A verseny helyszíne

Siófok

Somogy
A verseny kezdete
2017.07.02
A verseny vége
2017.07.07
Versenykiírás
Online nevezés

Vízparti sakktáborok Siófokon 2017-ben
A Hűvösvölgyi Sakkiskola Sport Club (HÜSI SC) sakktáborokat szervez gyerekeknek egy 6 napos, 5 éjszakás és egy 9 napos, 8 éjszakás turnusban, egy Balaton melletti, közvetlen vízparti, összkomfortos szállodában. Táborunkban minősítésre és sport-egyesületi tagságra való tekintet nélkül bárki részt vehet. Gyerekeket kísérő nélkül is fogadunk (felügyeletüket pedagógusok látják el), ugyanakkor igen kedvező ár – szolgáltatás arány mellett tudunk a sakkoktatásban részt venni nem kívánó családtagoknak is nyaralási lehetőséget ajánlani. A sakkfoglalkozások részeként egy 20-20 perces gondolkodási idejű, gyakorló jellegű rapid versenyre is sor kerül (külön nevezési díj nélkül), de az augusztusi turnusban választható az ugyanott megrendezésre kerülő XXIII. Talentum Kupa bármelyik csoportja is, kedvező nevezési díjjal. (Ezt a két rendezvényt össze is lehet kötni.)
Időrend:
Sakktábor Siófok / ”A” turnus: július 2-7. (ellátás a vasárnapi vacsorától a pénteki ebédig)
Sakktábor Siófok / ”B” turnus: augusztus 21–29. (ellátás a hétfői vacsorától a keddi ebédig).
(Korábban már meghirdettünk egy turnust, amely Balatonföldváron lesz, június 19-25. között.)
Táboraink fő jellemzője (a gyönyörű környezet mellett) az intenzív, precízen megtervezett sakkoktatás. A naponta átlagosan 4-6 órányi elméleti és gyakorlati sakkfoglalkozások közé “pihentetésül” sportórákat iktatunk, ilyenkor a gyerekek – felügyelet mellett – játszhatnak, fürödhetnek, sportolhatnak. A gyerekeket kor és tudásszint szerint 7-10 fős csoportokba osztjuk. A jelentkezések lezárása után órára lebontva megtervezzük a tábor edzésrendjét, vagyis azt, hogy egy-egy adott időpontban melyik gyerek melyik teremben, melyik edzővel, milyen témával fog foglalkozni, turnusonként rendre új tananyaggal.
A tábor helye Hotel Ezüstpart Siófok ***, 8600 Siófok, Liszt Ferenc sétány 4. A szálloda Balatonszéplak felsőn, közvetlenül a Balaton déli partján, zöldövezetben, nyugodt, csendes környezetben helyezkedik el. A szobákban fürdőszoba, síkképernyős színes televízió, hűtőszekrény található, a közösségi terekben wifi internet-elérési lehetőséggel. A szállóvendégeknek ingyenes az uszoda, szauna és pezsgőfürdő használat. A szálloda területén a „B” turnusban ingyenes a parkolás a szállóvendégeknek, és előzetes egyeztetést követően a bejáró résztvevőknek is, az „A” turnusban 500 Ft/nap. Bővebben lásd a www.husi-sc.hu vagy a www.ezustpart.com honlapon és a szálloda egyéb internetes elérhetőségein (www.szallas.hu stb.).
Oktató- és versenytermek, szállás, étkezés egy helyen! Kivételesen kedvező árainknak köszönhetően egyszerre sakkozhat és nyaralhat a Balatonnál, kiváló ár-érték arányú vízparti szállodában!
A részvételi költség bentlakóknak az igényelt elhelyezés függvénye (a megfelelő tételes árak összeadásából adódik).
A teljes térítési díj napközis rendszerben, ebéddel az „A” turnusban 19.500.- Ft, a „B” turnusban.26.100.- Ft
Kedvezmények a júliusi „A” turnusnál:
– a szállásdíj 8 %-a legalább 25 % előleg május 18-ig (+ másik 25 % május 31-ig) történő befizetése esetén
– a szállásdíj 4 %-a minimum 6 fő egyidejű közös jelentkezése esetén.
Kedvezmények az augusztusi „B” turnusnál:
– a szállásdíj 8 %-a legalább 25 % előleg május 31-ig történő befizetése esetén (+ másik 25 % június 30-ig)
– a szállásdíj 4 %-a minimum 6 fő egyidejű közös jelentkezése eseté
. a Talentum Kupán is indulók 3.800.- Ft kedvezményt kapnak az oktatás díjából.
Gyülekezés, a gyerekek átvétele, ill. átadása, utaztatás: Jelentkezés a tábor helyszínén, a turnus első napján 15.30-18.00 között. Tábornyitó a vacsora után, 19.30-kor. A tábori szakmai program a záró napon 13.30-kor kezdődő eredményhirdetéssel ér véget. Budapest és Siófok között az oda-vissza utaztatáshoz igény esetén kíséretet biztosítunk.

Tételes árak az „A” turnusnál:
Szállásköltség 1 főre (júl. 2-7. között 5 éjszakára), kötelező reggelivel. Az árak tartalmazzák: szállás, svédasztalos reggeli, uszoda, szauna és pezsgőfürdő használat.
A sakktábor hallgatóinak: Minden 4 évnél idősebb kísérőnek:
 Három fős elhelyezéssel: 22.500,- Ft (4.500 Ft/fő/éj) Három fős elhelyezéssel: 27.500,- Ft (5.500 Ft/fő/éj)
 Két fős elhelyezéssel: 40.000.- Ft (5.000 Ft/fő/éj) Két fős elhelyezéssel: 30.000.- Ft (6.000 Ft/fő/éj)
 A vastag betűvel szedett szállás-árat kell abban az esetben is kifizetni, ha a vendég – saját kérésére – nem a teljes időre veszi igénybe a szállást.
 idegenforgalmi adó 400 Ft/fő/éj (18 év fölöttieknek).
 Étkezés (egységesen mindenkinek): (a kötelező reggelin felül menü ebéd és vacsora éttermi felszolgálással a július 2-i vacsorával kezdődően és a július 7-i ebéddel bezárólag): 12.000.- Ft/fő. A kötelező reggelin kívül bármilyen összetételű részétkezés is kérhető. Tételes árak: Ebéd:1.200 Ft/fő/alkalom. Az ebéd tartalma egy leves és főétel. Vacsora: 1.200 Ft/alkalom. A vacsora tartalma egy főétel.
 Nem szállóvendégek részére az uszoda napi jegy 1.000 Ft/fő.
 Parkolási díj 500 Ft/gk/éj.
 Oktatás bentlakóknak: 13.500.- Ft/turnus, napköziseknek 20.000.- Ft/turnus.

Tételes árak a „B” turnusnál:

Szállásköltség 1 főre egységesen mindenkinek (aug. 21-29. között 8 éjszakára), kötelező reggelivel. Az árak tartalmazzák: szállás, svédasztalos reggeli, uszoda, szauna és pezsgőfürdő használat.
 Három fős elhelyezéssel: 36.000,- Ft (4.500 Ft/fő/éj)
 Két fős elhelyezéssel: 40.000.- Ft (5.000 Ft/fő/éj)
 Egy fős elhelyezéssel: 64.000.- Ft (8.000 Ft/fő/éj)
 A vastag betűvel szedett szállás-árat kell abban az esetben is kifizetni, ha a vendég – saját kérésére – nem a teljes időre veszi igénybe a szállást.
 idegenforgalmi adó 400 Ft/fő/éj (18 év fölöttieknek).
 Étkezés: (a kötelező reggelin felül menü ebéd és vacsora éttermi felszolgálással, az augusztus 21-i vacsorával kezdődően és az augusztus 29-i ebéddel bezárólag): 25.600.- Ft/fő. (Ezen felül igényelhető 21-ére is ebéd.) A kötelező reggelin kívül bármilyen összetételű részétkezés is kérhető. Tételes árak: Ebéd:1.200 Ft/fő/alkalom. Az ebéd tartalma egy leves és főétel. Szűkített svédasztalos vacsora: 2.000 Ft/alkalom.
 Nem szállóvendégek részére az uszoda napi jegy 1.000 Ft/fő.
 Oktatás bentlakóknak: 16.800.- Ft/turnus, napköziseknek 20.000.- Ft/turnus.
Edzők, oktatók: az ifjúsági korú versenyzők edzésében és/vagy az iskolai sakkoktatásban nagy rutinra szert tett, magas minősítésű sakkedzők, ill. tanárok. A szabadidő hasznos eltöltésében is gyerekszerető pedagógusok segítenek. Táborvezető: Valis János mesterjelölt, a Magyar Sakkszövetség korábbi ifjúsági szakfelügyelője, a budapesti Áldás Utcai Általános Iskola volt sakktanára (jelenleg nyugdíjas), a HÜSI SC elnöke.

Ajánlott felszerelés: bármilyen füzet + íróeszköz, fürdőruha, sportöltözék, pingpongütő és -labda, szúnyogriasztó, valamint a TB-kártya másolata.
Jelentkezni, tájékoztatást kérni lehet: levélben: HÜSI SC, Valis János, 1028 Budapest, Gyöngyvirág u. 13., E-mail: husi.sc@gmail.com, tel/fax: (+36 – 1) 398-7220, tel.: (+36 – 1) 397-1719, +36-20-934-3066,,személyesen: a HÜSI SC edzésein a Szent Angéla Iskolában (Budapest, II., Zivatar u. 2.), az étkezdében, péntekenként 17.30-18.30 között.
Jelentkezési és előleg-befizetési határidő: az „A” turnusnál 2017. május 31., a „B” turnusnál június 30. – (utána a szabad férőhelyek függvényében). Minden jelentkezést visszaigazolunk.
A jelentkezésekben kérjük megadni: a kért ellátást (pontosan meghatározva), az esetleges utaztatási igényt, a gyerek pontos születési idejét, versenysakkozóknál az értékszámot, amatőröknél a sakkozói múltat. (A megfelelő csoportbeosztást csak ennek alapján tudjuk elvégezni.)
Fizetési feltételek: az összes költség 50 %-a a nevezések visszaigazolásakor megküldött csekken vagy átutalással (számlaszám: 65100149-
10003970-00000000) legkésőbb május 31-ig („A” turnus), ill. június 30-ig („B” turnus) beérkezően, a maradék a helyszínre érkezéskor fizetendő. Az előleget személyesen, átutalással, illetve a visszaigazoláskor megküldött csekken lehet befizetni. (Kérjük, hogy visszaigazolás nélkül ne fizessenek előleget, mert a befizetés nem pótolhatja, hanem csak kiegészíti a jelentkezést!) A befizetésekről számlát adunk. A korlátozott számú férőhely miatt a jelentkezéseket a befizetések (az előlegek számlánkra érkezésének) sorrendjében tekintjük véglegesnek, továbbá amennyiben az előleg befizetése nem történik meg határidőig, 2000.- Ft/fő pótdíjat számítunk fel. A határidő utáni jelentkezőket megpróbáljuk elhelyezni, de azt garantálni már csak a szálloda szabad kapacitásának függvényében, nagymértékben csökkent eséllyel tudjuk, még az emelt áron is. Visszalépés esetén az előlegből csak az étkezési költségekre vonatkozó részt tudjuk visszafizetni, amennyiben a lemondás legkésőbb az érintett turnus megkezdése előtt 2 nappal történik.
Budapest, 2017. május 6.