2010. július 9-11. között Szabadkán rendezték idén a korcsoportos Rapid Európa-Bajnokságot. A jó körülmények között megrendezett versenyen pénteken két, szombaton öt, vasárnap ismét két fordulót játszottak a versenyzők.
Gledura Benjamin a 12 éven aluli fiúk korcsoportjában indult, s első kiemeltként rajt-cél győzelmet aratott! A kilenc játszmából 7,5 pontot szerzett, s a verseny folyamán "kibérelte" magának az első táblát! Benjamin ezzel már háromszoros Európa-Bajnoknak mondhatja magát, s töretlen fejlődését mutatja, hogy a 11 éves fiúk mezőnyében a júliusi FIDE-lista alapján európai ranglistavezető. Gratulálunk Benji, fantasztikus eredmény!
Nemcsak Benjamin aranyának örülhetünk, hisz Kelemen Dávid is első helyzezést ért el a 8 éven aluli fiúk korcsoportjában! Dávid hét pontot gyűjtött a kilenc játszmából, maga mögé utasítva román és szerb ellenfelét. Dávidot az idei felvételi beszélgetésen ismertük meg, s már ott is magabiztos teljesítményt nyújtott. Gratulálunk, így tovább!
További szép siker is született, hisz új, Bástya-csoportos tagunk, Lengyel Andrea a 8 éves lányoknál a második helyen végzett! Andika az első nap botlott csak bolgár ellenfele ellen - aki később maximális pontszámmal meg sem állt a győzelemig -, így 8/9 pontot szerzett. Andrea a szerbek kiválóságát - aki a végén a harmadik helyen zárt - könnyedén utasította maga mögé. Remek teljesítmény!
Egyed Judit a 10 éven aluli lányoknál harmadik helyezést ért el, gratulálunk!
Kiemelésre méltó Gál Hanna első helye a 12 éves lányok korcsoportjában, Eltigani Omár ezüstérme a 14 éves fiúk mezőnyében, Simon Lili második helye a 10 éves, valamint Shan He Jia Rita ezüstérme a 12 éves lányoknál! Csapatban ezüstérmet szerzett az Eltigani Omar, Straubinger Dániel, Surinya Tibor, Vince Andrea összetételű csapat.
Gratulálunk minden magyar résztvevőnek, helyezettnek!






