ahogy a gyerekek jobban elmélyülnek a sakkban, ezeknek a külső tényezőknek a vonzása csökken? Biztosan sok gyerek nem tud jól megbirkózni ezzel a problémával. Hogyan segíti őket, hogy megbirkózzanak meg ezekkel a külső hatásokkal, hogyan győzzek le a csábítást, hogy elmerüljenek ezekben és dolgozzanak a sakkon helyette?

Ramesh: Igen, ez megint egy nagyon fontos dolog. Fontos megtanítanunk a gyerekeknek, hogyan használják a készülékeket, internetet, közösségi médiát – mértékkel. Ez az én véleményem szerint elengedhetetlen, mert úgy gondolom, hogy ezek a dolgok nem csak a gyerekeket, hanem a felnőtteket is negatívan befolyásolják. Mi mindannyian függünk ezektől a modern dolgoktól, amikhez hozzáférésünk van. Sok gyereket láttam, akik függők a különböző sorozatoktól, Netflix, Amazon Prime, stb. vagy Instagram, Snapchat, stb. különböző közösségi média platformoktól.

Az történik, hogy sok szülő úgy érzi, nekik nem volt hozzáférésük ezekhez a dolgokhoz amikor fiatalok voltak, és jó szülőként biztosítaniuk kell a hozzáférést ezekhez a dolgokhoz, nem korlátozni őket. És amikor nem tanítjuk meg a gyerekeket hogyan lehet ezeket a dolgokat mértékkel használni, és hogy függőséget okozhatnak, könnyen függővé válnak, és ez befolyásolja a személyiségüket, a tanulási képességüket. Az elmúlt pár évtizedben a gyerekek koncentrálóképességének időtartama (attention span), a koncentrálóképességük – különösen, ha olyan dologról tanulnak, amit nem szeretnek – drasztikusan romlott. A mostani generációban a legtöbb gyerek, amikor nehéz dolgokat tanítanak nekik, nem kihívásnak tekintik. Ahelyett, hogy azt mondanák, „Ok, ez nehéz, akkor jobban meg kell erőltetnem magam, hogy megtanuljam” azt mondják: „Ez túl nehéz, az nem nekem való”.

Ami szerintem történik az az, hogy ezek a dolgok, internet, streaming szolgáltatások, játszanak az érzékszerveinkkel, stimulálják azokat. Vizuálisan, auditívan erős érzelmeket váltanak ki belőlünk, folyamatosan. Például vegyünk példának egy filmet – a hős nővérét megölik, mindannyian sírunk, aztán jön egy humorista, elkezdünk nevetni, a hőst megütik, dühösek leszünk, végül a hős nyer, győztesnek érezzük magunkat stb. folyamatosan stimulálva vannak az érzékeink és az érzelmeink. És ez függőséget okoz, csakúgy, mint a cukor vagy a cigaretta. Folyamatosan szükségünk lesz erre az ingerre. Végeredményképp, ha elvesszük a gyerektől ezeket a készülékeket, az internetet, és megkérjük, hogy üljön nyugodtan egy székben 5 percig, izegni-mozogni fognak. Nem fogják tudni mit tegyenek – mihez kezdjenek magukkal internet nélkül. Nem tudják, hogy enélkül is el lehet lenni – egyszerűen nem tudják. És ez a tanulásukra is hatással van.

Sakkozás közben csendben kell koncentrálni, nincsenek ingerek, senki nem beszél hozzájuk, nem látnak mást, csak a sakktáblát maguk előtt, ahol semmi nem mozdul. Amikor nincsenek semmi ingernek kitéve, az elméjük ahelyett, hogy megnyugodna, felkavart lesz. Azt gondolják „Miért csendes most minden, miért nem történik semmi?” Elkezdenek unatkozni. „Nem nekem való ez” gondolják. Ez olyasvalami, ami mostanában egyre gyakrabban történik.

Mint tanárok, el kell mondanunk nekik, hogy lehetnek csendesek, nyugodtak, és ez valójában egy kellemes dolog. És amikor jól koncentrálnak, és megküzdenek egy problémával, kísérleteznek többféleképp, és hirtelen valamelyik jól működik, és az erőfeszítéseiknek hála rájönnek a megoldásra, ez egy fantasztikus élmény! És másképp kimaradnának ebből az élményből. Szóval mi végig vezetjük őket ezen a folyamaton, és amikor a gyerekek találnak egy briliáns ötletet, a belevetett energia eredményképpen, rájönnek a kemény munka értékére. Nekünk ez a feladatunk, rávenni őket a koncentrálásra, hogy megtalálják a megoldást, és akkor élvezni fogják a kemény munka jutalmát – és akkor levonják a tanulságot „Ha beleteszem a munkát, sikeres leszek!”. Ha megtanítjuk őket, akkor ez gyakorlatilag egy új „függőség” lesz, erősebb, mint a különböző kütyük vonzása.

Azt tanítom a tanítványaimnak, hogy ne függjenek ezektől a dolgoktól, használják őket mértékkel. Amikor nyíltan és őszintén beszélünk velük, amikor világossá tesszük, hogy segíteni szeretnénk nekik abban, hogy önmaguk jobb verziójuk legyenek, és a célunk nem az, hogy megfosszuk őket az élvezetektől, hanem hogy jó emberek, sikeres emberek, boldog emberek legyenek – amikor rájönnek arra, hogy mi valójában segíteni szeretnénk, nem megfosztani őket dolgoktól, akkor meg lesznek győzve. És amikor egy gyerek meg van győződve és inspirált, távol fog maradni a negatív hatásoktól, és meg fogja találni magában az erőt arra, hogy elszánt legyen abban, aminek szenteli magát.
HP: Ezek mind kitűnő üzenetek fiatal szülők számára – különösen az a rész amikor említi, hogy a siker és a kudarc két különböző élmény, mint két különböző ízű fagylalt. Ez olyan szép megfogalmazása annak a bölcsességnek, amit át szeretne adni a gyerekeknek. Úgy gondolom minden gyerek azonosulni tud ezzel az üzenettel. Minden olyan értékes, amit mond nekünk!
Ramesh: Az őseink hagyták ránk ezt a tudást, csak legtöbbünk egyszerűen megfeledkezett róla – én csak megpróbálok emlékezni rá (nevet).

HP: Igaz, igaz. Milyen üzenete lenne a szülők számára, hogyan tudják támogatni a gyermeküket kiválóság felé való törekvésben – függetlenük a tárgytól?

Ramesh: Igen, az első dolog, ami a szülő számára fontos az az, hogy amikor a gyerek egy tevékenységet folytat – mondjuk jó sakkozó szeretne lenni, vagy sakkozni akar tanulni – az első kérdés, hogy ez egy egészséges elfoglaltság, vagy nem. Jó-e a gyermekemnek hosszútávon ez a tevékenység? A sakk semmiképp sem káros dolog, ez egy nagyon jó elfoglaltság! Amikor meggyőződnek róla, hogy a tevékenység jó, általában kétféle hozzáállás létezik. Nyugaton – például – hétfőn úsznak, kedden karatéznak, csütörtökön golfoznak, pénteken sakkoznak – valahogy így. A gyerekek sok tevékenységet folytatnak, és úgy gondolják, (nyugaton), hogy ahelyett, hogy 1 dologból tanulnak jó dolgot a gyerekek, jobb, ha 10-ből tanulnak jó dolgokat. De, ami általában történik az az, hogy a gyerek szíve nem lesz ott mind a 10 tevékenységnél. 1-2 dolgot fognak szeretni. És a többi tevékenységnél nem fognak olyan sokat tanulni, nem kapnak olyan sokat attól mikor azokon az órákon vesznek részt.

Egy gyerek csak akkor fogja a fontos értékeket megtanulni és a képességeket elsajátítani, amikor elszántan és szívvel-lélekkel vesz részt a tevékenységben. Amikor túl széles körben foglalkoztatjuk őket, ebből ők nem fognak profitálni, vagy csak nagyon keveset. Az én véleményem szerint érdemes 1-2 tevékenységre fókuszálni, mint például a sakk és a tanulmányok. Amikor túl sokat sakkoztak, akkor váltanak az (iskolai) tanulásra, mikor attól sokallanak be picit, akkor visszatérnek a sakkhoz. Két egészséges dolog között váltogatnak, 10 helyett.

Mikor mi szülőként bátorítjuk a gyerekeinket, hogy űzzenek egy tevékenységet, meg kell tanítanunk nekik, hogy ahhoz jók legyenek benne, elszántnak kell lenniük, odaadóan kell csinálniuk, sok időt, energiát, munkát kell rászánniuk, jó tanulónak kell lenniük – ez nagyon fontos. Minden tanítványomnak azt mondom- Praggnak is, pedig ő top 20 a világon, és világbajnok szeretne lenni – szóval azt mondom neki is, amíg világbajnok nem leszel, legalább addig, meg kell maradnod tanulónak. Úgy kell érezned, hogy „Amit tudok az nem minden, és oly sok minden dolgot kell még megtanulnom, magas szintre fejlesztenem.” Nem szabad az eddig elért dicsőségeken pihenni. Amikor vezet az ember, akkor sem folyton a visszapillantó tükröt nézi. Amit az mutat, azt már elhagytuk. Előre felé kell nézned, és vezetni a kocsit. Fontos a jelenre koncentrálni, nem a múlt dicsőségeire. Ha nagy sikereid voltak, az sem jelent olyan sokat hosszú távon, ettől függetlenül még tanulnod kell. Ahhoz, hogy tanulj, a fókusz pedig a tanuláson kell, hogy legyen. Soha nem szabad azt gondolnod, hogy mindent tudsz. Légy alázatos, tanulj folyamatosan, legyél kíváncsi! Érdekeljen, hogy különböző szemszögökből nézhetsz egy dolgot, és legyél nyitott, hogy sok információt fel tudj szívni! Légy jó tanuló! Ennek az üzenetnek kellene érkeznie a szülőktől és a tanároktól.

És fontos, hogy ne varrjuk a gyerek nyakába a saját elvárásainkat. Minden szülő azt szeretné, ha sikeres lenne a gyereke, és sokak fejében a siker definíciója folyton nyerni, soha nem veszteni. Ez nagyon sok problémát okoz a gyereknek. A szülőnek szintén meg kell tanulnia hogyan kezelje a gyereke sikereit és kudarcait. Nem csak a gyerekeknek kell ezt megtanulnia, hanem a szülőknek is.

Amikor a gyerek veszít, nem szabadna őket keményen és negatívan megítélni, hanem meg kell tanítanunk nekik, hogy ez egy tapasztalat, amit át kell élniük, nem törhetnek össze minden alkalommal amikor nem úgy történnek az események ahogy szeretnénk. Akkor is tanulhatnak belőle valami hasznosat. Ahelyett, hogy azt kérdeznénk parti után a gyerektől, hogy nyert, vagy vesztett-e, azt kellene kérdezni, hogy odatette-e magát a partihoz, megfelelően koncentrált-e, élvezte a játékot? Akkor megtanulják, hogy ez fontosabb, mint pusztán a végeredmény.

A szülők szerepe nagyon fontos. És nem arról szól, hogy biztosítják a gyerek számára a körülményeket, és aztán elvárják azt, hogy nyerjen – úgy gondolom ez a hozzáállás vissza fog ütni.

HP: Ramesh Úr, érdekesnek találom, hogy a sakk-iskoláját Chess-Gurukul-nak (Sakk Akadémia) nevezte el. Mi áll ennek a hátterében?

Ramesh: 2008-ban egy meglehetősen sikeres sakkjátékos voltam, és mellette egy nemzetközi vállalatnál vezető helyettes. És az azt megelőző pár évben már úgy éreztem, hogy a szívem a tanítás felé húz, el a versenyzéstől és a vállalati munkától – edző szerettem volna lenni. Meg akartam osztani, amit tudtam, mert úgy éreztem így jobban tudok segíteni, és engem személyesen is boldogabbá tesz. Úgyhogy azt mondtam a feleségemnek, hogy fel szeretnék mondani a munkahelyemen és visszavonulni a játékos karrieremtől is, és főállású edző szeretnék lenni. Ez először nagyon meglepte, de teljes szívvel mögöttem állt. Azt mondta „Ne aggódj azon mennyit keresünk, bármi is legyen az, beosztjuk a családi költségvetést. Csökkenteni fogunk az igényeinken. Csak koncentrálj arra, hogy jó edzője legyél a tanítványaidnak!” Szóval sokat dolgoztam azon, hogy jó edzővé váljak, és amikor elkezdtük a sakk-akadémiát, nem a pénzkeresés volt az elsődleges szempont. Nem azért kezdem el ezt a sakkiskolát, hogy pénzt keressek, hanem tényleg azért, hogy gyerekeket segítsek jó felnőtté válni, a sakkot, mint eszköz használva. Mélyen tisztelem a múlt nagy tanárait, és bár nem hasonlítom magam hozzájuk, fele olyan jónak sem látom magam, mint amilyenek ők voltak – rendkívül tisztelem őket. Én ezen a módon tudom leróni a tiszteletemet azért, amiért a múltban tettek. Így tudom a hálámat és a nagyrabecsülésemet kifejezni. Ezért neveztem el így a sakkiskolámat. A legtöbb edző saját magáról nevezi el az akadémiáját, ha X a neve, X Sakk Akadémia, ha Y, akkor Y Sakk Akadémia. De én úgy éreztem ez inkább a sakkról, és a tanulásról szól, én csak egy eszköz vagyok itt, katalizátor ebben a folyamatban – ezért tűnt megfelelőnek a név. Nem tudom ezen túl elmagyarázni miért.

HP: Nem gondolom, hogy ez további magyarázatra szorul, ez a kultúrája gyökeréből ered, és ezzel tiszteleg a régi óriások előtt, akik korábban haladtak ugyanezen az úton. Úgy gondolom a Chess Gurukul nagyon jól cseng!

Meg szerettem volna kérdezni – biztos vagyok benne, mint tanár, sok kihívással néz szembe – mit talál, mit a legnehezebb oktatni? A technikát, a koncentrációt, a hozzáállást, az érzelmek kezelését – mi az Ön számára a legnagyobb kihívás, mint tanár?

Ramesh: Kétfelől közelíteném meg a kérdést – egyrész, mint tanárnak, tanítanunk kell a tárgyat. Sakk-edzőként sakkot kell tanítanom, a szakmai részleteket – ez adott. Ez az egyszerűbb része. Ami lényegesebb, hogy a gyerek készen álljon befogadni a tudást, hajlandó legyen elsajátítani azt, amit meg szeretnénk tanítani neki. Nem indulhatok ki abból, hogy mivel jó edző vagyok, híres edző vagyok, bármit tanítok a tanítvány meg fogja tanulni, meg akarja tanulni – nem feltételezhetem ezt. Ami számomra fontosabb számomra, ami több kihívást jelent… – nem mondanám azt, hogy nehéz.

Mert az, hogy nehéz, az az én nézetem szerint nem létezik. Általában azt mondom a tanítványaimnak, amikor látunk egy kihívást – a távolban nehéznek tűnik fel, amikor közeledik, még nagyobb problémának tűnik, amikor előttünk áll, hatalmas problémának tűnik, és amikor elmarad mögöttünk sokszor látjuk, hogy kihagytunk egy nagy lehetőséget. Például, ha egy erős ellenféllel játszunk, azt nagy problémának látjuk – mert erősebb, meg fog verni. De ha motiválni tudjuk magunkat, azt mondani, ma jól kell játszanom, a legjobbat nyújtani, és nézzük meg mi történik – és ha mindent megteszek, lehet sikerül legyőznöm. És ezt rengetegszer láttam megtörténni – A gyerekek ennek az élménynek a hatására azonnal erősebbek lesznek. Rengeteg önbizalmat merítenek abból, hogy meg tudnak verni egy erős sakkozót.

Szóval nem nehézségnek látom bármi tanítását, csak egy újabb, más, érdekes kihívásnak. Szóval innen nézve, az, amit ma a legnagyobb kihívásnak érzek, különösen a mostani generációval, hogy túlságosan függők az érzéki élményektől, mindentől, amit tesznek azt várják, hogy izgalmas legyen. Bármit tesznek, a jutalmat várják. Ennek az ellenkezőjéről meggyőzni őket kihívás – de legalább pár gyerek szívében szeretnék változást okozni. Azt értem ezzel, hogy meg szeretném győzni őket arról, hogy nem kell minden cselekedettől a jutalmat várni, nem kell, hogy izgatott legyen mindentől, amit tesz – nyugodtan is lehet cselekedni. Ez kihívó, és érdekes feladat is, és mi is sokat tanulunk miközben megpróbáljuk tanítani őket ezekre a dolgokra.

HP: A tanítás, csakúgy, mint a szülői nevelés, sok energiát vesz igénybe. Hogyan piheni ki magát?

Ramesh: Számomra… úgy érzem én elég intuitívan tanítok. Abban az értelemben, hogy úgy hiszem érzem, ha hatással voltam egy gyerek szívére. Ha úgy érzem, hogy pozitív hatással voltam rá, ha felragyog az arca, ha motivált, energikus lesz – úgy érzi „Képes vagyok erre, meg tudom csinálni” – Ha látom ezt a lelkesedést, ezt én is érzem, számomra ez a feltöltődés.

HP: Végül azt szeretném kérdezni, mi lenne a fő üzenet, amit át szeretne adni a fiataloknak?

Ramesh: Több üzenetem is van. Az első, hogy a nemzetünk (India) egy gazdaságilag növekvő nemzet. Gazdaságilag szuperhatalommá növünk. Sok lehetőségünk van, és nagy a népességünk. Még ha teát árulsz, akkor is sokat tudsz keresni. Szóval ne azért tegyél dolgokat, hogy pénzt keress, ha doktor akarsz lenni, ne azért tegyed, mert doktorként sokat tudsz keresni – külföldre sem kell ezért utaznod. Nem a pénzkeresésnek kellene elsőbbséget élveznie, ez csak a következménye kellene, hogy legyen annak, amit (jól) csinálunk. Koncentrálj arra, hogy építsd az országodat.

Biztos lábakon kell, hogy álljál, ne ragadjon el a siker. A siker nem az, amikor mások megdicsérnek, vagy amikor jutalmat kapsz a tevékenységedért. Hanem a tudás, hogy megtettél mindent, ami tőled telik, és tanultál valamit közben és jobb emberré váltál, jobb a szakmádban. Ennek kell a középpontban állnia.

Nagyon fontos nem azért tenni dolgokat, hogy másokban jó benyomást keltsünk. Saját magad miatt, és a fejlődésed érdekében kell cselekedned!

Ne részegítsen meg a siker, légy alázatos.

Légy büszke az őseidre, rengeteget tettek le az asztalra. Azt gondoljuk többet tudunk, mint ők – pedig csak pár tényt tudunk néhány témában – ez nem bölcsesség vagy tudás. Rengeteget lehet tanulni a múltból.

Légy kíváncsi, légy jó diák, függetlenük attól hol helyezkedsz el a társadalmi hierarchiában.

HP: Sokat tanultunk ma Ramesh Úr szerénységéből. Ez mind tényleg így van, és úgy látom mindenki láthatja, hogy Pragg miért tart ott, ahol, olyan sok mindent tanult meg a tanárától! Helyén van, hogy ott tart, ahol! Ezen a beszélgetésen keresztül ez világosan látszik. Ramesh Úr, köszönjük a beszélgetést, számunkra is nagyon tanulságos volt! Biztosak vagyunk benne, hogy a hallgatóink is sok mindent meg fognak szívlelni abból, amit hallottak, és remélhetőleg változtatnak az életmódjukon. Biztos vagyok benne, hogy mindannyiunknak sok helyen kell változtatnia – úgy néz ki sok minden alap dologról megfeledkeztünk a mai világban. Ezek jókor jött tanácsok fiataloknak és a szülőknek, hogy a szükséges dolgoknak meg kell lennie, a siker pedig ezt fogja követni.

Köszönjük, hogy ránk szánta az idejét Ramesh Úr, köszönjük a megtiszteltetést!