A sakktörténet legjobb női játékosa, Polgár Judit a Testnevelési Egyetemen tartott szűk körű átadóünnepségen vette át díszdoktori oklevelét. A másik neves kitüntetett, Dr. Ji Li Li videóüzenetben köszönte meg az egyetem elismerését és sajnálatát fejezte ki, hogy nem lehetett személyesen jelen a „csodálatos Budapesten, a nagymúltú intézmény ünnepségén.”

A Testnevelési Egyetem (TE) szenátusa még tavaly május végén választotta díszdoktorrá minden idők legeredményesebb női sakkozóját, Polgár Juditot és Dr. Ji Li Lit, a Minnesotai Egyetem professzorát, akik közül a vírushelyzet miatt végül csak Polgár Juditnak adódott lehetősége, hogy átvegye az elismerést, neki is csupán 2021-ben.

Polgár Judit az ünnepség előtt délelőtt 10 órakor az egyetem nemrég felavatott multimédiás stúdiójában tartott 20 perces motivációs előadásában elsősorban a jelen és a jövő generációit szólította meg.

Az előadást – egyben a teljes ünnepséget – itt tekinthetik meg az érdeklődök.

A csütörtöki, szűk körű rendezvényen, amelyre az Egyetem Szenátusi termében került sor, a díjazottakon kívül jelen volt a TE vezetősége, továbbá Prof. Dr. Bódis József felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkár, Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár és Szabó László, a Magyar Sakkszövetség elnöke.

Az eseményt Prof. Dr. h. c. Mocsai Lajos nyitotta meg. A Testnevelési Egyetem rektora beszédében örömét fejezte ki, hogy az egész világot sújtó járványügyi helyzetben lehetőség nyílt arra, hogy Polgár Judit személyesen is átvehesse a kitüntetést. A rektor emlékeztetett: az Egyetemnek – küldetéséből és filozófiájából fakadóan – élen kell járnia és példát kell mutatnia. Többek közt ezért is, az átadó ünnepséget és Polgár Judit – tehát a világ egyik legjobb sportolójának – gondolatait az Egyetem a koronavírus miatt kialakult nehéz helyzetben a félév méltó és erőt adó nyitásaként, a hallgatóknak példaképeket és célt mutatva, 2021. február 1-én reggel publikálta. Mocsai Lajos hangsúlyozta, Polgár Judit sikerei és személye mögött jelentős és teljes körű társadalmi támogatottság áll.

Ezt követően Prof. Dr. Bódis József államtitkár köszöntője hangzott el, amelyben elhangzott: Polgár Judit – aki világraszóló sikereket ért el az elmúlt évtizedekben – nemcsak fantasztikus személyiség és családanya, hanem igazi barát is egyben. Az államtitkár külön hangsúlyozta, hogy a díszdoktori kitüntetés nem csupán személyesen Polgár Judit, hanem családja, az Egyetem és a nemzet ünnepe is egyben.

Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár nyomatékosította, hogy Polgár Judit és Ji Li Li professzor személyében két egészen különös kiválóság lett az intézmény díszdoktora. A korábbi kiváló sportoló államtitkár kiemelte, Polgár Judit új dimenzióba emelte a sakkozást, és karrierje során számos nagy tudású sakkozót utasított maga mögé, a férfiak között is az egyik legjobb volt.

Szabó László a Magyar Sakk Szövetség elnöke személyes hangvételű felszólalásában elmondta, hogy a TE olyan egyeteme az országnak, amely a világ minden sarkából fogadott és fogad díszdoktorokat, akik – elolvasva a neveket a márványtáblán – a sport és sporttudomány kiemelkedő személyiségei.

„Polgár Judit világéletében mindig legalább egy lépéssel a többiek előtt járt, nemcsak a sakktáblán, hanem azon kívül is” – hangzott az elnök méltatása.

A köszöntőbeszédek után Prof. Dr. Radák Zsolt egyetemi tanár, a Molekuláris és Edzésélettani Kutatóközpont igazgatója ismertette a Kutatóközpont által felterjesztett, Doctor Honoris Causa címben részesülő Dr. Ji Li Li eredményeit, majd Dr. habil. Sterbenz Tamás általános rektorhelyettes, a Sportgazdasági és Döntéstudományi Kutatóközpont igazgatója méltatta a Kutatóközpont által felterjesztett, szintén Doctor Honoris Causa címben részesülő Polgár Juditot, továbbá kiemelte a sakksportban betöltött jelentős szerepét.

Ezt követően Mocsai Lajos rektor átadta az elismerő címet Polgár Juditnak.

„Rendkívül megható volt a ceremónia, még akkor is, ha nem az eredeti tervnek megfelelően, az évnyitón ejthettük meg. Hálával tartozom, hogy így megbecsülik a munkámat és eredményeimet. Sokat köszönhetek szüleimnek azért, hogy eddig jutottam és most itt állhatok önök előtt. El kell mondjam, megelőzve korunkat, mindig is igazi start-up családként és vállalkozásként működtünk, ami fontos szerepet játszott sikereimben. Nekem a sakk művészet, sport és tudomány is egyben” – mondta a kitüntetett.

A díjátadó zárásaként a jelenlévők meghallgatták Dr. Ji Li Li videóüzenetét, majd a Nemzetközi Sakkszövetség, a FIDE orosz elnöke, Arkagyij Dvorkovics online üdvözlőbeszédét.

Az esemény végén a vendégek levonultak a márványtáblák elé, ahol közös fényképek készültek.