A verseny helyszíne

Százhalombatta

Pest
A verseny kezdete
2024.05.13
A verseny vége
2024.05.13
Versenykiírás
Online nevezés


Versenykiírás

III. GONDOLATOK A KÖNYVTÁRBAN SAKKVERSENY SZÁZHALOMBATTÁN

  1. május 13. 16:15 – 18:45

„Hová lépsz most, gondold meg…” (Vörösmarty Mihály)

A verseny célja: sakkbaráti kapcsolatok, logikai és egyéb képességek fejlődése.
Versenylehetőség kevés szabadidővel rendelkezők számára.

A verseny házigazdája, helyszíne:
Hamvas Béla Városi Könyvtár Százhalombatta, 2440, Szent István tér 5.,
Szervezőtárs: SZVISE sakk szakosztály
Támogató partner a könyvtáron kívül: Kovács István volt SZTC sakk csapatvezető (serleg)

A verseny rendje, időterve
: 16:05-16:15 regisztráció, majd megnyitó és sorsolás után
5 fordulós svájci vagy körmérkőzés rendszerű verseny két kategóriában, 2×12 perces játszmákkal, rapid szabályok szerint (A5 változatban, gyorsított játszmabefejezéssel).

Kategóriák: B: u14 (2010-ben v. utána születettek), 1600 Élő-pontig (FIDE. HuRRa: 1300).
Legalább 5+5 fő* esetén külön díjazva nemek szerint illetve u11 korosztályban (2013-tól). A: nyílt. Legalább 5+5* fő esetén külön díjazva nemek szerint, ill. senior (60+) kateriában, valamint u1400 (FIDE Élő nélkül, HuRRa is alatta) versenyzők illetve 18 év alattiak közt. *: Legalább 3 érintett esetén is különdíjak!

Díjak: A-ban és B-ben az abszolút győztesnek serleg+tárgyjutalom, 1-3. helyezetteknek érem, a fenti 5+5 fő esetén nemek v. korcsoport szerint. Egy versenyző egy díjat nyerhet. A díjak kiosztásának sorrendjénél mérvadó, hogy összességében előrébb végzettek kapjanak díjat. További díjak közt lehet tárgyjutalom és edzéskupon. A résztvevők legalább fele kap oklevelet, s a többiek is legalább emléklapot.

Nevezés: lehetőleg máj. 12-éig Nyőgér István játékvezetőnél: nyogeristvan@gmail.com vagy Messengeren, A-ban, B-ben 16+16  fős lészámkorlátig. Nevezési díj: a könyvtárba beiratkozottaknak 2000 Ft, többieknek 2500 Ft, kivéve a támogatónak +1 társának 0 Ft, illetve további volt SZTC sakk csapat illetve SZVISE tagoknak is 500 Ft kedvezmény. A helyszínen készletek, órák erejéig lehet csatlakozni. Új résztvevők számára a nevezéshez kérünk születési évet s ha van, Élő-pontot feltüntetni. További infók akár tel.: +36706724024

Egyebek:
Holtverseny esetén egymás elleni eredmény, alul-1x-vágott Buchholz-féle pontszámítás, majd Berger-Sonneborn-féle végül több győzelem dönt + ráadás villámjátszma.

A verseny nem kerül FIDE értékszám elszámolásra, versenyengedély nem szükséges.

A nevezés házirend-elfogadás is. Nemdohányzó és alkoholmentes helyszín. Képek készülhetnek esemény-dokumentációhoz. Fordulónként 5 perc késés megengedett. A könyvtári térben sakkos tartalmú könyv is lehetséges, illetve 17 óráig „szakköri sarok” a verseny közelében egy légtérben, de azt nem zavarva. Szabálytalan lépés szankciója enyhébb, mobiltelefon elég lenémítva, egyéb esetekben FIDE szabályok mérvadók, rapid A5 változatban, gyorsított játszmabefejezéssel.

Lehetséges változást a verseny kezdetén hirdetünk.

Minden indulónak kellemes időtöltést és hasznos játéktapasztalatokat kívánunk.

Címkék: , , , , , , , ,