Minden korban felmerül az éljátékosokkal szemben sakkszövetség és közvélemény erős elvárása, hogy vegyenek részt a magyar sakkbajnokságon. Sokszor azonban ellenérdeket jelentenek a világbajnoki címhez vezető tornák vagy a nagymesterek egzisztenciáját erősen meghatározó külföldi meghívások teljesítése.

Haág Ervin nemzetközi mester, az akkori szakfelügyelő dolgozta ki az új bajnoki rendszert, mely szerint kétévenként az éljátékosok szuperbajnokságát, a köztes években körmérkőzéses döntőket és minden évben a középdöntőket kiváltó svájci rendszerű nyílt bajnokságot rendeznek. E rendszer csak néhány évig állt fent, aminek legfőképpen a mind súlyosabbá váló gazdasági nehézségek és a társadalmi változások vetettek véget.

Portisch ismét bizonyította klasszisát! – ezzel az alcímmel jelent meg a Magyar Sakkéletben beszámoló az I. Szuperbajnokságról. S valóban, a magyar sakkozás első számú játékosa győztesen került ki legjobbjaink vetélkedéséből, még ha nem is játszmaponttal. A tízfős torna erőviszonyai kiegyensúlyozottak voltak és csak kis pontkülönbségek alakultak ki. Az ezüstérmes Faragó Iván ugyanannyi pontot szerzett, mint Portisch. A harmadik-negyedik helyen Ribli és Pintér végzett, közülük Ribli kapta a bronzérmet.

Az I. Magyar nyílt bajnokságot, amelyen 86-an indultak, az ifjú Grószpéter Attila (21) nemzetközi mester nyerte meg. Nem kis meglepetésre Puschmann László mester lett a második, Lengyel Béla FIDE-mester pedig a harmadik.

1981-ben nemzetközi mesteri címet kapott dr. Eperjesi László, FIDE-mesterit Káposztás Miklós és Perényi Béla, magyar mesterit pedig Faragó Sándor (1956-), Honos Attila (1958-), Horváth József (1964-), Mészáros András (1956-), dr. Morvay Miklós (1955-), Ondi Gyula (1956-2010), Végh Endre (1957-) és Waldmann Iván (1954-).

(A játszmát Meleghegyi Csaba a Magyar Sakkélet 1981. év augusztusi számában megjelent elemzése alapján közöljük.)