Bilbaóban három döntetlennel fejeződött be a IX. Chess Masters Final. A világbajnok Magnus Carlsen már tornagyőztesként játszotta utolsó partiját, békés döntetlen született az amerikai Wesley So elleni partijában. Az amerikai Hikaru Nakamura a holland Anish Girivel osztozott meg a ponton, s végzett veretlenül, Carlsent egyszer legyőzve a második helyen. A világbajnoki kihívó orosz Szergej Karjakin kilencedik remijét könyvelhette el, szereplése, játéka a verseny negatív szenzációja volt. A 17 éves Wei Yi és a 22 esztendős So ötven százalékot ért el. A viadal 30 játszmájából csak 7 végződött döntéssel.

28246575002_c1be6d0f03_b

Magnus Carlsen a novemberi világbajnoki döntő előtt utolsó egyéni versenyét játszotta, a főpróba jól sikerült. Bár a viadal nyitányán világossal vereséget szenvedett Hikaru Nakmaurától, a vereség nem ingatta meg, gyorsan rendezte sorait. Emlékezetes marad a torna második fordulójában Wei Yi elleni csatája, a rendkívül érdekes végjáték, ahol a 17 éves kínai sakkozó többször is kiegyenlítést ígérő folytatást szalasztott el. Harmadik játszmáját éppen kihívója, Szergej Karjakinnal szemben nyerte meg, eredeti ötletei, kreatív játéka ellen az orosz nagymester nem talált ellenszert. Carlsen a mesterhármassal magához ragadta a vezetést, magabiztosan érte el szuperversenyen immár huszonhetedik első helyét.

06

Hikaru Nakamura a nagyszerű kezdés után az igazán jó folytatással adós maradt. Veretlenségét megőrizte, de partijaiból a kockázatvállalás hiányzott, második helyezése természetesen elégedettséggel töltheti el.

Remekül helytállt Wei Yi, sikeres volt Wesley So szereplése. Egy-egy vereségüket a világbajnoktól szenvedték el, győzelmüket mindketten a hajrában betliző Anish Giri ellen érték el. „Wei Yi ismét a + 2700 Élő-pontosok klubjának tagja lett a + 13,2 ponttal.

A negatív szenzáció egyértelműen a világbajnoki kihívó Szergej Karjakin gyenge, erőtlen játéka volt. A januári Tata Steel tornán, de a Gasimov emlékversenyen is gyengélkedett, a moszkvai világbajnok-jelölti versenyen inkább riválisai botladozásainak köszönhette első helyét. Mondhatja, hogy a megnyitási változatokat már a döntőre tartogatta, csak félgőzzel sakkozott, de nyeretlensége, a kilenc döntetlen „felmentést” nem ad. Nagy formajavulásra van szüksége, hogy eséllyel játszhasson Carlsennel szemben.

A torna menete összességében sokaknak csalódást okozott, a 30 partiból csak 7 végződött döntéssel, Carlsen maga négy játszmát nyert meg.

Az utolsó forduló eredményei:
Wesley So (amerikai, 2770) – Magnus Carlsen (norvég, 2855) döntetlen (Ragozin védelem, 38)
Anish Giri (holland, 2785) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2787)
Szergej Karjakin (orosz, 2773) – Wei Yi (kínai, 2696) döntetlen (Vezérgyalog megnyitás, 26)

 

A verseny végeredménye:

IX. Chess Masters Final, Bilbao, 2016.július 13-23. kat. XXII (2777)
1 2 3 4 5 6
1. Magnus Carlsen g NOR 2855 * *  0 1 3 1 3 1 3 1 1 3 17 2872
2. Hikaru Nakamura g USA 2787  3 1 * *  1 1 1 1 1 1 1 1 12 2811
3. Wei Yi g CHN 2656 0 1 1 1 * * 1 1 1 1 1 3 11 2794
4. Wesley So g USA 2770  0 1 1 1 1 1 * * 1 1 1 3 11 2779
5. Szergej Karjakin g RUS 2773  0 1 1 1 1 1 1 1 * * 1 1 9 2742
6. Anish Giri g NED 2785  1 0 1  1 1 0 1 1 1 0 * * 7 2662

 

A klasszikus pontozás szerint a végeredmény:
1.Magnus Carlsen 6,5 pont
2. Hikaru Nakamura 5,5
3-4. Wei Yi és Wesley So 5
5. Szergej Karjakin 4,5
6. Anish Giri 3,5

Az Élő-pontszámok változásai:
Magnus Carlsen + 2,4, Hikaru Nakamura + 3,6, Wei Yi + 13,2, Wesley So + 1,2, Szergej Karjakin – 4,2, Anish Giri – 16,2

A sakkvilág elitje legközelebb augusztus 5-től St. Louisban, a Grand Chess Tour harmadik versenyén csatázik. A 4. Sinquefield Kupán a tavalyi sorozat győztese, a világbajnok Magnus Carlsen nem játszik, ahogy a decemberi londoni tornán sem vesz részt. Szabadkártyát a kínai Ding Liren kapott.

A résztvevők a virtuális világranglistán érvényes Élő-pontszámok sorrendjében:
Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2810,8)
Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2808,3)
Fabiano Caruana (amerikai, 2806,5)
Levon Aronjan (örmény, 2792)
Hikaru Nakamura (amerikai, 2790,6)
Wesley So (amerikai, 2771,2)
Viswanathan Anand (indiai, 2770)
Anish Giri (holland, 2768,8)
Ding Liren (kínai, 2762,2)
Veszelin Topalov (bolgár, 2761)

Verőci Zsuzsa