Az Ulánbátorban zajló U16-os sakkolimpia ötödik játéknapján ismét dupla fordulót rendeztek. Válogatottunk éllovasként a hatodik fordulóban először Szingapúr első számú csapatával végzett 2-2-re, majd a hetedik körben az orosz együttessel vívott rangadón is döntetlent ért el. A befejező három forduló előtt Irán vezet, a mezőny egyetlen veretlen csapataként válogatottunk a második helyen áll egy meccspont hátránnyal, a török négyes lesz ellenfelünk a nyolcadik körben.

abudhabi01-banner

Nehéz játéknapon van túl válogatottunk. Oly sokszor leírtam már, hogy az ifjú titánoknál oly keveset számít az Élő-pont, a szingapúriak már hosszú évek óta elismert edzőket hívnak meg a legtehetségesebb ifjakkal való foglalkozásra. A délelőtti meccs 2-2-es végeredménye a pontok tekintetében kis csalódás, de a játszmák ismerete nélkül a négy eldőlt játszmáról botorság lenne értékelést megfogalmazni.

Nehezen magyarázható, hogy Irán miként tudta 4-0-ra legyőzni a címvédő indiai csapatot. Az orosz négyes a mongol Zahvan együttese ellen hozta a kötelező győzelmet, és az eredmények tükrében már biztossá vált, hogy a második helyre „visszacsúszott” válogatottunk a délutáni meccsét az oroszokkal vívja meg.

Az élcsoportban a 6. forduló eredményei:

T. 3   Magyarország Élő 8   Szingapúr 1 Élő 2 : 2
1.1 IM
Gledura Benjamin
2505 IM
Tin, Jingyao
2406 1 – 0
1.2 IM
Kántor Gergely
2408 FM
Liu, Xiangyi
2436 0 – 1
1.3 FM
Kozák Ádám
2382 CM
Woong, Zhi Wei William
2053 1 – 0
1.4
Péczely Sebastian Zsombor
2301 CM
Sivakumar, Ashvin
1941 0 – 1

 

2   India   Irán 0 : 4
3   Oroszország   Zavhan : ½
4   Üzbegisztán   Törökország 2 : 2
5   Fehéroroszország   Kína 2 :
6   Kirgízia   Kazahsztán 1 :
7   Kína 1   Franciaország : ½

Rövid pihenő után újabb rangadót játszott csapatunk, a rajtlistán második, a tavalyi győri viadalon is ezüstérmes orosz együttessel csatáztak sakkozóink. Az éltáblán Gledura Benjamin válogatottunk legjobb pontszerzője remizett, Kántor Gergely nem „ismeri” a döntetlent, nagyon fontos győzelmet aratott. Kozák Ádám a derbin elvesztette veretlenségét, Péczely Sebastian Zsombor két vereség után remizett. Veretlen válogatottunk egyedüli veretlenként a második helyen várja a hajrát, öt csapat is egy meccspontos hátránnyal követi fiainkat. Nagyon izgalmas hajrá elé nézünk!

 

Az élcsoportban a 7. forduló eredményei:

 

T. 2   Oroszország Élő 3   Magyarország Élő 2 : 2
1.1 IM
Savelij Golubev
2439 IM
Gledura Benjamin
2505 ½ – ½
1.2
Alekszej Szarana
2410 IM
Kántor Gergely
2408 0 – 1
1.3 FM
Andrej Eszipenko
2403 FM
Kozák Ádám
2382 1 – 0
1.4 IM
Szemen Hanin
2352
Péczely Sebastian Zsombor
2301 ½ – ½

 

2   Irán   Üzbegisztán :
3   Szingapúr 1   Kazahsztán 1 :
4   Kína 2   India ½ :
5   Mongólia   Kína 1 :
6   Törökország   Zavhan :
7   Ausztrália   MGL A 1 : 3
8   Kirgízia   Fehéroroszország :

 

Az élcsoport állása:

 

H. R. Csapat J.   +    =    –   TB1   TB2   TB3 
1 1 Irán 7 6 0 1 12 21.5 0
2 3 Magyarország 7 4 3 0 11 18.0 0
3 4 India 7 4 2 1 10 19.5 0
4 10 Mongólia 7 5 0 2 10 19.0 0
5 2 Oroszország 7 4 2 1 10 18.5 0
6 11 Törökország 7 4 2 1 10 18.0 0
7 7 Kazahsztán 1 7 4 2 1 10 16.0 0
8 20 MGL A 7 4 1 2 9 17.5 0
9 8 Szingapúr 1 7 4 1 2 9 17.0 0

 

 

T. Név Élő 1 2 3 4 5 6 7 8 Pont J. Élő-átlag
1 IM Gledura Benjamin 2505 1 1 ½ 1 ½ 1 ½ 5.5 7 2303
2 IM Kántor Gergely 2408 1 1 1 0 1 0 1 5.0 7 2212
3 FM Kozák Ádám 2382 ½ 1 ½ ½ ½ 1 0 4.0 7 2135
4 Péczely Sebastian Zsombor 2301 1 0 1 1 0 0 ½ 3.5 7 2060

 

A 8. forduló párosítása:

 

T. Csapat Csapat Res. : Res.
1   Kazahsztán 1   Irán :
2   Magyarország   Törökország :
3   Mongólia   Oroszország :
4   MGL A   India :
5   Kína 1   Szingapúr 1 :
6   Fehéroroszország   Szingapúr 2 :
7   Üzbegisztán   Kanada :
8   Franciaország   Kína 2 :

Verőci Zsuzsa