A verseny helyszíne

Nagyatád

A verseny kezdete
2016.04.02
A verseny vége
..
Versenykiírás

A Gondolkodás Napja
Sakk felnőtt és ifjúsági sakkverseny Nagyatádon

A versennyel párhuzamosan a helyszínen logikai játékok, ördöglakatok kerülnek kiállításra. A kísérők és a verseny résztvevői ezekkel a játékokkal ismerkedhetnek, játszhatnak.

A verseny rendezője: Ady Endre Gimnázium és Szakközépiskola és a Nagyatádi Sakk Egylet

A verseny célja: A Gondolkodás Napja rendezvénysorozat részeként játéklehetőség biztosítása a környék felnőtt és ifjúsági korú versenyzői számára.

A verseny helye: Ady Endre Gimnázium és Szakközépiskola 7500 Nagyatád Dózsa György u. 13.

A verseny időpontja: 2016. április 2. 8.30 óra

Megnyitó, sorsolás: 8.50 óra
Eredményhirdetés: 14.30 óra

A verseny részvevői: A verseny nyílt, a versenyen bárki részt vehet, aki a kiírásban foglaltakat elfogadja, a verseny négy csoportban kerül megrendezésre.

„A” csoport: felnőttek és 1800 értékszám feletti ifjúsági versenyzők illetve az 1996. január 1 után született fiatalok számára
„B” csoport: 2001. január 1 után született fiatalok számára
„C” csoport: 2005. január 1 után született fiatalok számára

Nevezési díj: A verseny nevezési díja 600 Ft.

Díjazás az „A” csoportban: vándorkupa és
I. díj 6.000,- Ft
II. díj 5.000,- Ft
III. díj 4.000,- Ft

Díjazás a „B”, „C” csoportokban: az első helyezettek csoportonként és nemenként kupát kapnak, az I-III. helyezettek oklevél és tárgyjutalomban részesülnek.

Lebonyolítás, játékidő A verseny a rapid szabályoknak megfelelően svájci rendszerben, 7 fordulóban 2×20 perc játékidővel kerül lebonyolításra.

Helyezések eldöntése: A sorsolás számítógéppel történik a Swiss-Master program segítségével. A helyezések elsősorban a szerzett pontok, majd a Swiss-Master szerint Bucholz, progressziv érték majd szűkített Bucholz szerint kerülnek eldöntésre. A díjak nem kerülnek megosztásra.

Nevezési határidő: Nevezéseket lehetőleg írásban, a születési dátum megjelölésével 2016. március 31-ig Kiss Attila címére 7500 Nagyatád Csokonai u. 8. kérjük eljuttatni.

Nevezés, információ: Kiss Attila 30/226-91-57, attilak@nagyatad.hu

Nagyatád, 2016. március 14.