Lékó Péter tartott előadást a decemberi MGKSI táborban!

A decemberi tábor egyúttal a hamarosan megrendezésre kerülő győri Sakkolimpián induló magyar U16 válogatottak felkészülési tábora is volt. Ennek megfelelően a Király csoport-U16 válogatottak foglalkozásain közel 20 fő vett részt. Lékó Péter hétfő délutáni előadását kísérte a legnagyobb érdeklődés.

Péter már az edzés előtti sajtótájékoztatón is bizonyította, hogy nemcsak a sakkozásban világklasszis, interjúalanyként, előadóként is a legjobbak között van. Az edzésén is látszott a felkészültsége, a sakkozás és a gyerekek iránti elkötelezettsége, szeretete. A közel 5 órás estébe nyúló edzésnek is a kora reggel óta talpon lévő gyerekek fáradsága vetett véget, a nagymester lendülete reggelig kitartott volna. Az előadás első részében egy fontos de kevésbé feltárt bástyavégjáték-típus: a bástya+két gyalog és a bástya+gyalog küzdelmének az elemzésére került sor, ahol a két összekötött gyalogból az egyik szabadgyalog (például „b+c” gyalog az „a” gyalog ellen). A második részben Péter játszmáiból kaptak a gyerekek válogatást, ahol a pozíciós és taktikus küzdelmek váltogatták egymást. Egy dolog megnézni a nagyok játszmáit az elemzőprogramokkal és egy másik dolog a partit játszó top nagymester tolmácsolásában végig követni az eseményeket, betekintést nyerve az előzményekbe, felkészülésbe, a játszma alatt és után felmerülő ötletekbe. Most az utóbbiból kaptunk ízelítőt és a kiemelkedő képességű fiataloknak szüksége lenne minél több ilyen alkalomra. A szakmai fejlődés mellett a legjobb motiváló erő is, köszönjük! Remélhetőleg lesz még alkalmunk találkozni Péterrel, valamint a válogatott többi tagja is ellátogat Iskolánkba előadást tartani.

Pintér József nagymester két délelőtt is vizsgáztatta a fiatalokat végjátékismeretből. A példák, feladatok szakmailag nagyon tanulságosak voltak és újból kiderült, hogy végjátékok terén van még hová fejlődnie az ifjúságnak. Horváth József délutáni előadásán a középjátékok és a pontos számolási feladatok kerültek a középpontba. Szakmai igazgatónk nem egy hálás téma bemutatására kérte fel a záró napon edzést tartó Dr. Hazay Lászlót. A Caro-Kann védelem Ff5-ös, manapság népszerű de kevésbé érdekes változata került terítékre szerdán. A mesteredző a rászabott feladatot remekül oldotta meg, a megnyitás részletese elemzése helyett a klasszikus játszmák, a nyitásra jellemző középjátékokból felbukkanó kombinációk, valamint a Caro-Kann főváltozatban létrejövő típus gyalogszerkezet végjátékai kerültek bemutatásra. Az MGKSI weboldal és a gyerekek részére átadott anyag is külön figyelmet érdemel. Érdemes azt saját megnyitási jegyzeteinkkel összehasonlítani és elgondolkozni a különbségeken.

A záróelőadást egy esti program keretében Mészáros Attila főtitkár tartotta a Chessbase programról és az elemző modulokról. A magas színvonalú előadáson az edzők is szorgalmasan jegyzeteltek, sok általuk sem ismert információt tartalmazott az előadás. Az est folyamán lehetőség volt kérdésekre és a saját tapasztalatok megosztására is. Az meglehetősen gyorsan kiderült, hogy szükség van folytatásra, a tudásnak megfelelően kisebb csoportokban. A kezdőknek egy az alapoktól induló részletes oktatásban, míg a haladóknak egy szűkebb csoportban az elemző modulokra koncentrálva. Az egész magyar sakkozásnak nagyon hasznos lenne ha ezek a Chessbase oktató anyagok felkerülnének a Sakkszövetség oldalára is.

A kedd este rendezett villámversenyt Kántor Gergely nyerte Dankházi Andrással holtversenyben, Korpa Bence és Kozák András követték őket. A legjobb hölgy versenyző díját Werner Anna szerezte meg, míg a legjobb Vezér csoportosnak Kovácsy Barnabás bizonyult.

A Magyar Sakkszövetség és Révész Máriusz szervezésében két nap, két csoportban Parlament látogatásra került sor. A közel 3 órás program óriási élmény volt gyerekeknek, kísérőknek egyaránt. Máriusz idegenvezetésével megismerkedtünk a Parlament történelmével, érdekességeivel. Minden lehetséges részét megnézhettük az épületnek. Beültünk a Külügyi bizottság üléstermébe, élőben megtekintettünk egy parlamenti vitanapot majd az Országház éttermében ebédeltünk. Ezúton köszönjük ezt a szép kirándulást!

A Bástya csoport foglalkozásaival zárult a mozgalmas hét. A kemény edzések után nagy sikert aratott a Legyen ön is milliomos játék sakkos változata! A Jakobetz László kérdéseit tartalmazó program külsőségekben hűen követi a televízióban látott műsort, míg különböző típusú kérdései a szórakoztatás mellett a sakkos műveltséget is fejlesztik. Kluboknak, baráti társaságoknak is érdemes beszerezni és kipróbálni a programot.

VS

U16 válogatottak Lékó Péterrel.
U16 válogatottak Lékó Péterrel.

 

A Vezér csoport tagjai Révész Máriusszal a Parlamentben
A Vezér csoport tagjai Révész Máriusszal a Parlamentben

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.