Nagyszerű győzelmet ért el első számú válogatottunk a Győrben megrendezett U16-os sakkolimpia befejező fordulójában. Együttesünk 2,5-1,5-re legyőzte az aranyéremre pályázó iráni csapatot, a negyedik helyen végzett. India nyert Törökország ellen 3-1-re, bajnok lett. Oroszország négyese Ukrajnával szemben diadalmaskodott, a 3-1-gyel megelőzve Iránt ezüstérmesként zárta szereplését.

DSCN0638

A viadal utolsó fordulója bővelkedett izgalmakban, nagy csatákban alakult ki a végeredmény. reményeink beváltak, első számú válogatottunk főszerepet játszott. Remekül felkészültek ifjú sakkozóink az Irán elleni döntő küzdelemre. A mérkőzésnek mindkét csapat számára nagy téttel bírt, Irán éllovasként kezdte a találkozót, együttesünk a negyedik hely megőrzéséért. A nyitások után már bizakodhattunk.

DSCN0622

Az éltáblán Gledura Benjamin folytatta kitűnő szereplését, taktikusan játszott, örökös sakkal ért végeet a partija. Bár Korpa Bence időzavarban remire elrontotta kedvező pozícióját, Kántor Gergely a hajrában ismét magára talált, szép pozíciós partit nyert, Antal Tibor Kende a kapkodásban is kiremizte gyaloghátrányos állását. Irán vereségével csak bronzérmes lett. Gledura Benjamin az éltáblán ezüstérmes, Antal Tibor Kende a negyedik táblán bronzérmesként vehetett át díjat.

DSCN0635

India első számú kiemelt volt, hála csapatunk győzelmének aranyérmet ünnepelhetett. Kedvező párosításuknak is köszönhették első helyüket, kihasználták a lehetőségeket, Törökországot meggyőző játékkal győzték le 3-1-re. Oroszország az ősi rivális, Ukrajna ellen nyert 3-1-re, ezüstérmet vehetett át.

A rendezők jogán még számos magyar csapat játszott, „B” együttesünk a 19, „C” gárdánk a 30. lett. Külön leány csapat is indult, ahogy Győr városa is kihasználta az alkalmat, hogy versenyezhessenek korosztályos legjobbjaik. Nyugat-Magyarország négy együttest is nevezett, a szerényebb helyezés tükröt is tartott sakkozóink elé.

A résztvevő csapatok, vezetőik elismeréssel szóltak a rendezésről. Hosszú idő után volt hazánk házigazdája egy ilyen nemzetközileg elismert viadalnak. Remek volt az összhang a Magyar Sakkszövetség és a sakkolimpiának helyszínt adó Nyugat-Magyarországi Egyetem Apáczai Csere János karának vezetői között, a sikeres lebonyolítást segítő profi szervezők és az egyetem dolgozói között. A verseny főbírója, az osztrák Werner Stubenwoll sem fukarkodott a dicsérettel a FIDE felé küldött jelentésében.

Az élcsoportban az utolsó forduló eredményei:

T. R. Csapat Pont MP Res. : Res. MP Pont Csapat R.
1 5 Magyarország 1 23½ 12 : 16 28½ Irán 6
2 11 Oroszország 23 12 1 : 3 16 23½ India 1
3 3 Oroszország 24 15 : ½ 12 22½ Ukrajna 4
4 8 Románia 21 12 2 : 2 12 22½ Kanada 1 7
5 2 Németország 22 11 2 : 2 12 21 Izrael 22
6 14 Fehéroroszország 21 11 : 11 23½ Görögország 9
7 13 Lengyelország 1 20½ 11 1 : 3 11 19½ Moldávia 20
8 26 Lengyelország 2 19½ 11 0 : 4 11 20 Grúzia 16
9 24 Csehország 18 10 2 : 2 10 21½ Szlovákia 1 17
10 15 Szlovénia 21½ 10 : 10 19½ Mongólia 35
11 12 Szerbia 17 10 : 10 21 Üzbegisztán 21
12 10 Magyarország 2 21 10 2 : 2 10 20½ Horvátország 19
13 30 Kanada 2 19 9 ½ : 9 21 Kína 18
14 42 Kirgízia 18 9 : 9 16½ Ausztria 29
15 23 Magyarország 3 17½ 9 2 : 2 9 17½ Közép-Szlovákia 38

DSCN0646

Az U16-os sakkolimpia végeredménye:

H. R. Csapat Ford.   +    =    –   TB1   TB2   TB3 
1 1 India 10 9 0 1 18 26.5 248.0
2 3 Oroszország 10 8 1 1 17 27.5 243.0
3 6 Irán 10 8 0 2 16 30.0 226.5
4 5 Magyarország 1 10 6 2 2 14 26.0 238.0
5 7 Kanada 1 10 4 5 1 13 24.5 221.0
6 16 Grúzia 10 5 3 2 13 24.0 222.0
7 14 Fehéroroszország 10 5 3 2 13 23.5 207.5
8 8 Románia 10 6 1 3 13 23.0 241.5
9 22 Izrael 10 5 3 2 13 23.0 222.0
10 20 Moldávia 10 6 1 3 13 22.5 216.5
11 2 Németország 10 5 2 3 12 24.0 227.5
12 11 Törökország 10 5 2 3 12 24.0 213.0
13 4 Ukrajna 10 5 2 3 12 23.0 233.5
14 35 Mongólia 10 5 2 3 12 22.0 219.0
15 12 Szerbia 10 6 0 4 12 19.5 224.0
16 9 Görögország 10 5 1 4 11 25.0 205.0
17 18 Kína 10 5 1 4 11 24.5 208.0
18 17 Szlovákia 1 10 5 1 4 11 23.5 212.5
19 10 Magyarország 2 10 5 1 4 11 23.0 226.0
20 19 Horvátország 10 4 3 3 11 22.5 209.0
21 13 Lengyelország 1 10 5 1 4 11 21.5 223.5
22 24 Csehország 10 5 1 4 11 20.0 226.5
23 26 Lengyelország 2 10 5 1 4 11 19.5 208.5
24 29 Ausztria 10 5 1 4 11 19.0 198.0
30 23 Magyarország 3 10 4 2 4 10 19.5 225.0

 

(37 ország 54 csapata vett részt

 

Verőci Zsuzsa