A Magyar Sakkszövetség elnökségi ülésén a rendkívül sikeres, decemberi U16 Ifjúsági Sakkolimpia értékelése mellett újabb nagy ívű támogatás bejelentésére is sor került.

Az összejövetel egyik legfontosabb pontjaként Dr. Font Gusztáv, az U16 Ifjúsági Sakkolimpia Szervezési Bizottságának vezetője értékelte a decemberi, győri eseményt. Összefoglalójában kiemelte, hogy a rendezvény eredményeként a Magyar Sakkszövetség munkájának a nemzetközi megítélése kiemelkedően jó, a versenyen jelen lévő nemzetközi sakkvezetők messzemenően elégedettek voltak a rendezéssel, és nyitottak további FIDE események magyarországi megrendezésére. Szurmai-Palotai Piroska kommunikációs vezető az U16 kommunikáció felépítéséről számolt be, Csörsz Ferenc pedig a magyar csapatok szereplésének értékelését tartotta meg. Az elnökség egyhangúlag gratulált a szervezőknek a sikeres lebonyolításért és elfogadta a beszámolókat. Dr. Seszták Miklós összefoglalójában világossá tette: célunk a 2020-as sakkolimpia megrendezése. A sakkszövetség elnöke ehhez az előkészítő munkálatok mielőbbi megkezdését kéri.

Az összejövetelen dr. Seszták Miklós, a szövetség elnöke bejelentette, hogy a Kormány újabb 300 millió forintos támogatás odaítélésről döntött. A felhasználás főbb irányainak kidolgozása most kezdődik, a részletekről később határoz az elnökség.

Döntés született, arról is, hogy 2015-ben a magyar válogatott részt vesz a Csapat Világbajnokságon. A versenyen a világ 10 legerősebb csapata indul: Magyarország a 2014-es tromsői olimpián elért ezüstéremmel vívta ki a részvétel jogát. A szakmai vezetés szándéka, hogy a viadalon a legjobb csapattal álljunk ki. A csapattagokról és a csapatkapitány személyéről később születik döntés.

A további napirendi pontokat illetően: az elnökség egyhangúlag elfogadta Mészáros Attila főtitkár beszámolóját a január 10-i rendkívüli közgyűlésről. Az éves versenynaptár pontosítás alatt van, a fegyelmi ügyről zárt ülés keretében döntött az elnökség.

IMG_3578

 

IMG_3576