VERSENYKIÍRÁS

XXV. ifj. TÓTH ANTAL IFJÚSÁGI SAKK EMLÉKVERSENY
SNELLVERSENY
HÓDMEZŐVÁSÁRHELY 2016. NOVEMBER 19.

A verseny célja: Emlékezni a tragikusan fiatalon elhunyt hódmezővásárhelyi sakkozó, Ifj. Tóth Antal

(1969-1990) személyére.

Sportbarátságok kialakítása

Hódmezővásárhely sakk-kultúrájának fejlesztése

 

A verseny támogatói:       Tóth Antal és felesége

                                               Radnai József Alapítvány a Sakkozás Jövőjéért

 

A verseny rendezője:        Vásárhelyi Pákozdy Ferenc Sakk SE Hódmezővásárhely

 

A verseny helyszíne:         Nyugdíjas Lakópark

Hódmezővásárhely, Pető Ferenc u. 4.

 

A verseny időpontja:        2016. November 19. 9.00 óra.

 

 

űA lebonyolítás formája:  Svájci rendszer, 9 forduló az alábbi szabályok szerint:

– a résztvevők számától és összetételétől függően egy, vagy két csoportban

– a versenyen a nemzetközi snell-szabályok az irányadóak

 

Játékidő: 2×15 perc

 

A helyezések eldöntése: az egyes fordulókban szerzett pontszám alapján

Egyenlő pontszám esetén:

  • Swiss program alapján
  • Sorsolás

 

 

Díjazás: Korcsoportonként (felnőtt, 14 év alatt, 14-18 év, amatőr) a legjobbak vásárlási utalvány és egyéb tárgyjutalom (érem, oklevél) díjazásban részesülnek (díjalap 60.000.- Ft).

 

Nevezési díj: felnőtteknek  800 Ft

                      ifjúságiaknak 600 Ft

 

A nemzetközi címviselők (IM, GM és 2400 felett), és a hódmezővásárhelyiek mentesek a nevezési díj fizetése alól!

 

Nevezés: 2016. November 15-ig!! Az ezután benevezőknek nem garantáljuk az indulás lehetőségét!

Nevezés tartalma: név, születési idő, egyesület, értékszám

 

Szálláslehetőség: Cseresnyés Kollégium Hódmezővásárhely (a versenyhelyiségtől kb. 1200 m-re)

 

Információ és nevezés: Ábrahám Zoltán

                                        Tel: (30) 854-2384

 

Eszközök biztosítása: Kérjük, hogy az azonos egyesülettől érkezők 2 játékosként 1-1 órát és sakk-készletet hozzanak magukkal, hogy ezek hiányában ne kelljen a nevezések számát korlátozni.