Az ECU innovatív képzésén való részvételre a Magyar Sakkszövetség korábban pályázatot írt ki, átvállalva az eredményes pályázók teljes képzésidíját. Jól érzékelteti az iskolai sakkoktatás egyre növekvő népszerűségét, és az Európai Sakkszövetségnek elsősorban didaktikai, pedagógiai, módszertani ismeretekre összpontosító képzésének hiánypótló jellegét, hogy a pályázatra a rendelkezésre álló helyeket messze meghaladó számú pályázat érkezett. Az elbírálásnál az MSSZ a pályázati anyagok minősége mellett arra is kiemelt figyelmet fordított, hogy a részvételi lehetőséget elnyerő oktatók székhelyüket tekintve minél jobban lefedjék az ország különböző régióit. A kurzus tematikáját a legfrissebb kutatási eredmények és trendek figyelembevételével az Európai Sakkszövetség oktatási bizottsága dolgozta ki, azzal a céllal, hogy a résztvevők számára biztosítani tudja a kor oktatási színvonalának megfelelő didaktika, pedagógiai, módszertani ismeretek elsajátításának lehetőségét. Sikeres záróvizsga esetén pedig nemzetközi tanúsítvánnyal igazolja az oktatók tudását és felkészültségét. Mivel az iskolai sakkoktatás célja elsősorban a gyerekek intellektuális és szociális készségeinek a fejlesztése, az ECU és az európai szövetséggel együttműködő Magyar Sakkszövetség az iskolák számára a jövőben elsősorban olyan sakkoktatók alkalmazását tudja felelősen javasolni, akik a sakktudásuk mellett a képességfejlesztés és a didaktika terén is megfelelő ismeretekkel rendelkeznek.

A világviszonylatban is teljesen innovatívnak számító képzést az elmúlt hétvégén első alkalommal szervezték meg Magyarországon. A képzés vezetője Jesper Hall, az ECU oktatási bizottságának elnöke volt, akinek munkáját Maurer Ferenc, a bizottság magyar tagja segítette. A Magyar Sakkszövetség képviseletében Csörsz Ferenc, az ifjúsági tagozat egyik vezetője vett részt a képzés minősítéségbiztosításában.

A kétnapos intenzív, gyakorlatorientált képzésen résztvevő magyar sakkoktatók a második nap végén 93,7 százalékos átlaggal a képzés történetének eddigi legmagasabb értékű vizsgaeredményét produkálták.

A második magyarországi képzésre december 2-3-án kerül sor, szintén a Magyar Sakkszövetség pályázatán sikeresen bekerült és teljes képzésidíj támogatásban részesülő sakkoktatók számára. 2018-ban pedig a tervek szerint februárban lesz majd ismét lehetőség az ECU következő Iskolai sakkoktató képzésén történő részvételre.

A Magyar Sakkszövetség nevében valamennyi résztvevőnek gratulálunk az elért eredményhez!

Az ECU november 25-26-i, School Chess Teacher/Iskolai sakkoktató képzésen nemzetközi tanúsítványt szerzett sakkoktatók listája:

Ambrus Lajos

Antal Berényi Bertina

Budai Dávid

Csörsz Ferenc

Éberth Zoltán Béla

Herpai József

Horváth Zoltán

Jeszenszky József

Kis -Bank Tamás

Misetáné Burján Anita

Nógrády Vilmos

Társi Miklós

Rózsa Zsombor

Tőkés Regina

Trombitásné Zádeczki Ildikó