Gibraltáron lejátszották a Tradewise nyílt verseny kilencedik fordulóját. Rapport Richárd elszenvedte második vereségét. A kínai világbajnoknővel, Hou Ji-fannal szemben a 33. lépésben követett el nagy hibát, vezérét leadva remizhetett volna, ehelyett a 40. lépésben feladásra kényszerült. Az amerikai Hikaru Nakamura előnye fél pontra csökkent David Howell előtt. Négyen, Hou Ji-fan mellett az orosz Nyikita Vityjugov, az indiai Pentala Harikrishna és a paraguayi Axel Bachmann követi Howellt fél ponttal lemaradva. A befejező játéknapon 11 órától Nakamura világossal Harikrishnával küzd meg.

hou2

A torna kilencedik fordulójában Rapport Richárd elszenvedte második vereségét. A kínai világbajnoknő Hou Ji-fan ellen a modern védelmet játszotta meg. Világos sokáig őrizte kis előnyét, de a kissé passzív sötét állással szemben azt nem tudta fokozni. Az események az időzavar közeledtével gyorsultak fel, Hou Ji-fan 30.f5 lépésére Ricsi előnybe kerülhetett volna, a 33. lépésben érthetetlen hibát követett el. A vezéréért elegendő ellenjátékot kapott volna, ehelyett tisztet áldozott… A játszma eldőlt, Hou Ji-fan pár pontos húzással érvényesítette anyagi előnyét. A győzelemmel a világbajnoknő holtversenyben harmadikként várhatja a befejező fordulót. Rapport Richárd a népes 6 pontosok csoportjában.

bachmannnakamura

A paraguayi Axel Bachmann remek játékkal rukkolt ki az éllovas Hikaru Nakamura ellen. Az amerikai nagymester pontos védekezéssel kiharcolta a döntetlent, félpontos előnnyel játszhatja az utolsó fordulót.

howellnaroditsky

Az angol David Howell az angol megnyitásban a minőségáldozatos változatát választotta. A minőségért elegendő ellenértéket kapott. Az amerikai Daniel Naroditsky sokáig jól védekezett, időzavarban azonban tehetetlennek bizonyult Howell királyszárnyi akciójával szemben. A 24 esztendős Howell a győzelemmel fél pontra megközelítette Nakamurát.

Hou Ji-fan mellett még az orosz Nyikita Vityjugov és az indiai Pentala Harikrishna zárta sikerrel a játéknapot. Érdekes utolsó forduló vár az előkelő helyezésekért küzdőkre.

Az élcsoportban a 9. forduló eredményei:
Axel Bachmann (paraguayi, 2629, 6,5) – Hikaru Nakamura (amerikai, 2776, 7,5) döntetlen
David Howell (angol, 2670, 6,5) – Daniel Naroditsky (amerikai, 2622, 6,5) 1 – 0
Veszelin Topalov (bolgár, 2800, 6) – Wei Yi (kínai, 2675, 6) döntetlen
Adhiban B. (indiai, 2630, 6) – Peter Szvidler (orosz, 2739, 6) döntetlen
Nyikita Vityjugov (orosz, 2735, 6) – Sandro Mareco (argentin, 2583, 6) 1 – 0
Dmitrij Jakovenko (orosz, 2733, 6) – Benjamin Bok (holland, 2572, 6) döntetlen
Yu Yangyi (kínai, 2724, 6) – Dennis Wagner (német, 2501, 6) döntetlen
Pentala Harikrishna (indiai, 2723, 6) – Rout Padmini (indiai, 2388, 6) 1 – 0
Hou Ji-fan (kínai, 2673, 6) – Rapport Richárd (magyar, 2716, 6) 1 – 0
Eylon Nakar (izraeli, 2419, 6) – Ivan Cseparinov (bolgár, 2681, 6) döntetlen
Makszim Matlakov (orosz, 2695, 5,5) – Anna Muzicsuk (ukrán, 2544, 5,5) 1 – 0
Maxim Rodhstein (izraeli, 2680, 5,5) – Surya Ganguly (indiai, 2595, 5,5) döntetlen
Ruben Felgaer (argentin, 2575, 5,5) – Alekszandr Motiljev (orosz, 2665, 5,5) 1 – 0
Babu Lalith (indiai, 2537, 5,5) – Eduardo Iturrizaga (venezuelai, 2649, 5,5) 0 – 1
Emil Szutovszkij (izraeli, 2637, 5,5) – Kevin Spraggett (kanadai, 2538, 5,5) 1 – 0
Venkatesh M. R. (indiai, 2460, 5,5) – Mateusz Bartel (lengyel, 2631, 5,5) 0 – 1
Ivan Salgado Lopez (spanyol, 2628, 5,5) – Xu Jun (kínai, 2523, 5,5) döntetlen
Viorel Bologan (moldáviai, 2608, 5,5) – Stefan Kuipers (holland, 2390, 5,5) 0 – 1

Roman Edouard (francia, 2638, 5) – Maria Muzicsuk (ukrán, 2520, 5,5) döntetlen

 

Az élcsoport állása:

 

H.

R.

Név FED

Élő

Pont

 TB1 

1

2

GM Hikaru Nakamura USA

2776

8.0

2963

2

15

GM David Howell ENG

2670

7.5

2840

3

4

GM Nyikita Vityjugov RUS

2735

7.0

2791

4

13

GM Hou Ji-fan CHN

2673

7.0

2788

5

7

GM Pentala Harikrishna IND

2723

7.0

2750

6

22

GM Axel Bachmann PAR

2629

7.0

2726

7

3

GM Peter Szvidler RUS

2739

6.5

2735

8

1

GM Veszelin Topalov BUL

2800

6.5

2733

9

12

GM Wei Yi CHN

2675

6.5

2725

10

6

GM Yu Yangyi CHN

2724

6.5

2723

65

IM Dannis Wagner GER

2501

6.5

2723

12

5

GM Dmitrij Jakovenko RUS

2733

6.5

2709

21

GM Adhiban Baskaran IND

2630

6.5

2709

14

26

GM Daniel Naroditsky USA

2622

6.5

2694

15

10

GM Ivan Cseparinov BUL

2681

6.5

2662

16

9

GM Makszim Matlakov RUS

2695

6.5

2650

17

92

IM Eylon Nakar ISR

2419

6.5

2635

18

99

IM Stefan Kuipers NED

2390

6.5

2632

19

17

GM Eduardo  Iturrizaga Bonelli  VEN

2649

6.5

2606

20

19

GM Emil Szutovszkij ISR

2637

6.5

2591

21

37

GM Ruben Felgaer ARG

2575

6.5

2568

22

41

GM Benjamin Bok NED

2572

6.5

2566

23

20

GM Mateusz Bartel POL

2631

6.5

2537

24

8

GM Rapport   Richárd HUN

2716

6.0

2665

25

11

GM Maxim Rodhstein ISR

2680

6.0

2658

26

32

GM Surya Ganguly IND

2595

6.0

2633

27

23

GM Ivan Salgado Lopez ESP

2628

6.0

2619

28

101

WGM Rout Padmini IND

2388

6.0

2609

29

27

GM David Anton Guijarro ESP

2617

6.0

2604

30

36

GM Tamir Nabaty ISR

2579

6.0

2585

 

Az élcsoportban az utolsó forduló párosítása:
Hikaru Nakamura (amerikai, 2776, 8) – Pentala Harikrishna (indiai, 2723, 7)
Hou Ji-fan (kínai, 2675, 7) – David Howell (angol, 2670, 7,5)
Nyikita Vityjugov (orosz, 2735, 7) – Axel Bachmann (paraguayi, 2629, 7)
Mateusz Bartel (lengyel, 2631, 6,5) – Veszelin Topalov (bolgár, 2800, 6,5)
Peter Szvidler (orosz, 2739, 6,5) – Emil Szutovszkij (izraeli, 2637, 6,5)
Daniel Naroditsky (amerikai, 2622, 6,5) – Dmitrij Jakovenko (orosz, 2733, 6,5)
Benjamin Bok (holland, 2572, 6,5) – Yu Yangyi (kínai, 2724, 6,5)
Stefan Kuipers (holland, 2390, 6,5) – Makszim Matlakov (orosz, 2695, 6,5)
Ivan Cseparinov (bolgár, 2681, 6,5) – Adhiban B. (indiai, 2630, 6,5)
Wei Yi (kínai, 2675, 6,5) – Ruben Felgaer (argentin, 2575, 6,5)
Dennis Wagner (német, 2501, 6,5) – Eduardo Iturrizaga Bonelli (spanyol, 2649, 6,5)
Rapport Richárd (magyar, 2716, 6) – Eylon Nakar (izraeli, 2419, 6,5)

Xu Jun (kínai, 2523, 6) – Maxim Rodhstein (izraeli, 2680, 6)
Stig Rasmussen Allan (dán, 2526, 6) – Ivan Salgado Lopez (spanyol, 2628, 6)

Verőci Zsuzsa