Hello, sakk! – élőben a Twitchen

A Hello, Sakk! címmel nemrégiben életre hívott on-line sakkcsatorna szervezésében Magyarország és Németország felnőtt női sakkválogatottja mérkőzik meg 4-4 táblán, április 21-én kedden, 18:30-tól.

A játszmák on-line térben zajlanak, és természetesen bárki számára ott is lesznek követhetők. A magyar csapatot Hoang Thanh Trang, Gara Anita, Gara Tícia és Papp Petra alkotja.

Papp Gábor, az esemény egyik szervezője, a magyar női válogatott szövetségi kapitánya szerint az esemény több szempontból is fontos. Mint mondta, a sakk talán az egyetlen olyan sportág, ami on-line is ugyanúgy űzhető, mint valós térben. Az ilyen események segítik a sakk népszerűségének növekedését és jót tesznek a válogatott csapat formában tartásának is. „Ugyan az idei sakkolimpiát is elhalasztották, de a felkészülés nem állhat meg”, fogalmazott a kapitány.

A koronavírus által okozott helyzetben a Magyar Sakkszövetség már korábban arra buzdította a versenyszervezőket, hogy a járvány miatt elhalasztott versenyek helyett szervezzenek on-line eseményeket, versenyeket. Erre több sportszervezet is pozitívan reagált, elindult az on-line munka, amiknek meghirdetésében a Szövetség is aktívan részt vesz. Egyik ilyen kiemelkedő kezdeményezés a kéthetente jelentkező Hello, Sakk! élő sakkcsatorna, amiben hallhattunk már nagymesteri oktató előadást és beszélgetést is, ezúttal pedig egy válogatott mérkőzés színtere lesz.

A Hello, Sakk! csatorna soron következő programjai:

Programterv:

Április 21.: Hunger Games (Magyarország-Németország) női válogatott mérkőzés
Április 28.: Magyarország – Szerbia – U18 válogatott mérkőzés
Május 5.: Hello, Sakk! Kupa U18 Online bajnokság és beszélgetés az ifjúsági sakkról Molnár Bélával

Elérhetőségek:

Élős Műsor (Twitch): https://www.twitch.tv/hellosakk

Videótár (YouTube): https://www.youtube.com/c/HelloSakk

Hírek (Facebook): https://www.facebook.com/Hello-Sakk