Bajnoknak lenni és kijutni a zónaversenyre – e két cél motiválta az esélyeseket a XXX. Magyar sakkbajnokság döntőjében. Öt versenyző kvalifikálhatta magát a világbajnoki cím felé vezető út első nemzetközi akadályát jelentő zónaversenyre. Ennek a próbatételnek végül Adorján András, Csom István, Hazai László, Ribli Zoltán és Sax Gyula felelt meg.

Haág Ervin adott röviden számot az addigi huszonkilenc magyar bajnokságról a Magyar Sakkéletben, és statisztikát közölt a harmincadikról, melyben többek között megemlítette, hogy a tizenhat fős mezőny átlag életkora huszonkilenc év, heten pedig a 20-24 éves korosztály tagjai. Éppen ez utóbbiak vitték a prímet, azaz foglalták el a dobogós helyeket.

Ribli Zoltán immár egymás után második bajnoki címét szerezte meg meglehetős fölénnyel, egy ponttal megelőzve Sax Gyulát és három ponttal Adorján Andrást. A „Nagymesterek arcéle” című cikksorozatban Ribli így jellemezte sakkszemléletét: „Korábban ösztönös voltam, a tudatosság lassan jelentkezett. Alaposságra, pontosságra törekszem, Karpovval értek egyet. Abban is, hogy egy- egy versenyt kísérleti tornának kell tekinteni. Persze, ezt nehéz megvalósítani, hiszen válogató rendszerünk nem kedvez ennek. Gondolkodni kellene a fejlesztésén…”

1974-ben nemzetközi nagymesteri címet kapott Forintos Győző és Sax Gyula, nemzetközi mesterit Faragó Iván és Tóth Béla (olasz színekben, 1943-), magyar mesteri címet pedig Hardicsay Péter (1952-), Havasi János (1946-), Kádas Gábor (1946-2008), Szirmai (Stein) Eduárd (1929-2018).

(A játszma Bárczay László elemzésében a Magyar Sakkélet 1975. év márciusi számában jelent meg.)