A tromsői sakkolimpián aranyérmes kínai csapat tagja, Yu Yangyi fölényes elsőségével fejeződött be az. I. Hainan Nemzetközi Nyílt verseny. A győztes a 9 fordulós svájci rendszerű viadalon csak két remit engedélyezett ellenfeleinek, másfél pontos előnnyel ért célba. A tornán a rajtlista második helyezettjeként Rapport Richárd szerepelt. Kettős győzelemmel rajtolt, következő négy játszmájából csak 1,5 pontot szerzett. Két nyerés után befejező partiját Yu Yangyi ellen játszotta, egyenlő állásban túlerőltette a küzdelmet, vereséget szenvedett és csak a 12. helyen zárta a viadalt. A kínai csb-n gyűjtött Élő-pontjai után 17,3 pontot vesztett, a virtuális világranglistán tíz helyezést rontva 2702,5 ponttal csak a 40. Nagymesterünk a legnagyobb tehetségnek tartott 17 esztendős Wei Yi elleni hatjátszmás páros mérkőzésen javíthat, amelyet december 19. és 26. között rendeznek meg.

B

Tizennégy ország 69 sakkozója játszott az I. Hainan Nemzetközi Nyílt versenyen. A 12 nagymestert felvonultató mezőnyben ötvenketten képviselték a kínai színeket. A rajtlistát az olimpiai aranyérmes Yu Yangyi vezette, másodikként ezüstérmes olimpikonunk, Rapport Richárd vette fel a küzdelmet a kevéssé ismert sakkozókkal is. Rapport számára a torna jól indult, kettős nyeréssel rajtolt, majd a kínai aranyérmes női olimpiai válogatott tagja, Tan Zhongyi ellen esélyes állását remire rontotta, s bizonytalanná vált.

Extrém nyitásai nem voltak eredményesek, kockázatvállalásai a szerényebb Élő-pontszámú ellenfelekkel szemben nem hozták meg a remélt pontokat, míg Yu angyi akadálytalanul tört előre. A megtorpanás után Ricsi összeszedte magát, két győzelmet követően az utolsó fordulóban játszhatott Yu Yangyival. Túlerőltette a játszmát, vereséget szenvedett, és csak a 12. helyen végzett.

Fájdalmas a – 17,3 Élő-pont, hiszen tudjuk, hogy a nagy tornákat szervezők sokszor az Élő-pontok bűvöletében élnek, nehéz bekerülni az „álomversenyek” mezőnyébe. A kínai csb-n lejátszott négy játszmáját még szerény plusszal zárta, összesítésben – 14,5-tel, a virtuális világranglistán tíz helyezést rontva. Nincs sok idő a kesergésre, december 19-től a kínai sakkozás nagy reménységével, Wei Yi-vel vív hatjátszmás páros mérkőzést, lehet javítani. Készülnie kell az esztendő első szuperversenyére, Wijk aan Zee-ben a Tata Steel Chess tornán mutathatja meg igazi játékerejét. A legjobbak elleni párharcokra pedig jóval alaposabb felkészülésre van szüksége.

 

A Hainan Open végeredménye:

 

H. R.   Név FED ÉLő Pont  TB1   TB2   TB3 
1 1 GM Yu Yangyi CHN 2729 8,0 0,0 49,0 38,5
2 3 GM Zhou Jianchao CHN 2632 6,5 0,0 47,5 37,5
3 5 GM Rinat Jumabajev KAZ 2611 6,5 0,0 47,5 37,0
4 6 GM Wen Yang CHN 2607 6,0 0,0 52,0 40,0
5 13 WGM Tan Zhongyi CHN 2496 6,0 0,0 49,5 38,5
6 29   Peng Xiomgjian CHN 2362 6,0 0,0 49,0 39,0
7 11 GM TsagmedBatchullun MGL 2521 6,0 0,0 48,5 36,5
8 4 GM Lu Shanleu CHN 2627 6,0 0,0 46,0 36,0
9 21 IM Xu Yi CHN 2430 6,0 0,0 44,5 35,0
10 37   Li Yankai CHN 2324 6,0 0,0 43,0 33,0
11 10   Xu Yunglun CHN 2535 5,5 0,0 51,0 38,5
12 2 GM Rapport Richárd HUN 2717 5,5 0,0 50,0 38,0
13 18   Himal Gusain IND 2448 5,5 0,0 48,5 38,5
14 16 IM Zsamszaran Csidipov RUS 2460 5,5 0,0 46,5 36,5
15 7 GM Chanda Sandipan IND 2593 5,5 0,0 46,0 35,5
16 19   Dai Changren CHN 2436 5,5 0,0 44,5 35,0

 

(69 résztvevő)

 

Rapport Richárd eredményei

F. R.   Név Élő FED Pont Res.
1 36   Zhang Ziji 2329 CHN 4,0 w 1
2 23   Lin Yi 2422 CHN 4,0 s 1
3 13 WGM Tan Zhongyi 2496 CHN 6,0 w ½
4 15 IM Vlagyimir Hamitevici 2477 MDA 5,0 s 0
5 29   Peng Xiongjian  2362 CHN 6,0 w ½
6 21 IM Xu Yi 2430 CHN 6,0 s ½
7 25 FM Liu Yan 2403 CHN 5,5 w 1
8 16 IM Zsamszaran Tszidipov 2460 RUS 5,5 s 1
9 1 GM Yu Yangyi 2729 CHN 8,0 w 0

Verőci Zsuzsa