Ukrajna megbecsült trénere – Alekszander Vajszman írása a The Chess Instructor 2009-ből

A sakk oktatása egyre népszerűbb a világon. Lelkes amatőröktől kezdve a nagymesterekig rengetegen foglalkoznak vele. Elsősorban nekik és nem utolsó sorban róluk szól két holland szakember, Jeroen Bosch és Steve Giddins szerkesztésében jelent meg nemrégiben a The Chess Instructor 2009 (Sakkoktató 2009). De ifjú sakkozók és szüleik szintén rengeteg hasznos és érdekes olvasmányt találhatnak a világ egyik legszínvonalasabb folyóirata, a New in Chess által kiadott könyvben. Bosch és Giddins a sokszínűség jegyében tizenöt szerző cikkét gyűjtötték egy csokorba. A legfiatalabb kezdőkkel foglalkozók munkái mellett napjaink legismertebb edzőjének, Mark Dvoreckij cikkét és Simen Agdestein, Magnus Carlsen gyerekkori edzőjének fejtegetéseit is olvashatjuk benne.

A témák hasonló változatosságot mutatnak. Tisztán elméleti, tudományos jellegű írásokat egy-egy edzésanyag, könyvrészlet, az edzők hétköznapjaiból vett színes történet szakít meg. A Sakkoktatót vagy hozzá hasonló kiadványt a szerkesztők évente szeretnének megjelentetni.

Úgy gondolom, hogy Magyarországon is érdemes volna összefogni a különböző területeken sikereket elért oktatóknak, és egy, a The Chess Instructor jellegéhez hasonlatos kötetet kiadni. A mérhetetlen számú szakkönyvnél többet használna, ha mindenki megismerhetné, hogyan foglakoznak a kezdőkkel Szegeden, Szombathelyen, a BEAC-ban, a Maróczy Géza Központi Sakkiskolában, valamint hogyan dolgoznak a haladókkal számos nagymestert kinevelő vezető magánedzőink, dr. Hazai László és Lukács Péter.

A Sakkoktató fejezeteiből elsőnek az engem legjobban megfogó Vajszmannal-interjút fordítottam le, ami tulajdonképpen edzői ars poetica. Alekszander Vajszman az utóbbi negyedszázad egyik legeredményesebb ukrán edzője. Az 1930-ban született, 1975-ben ukrán bajnokságot nyert harkovi mester legismertebb tanítványai – Borisz Alterman, Alekszandar Berelovics, Mihail Brodszkij, Alekszandr Goloscsapov, Valerij Nyeverov, Alekszandr Sztripunszkij – mind-mind nagymesterek. Az oktatásban kedvenc köteteiből – Aaron Nimzovics Az én rendszerem, David Bronstejn Zürichi Nemzetközi Sakkverseny 1953 valamint Garri Kaszparov Nagy elődeim sorozatából – merít. Következő írásában összefoglalja edzői filozófiáját, mely hosszú időn keresztül oly sok sikert hozott a számára.

Vidéki Sándor

Hogyan leszünk erős nagymesterek

Mindannyian másképpen ismerkedtünk meg a sakkal. Emlékszem, amikor először láttam édesapámat a szokatlan figurákkal. Gyorsan megtanultam ezt az érdekes játékot, amely hasonlónak tűnt két sereg háborújához. Hamar rájöttem, hogy a győzelmet az a sereg szerzi meg, amelynek okosabb a hadvezére, de azzá válni nem volt könnyű feladat.

Semmit nem tudtam még a sakkról, de meg akartam ismerni, így beléptem azok táborába, akiket az a vágy hajt, hogy megismerjék e játék titkait. A sakkozók világába önként lehet belépni és kilépni, de egész életemben nem találkoztam olyannal, aki önként végleg elhagyta volna.

Milyen képességek szükségek a sakkban a győzelemhez?

Először és mindenekelőtt, ajándékra Istentől – speciális sakktehetségre. Ez a tehetség lehet nagyobb, kisebb, de teljes hiányában lehetetlenség feljutni a sakk Olimposzára. A legfanatikusabb elkötelezettség és a rengeteg verseny sem segíthet hiányában. A tehetség csak fejleszthető. A legképzettebb edző sem adományozhat tehetséget annak a tanítványának, akiből az hiányzik. De a sakk egy mély és figyelemre méltó játék. Azok, akik komolyan tanulmányozzák – akár rövid időre is – mielőtt abbahagyják, olyan képességeiket fejlesztik, melyek különösen hasznosak az életben. Egy kiemelkedő edző mesélt nekem egyik beszélgetéséről egy „új orosszal” (manapság így hívják a fiatal, gazdag üzletembereket Oroszországban), egyik tanítványának az édesapjával. Néhány foglalkozás után az edző rájött, hogy a fiúból sohasem lesz kiemelkedő sakkozó, ezt elég őszintén el is mondta az apának. A válasz ez volt: „Nem akarom, hogy nagymester legyen belőle! Csak azt akarom, hogy a fiam megtanuljon gondolkodni, előre látni és kiszámítani, hogy az ellenfele mit szeretne, és hogy hozzon önálló döntéseket a gyakorlatban”. Az apa a sakkot kívánta felhasználni, hogy a gyerekét felkészítse az üzleti életre! Ez az üzletember megértette azt, amit a sakkal régóta foglalkozók tudat alatt éreznek – a sakk az élet modellje! Mindig mondom a tanítványaimnak, ha az élet értelmét valaha felfedezik, a sakk értelmét is felfedezik. (Erről a témáról már több cikket is írtam.)

Mi a sakktehetség? Mi a tehetség úgy általában? Elmesélek egy történet a mi kommunista múltunkból. A Szovjetunióbeli Kijev főutcáján sétáltam, amikor egy könyvkereskedés kirakatában megláttam egy jelentős zsidó író, Sholom Aichem művét. Ukrajnában az idő tájt a mély antiszemitizmus volt, ezért nagyon meglepődtem egy ilyen könyv megjelenésén. Belelapoztam, elolvastam a bevezetőjét, amelyet a nagy ukrán író, Osztap Visnej írt. A bevezető két oldal volt, de nem találtam benne semmit a könyvről. Visnej a tehetség természetéről beszélt, és arról, hogy a tehetségeseknek borzasztó keményen kell dolgozni.

Majd az olvasásban eljutottam az utolsó két mondatig. Az első egyszerűen így hangzott: „Mi a tehetség? Ha van, akkor van – ha nincs, akkor nincs!” Számomra ez tűnik a legpontosabb megfogalmazásnak. A második mondatát később mondom el.

A villámparti felfedi a tehetséget!

Habár szinte lehetetlen meghatározni, mi az hogy sakktehetség, a gyakorlott edző szinte azonnal észreveszi. A tehetséges fiatal gyorsabban elsajátítja a sakktudást, és hatásosabban használja. Gyorsan átlátja a lényegét annak amit az edző mond neki vagy a könyvekben olvas, helyesen látja meg, hogy mikor melyik sakkelvet kell követnie vagy használnia egy-egy módszert. Tehetséges gyerekek rendszerint azonnal képesek vakjátszmákat játszani. Gyorsan lépnek és számolják a változatokat, jók a villám és rapid partikban. Egy jó tanács az edzőknek – „a snell megmutatja a tehetséget” úgy értem a specifikus tehetséget és nem a játékerőt. Az utóbbihoz a tehetség szükséges, de nem elegendő. Nagymester „B” 12 évesen fantasztikusan gyorsan játszott. Arra hogy rávegyem, lassabban lépjen és gondolkozzon többet tanácsoltam neki, írjon le a füzetébe minden olyan lépést, amelyet megfontolt és csak utána tegye meg a táblán. A gyerek kevesebb, mint egy perc alatt leírt hét (!) lépésjelöltet majd meglépte a nyolcadikat. Ez a tehetség!

Különbséget kell tenni a sakktehetség és a memória között. Sok gyerek könnyedén és gyorsan visszaemlékszik óriási számú sakkváltozatra, különösen, ha tetszik nekik, de ez nem jelenti szükségszerűen azt is, hogy ezt a tudást a gyakorlatban is hatásosan tudják használni. Az utóbbihoz kell sakktehetség is. A memória minden formája, így a sakkmemória is fejleszthető speciális gyakorlatokkal. A fő dolgok, melyek kellenek hozzá: szándék, türelem és idő.

A szülők szerepe

A tehetség Istentől való, de a fiatal játékosok fejlődésének elősegítéséhez a szülők szerepe sem kevésbé fontos.

Először is lényeges – amilyen korán csak lehet – felismerni a gyerek adottságait, és optimális feltételeket biztosítani fejlődéséhez. A sakk-képességek nyilvánvalóvá válnak, szinte ahogyan a gyermek megtanulta a lépéseket. Ez rendszerint öt-hat éves korban történik, néha még korábban. Ezért – amilyen gyorsan csak lehet – a szülőknek lépéseket kell tenni a fejlődés érdekében. A korábbi kezdés gyorsabb fejlődéshez vezet. A későbbi világbajnok Borisz Szpasszkij már tizenegy éves korában első osztályú játékos volt (mai szinten ez kb. 2300-as élőnek felel meg), ami óriási teljesítmény volt abban az időben. Mostanság a kínai Bu Ksziantyi 13 évesen nagymester lett!

Sok vita folyt arról, hogy sakk sport vagy nem. A korábbi NOB elnök, Juan Antonio Samaranch még egy speciális kutatást is elrendelt, amely alapján megállapítást nyert, hogy a sakk elvileg az Olimpia Játékok közé tartozik. A sakkozóknak nincs kétségük afelől, hogy a sakk sport.

A sportban pedig aligha számíthat sikerre az, aki nem egészséges és nem tesz meg mindent fizikai állapotának erősítéséért. Persze mindenkinek szüksége van jó egészségre, de ez különösen igaz a sakkban, amely hosszan tartó fizikai és pszichológiai kitartást igényel. Ez napjainkban még inkább igaz, amikor egy játszma öt-hét órán keresztül is eltarthat és a játékosoknak néha még a nagyobb nemzetközi tornákon is naponta két játszmát kötelező játszaniuk. Sok játékos, köztük az én gyerekeim is, órákat ülnek a tábla mellett anélkül, hogy felállnának mellőle. Ezért mindig előírom a tanítványaimnak, hogy mozogjanak. A program rendszerint minden reggel kocogás, futás és legalább kétszer egy héten úszás. Ez a két sport ideális a sakkozók számára! Garri Kaszparov imádja mind a kettőt, és könnyedén leúszik másfél-két kilométert erős tempóban, szünet nélkül. Azt hiszem, tudja mit csinál!

Az is nagyon fontos, hogy a gyereknek erős idegrendszere legyen, amelyet a szülők segítenek megőrizni. E tekintetben gyereket körülvevő pszichológia környezet a legmeghatározóbb. A szülők gyerekükbe vetett bizalma, csemetéjük vágyainak és reményeinek megértése erősíti a fiatal sakkozó lelkét, és ez döntő tényező az idegrendszer erősítésében. Egy példa erre. Egyszer megismerkedtem egy tehetséges fiatallal, aki olyan városban élt, ahol nem volt lehetőség komoly sakktanulmányok folytatására. A gyerek arra kényszerült, hogy egy másik városba költözzön, új iskolába járjon, és egyedül oldja meg az élet mindennapi problémáit. Többször is megkérdeztem tőle, hogyan engedhették meg neki a szülei, hogy ilyen fiatalon egyedül boldoguljon. Csak amikor már erős nagymesterré vált, akkor idézte nekem az édesanyja szavait: „Soha ne ölj meg egy álmot”. Minden tiszteletem az édesanyáé! Nincsenek sokan, akik megtennének hasonlót. Vajon erős nagymester lett volna a fiúból, ha az édesanya másmilyen? Nagyon kétlem. Sajnos az ellenkezőjére sokkal több példát tudok.

Sok híres sakkozó szülei közismertek a sakkvilágában, de a szülők szerepe a gyerekeik fejlődésében olyan kérdés, amelyet még nem vizsgáltak részletesen. Lehetséges, hogy valaki erős nagymester lesz a pszichológiai problémái ellenére, pl. elveszti a fejét egy veréség vagy rossz szereplés után, de a csúcsra jutni lehetetlen számukra a versengés mostani szintjén. A tanítványaim egyikének az édesanyja mesélte, hogy a fiának fiatal korában milyen problémái voltak az idegeivel. Nos felnőttként pont ugyanazokkal a gondokkal küzdött, ez meggátolta a kiváló (tehetséges) nagymestert, hogy megbirkózzon a versenyek lelki terhelésével. A játék közben fokozatosan elvesztette az erejét, rendkívül óvatos lett, ami előbb-utóbb összeomláshoz vezetett minden alkalommal, amikor reális esélye volt jó helyezést elérni.

Elérni a legmagasabbra a sakkban rendkívül erős idegrendszert igényel, amely képes kiállni a sors elkerülhetetlen és gyakori csapásait. A sakkozónak „gyilkos” lelki alkatra van szüksége, ahogyan Bent Larsen dán nagymester írta egyszer.

A sakk az élet modellje, a szülők által a gyereknél először kifejlesztett olyan tulajdonságok hogy tárgyilagosság, kitartás, türelem nemcsak a sakkban, hanem az életben is rendkívül hasznosak. Ambíció és akaraterő szükséges az ifjú fejlődéséhez, melyek átsegítik a nehézségeken. Ezekkel egyenértékűen fontos a képzelőerő, fantázia kialakulása – mindezen képességek fognak meg mutatkozni a játszmák során. Edzői tapasztalatom arról győzött meg, hogy az emberek pontosan úgy viselkednek a hétköznapi életben, mint a sakktábla mellett. A gyáva sohasem lesz jó támadójátékos, a kishitű mindig időzavarban fog szenvedni, a munkájára koncentrálni képtelen felületesen fog sakkozni, akiből hiányzik a tárgyilagosság az mindig el fogja nézni a másik fél ellen játékát. Az összes ilyen jellemvonás már a gyerekkorban kialakul! Egy idevágó példám. Az egyik tanítványom igen nagyképű fiatal volt. Kiválóbbnak képzelte magát a többieknél, ennek következtében persze nagyon népszerűtlen volt. Ám ennek a nem szimpatikus vonásnak a sakktáblánál voltak előnyei. Igaz, az ifjonc mindig úgy kezdett el számolni, hogy a leghalványabb elképzelése sem volt arról, mit is akar az ellenfél. Napjainkban nagymester, de ezen tulajdonságai megmaradtak. Mindannyian olyanok vagyunk, mint gyerekkorunkban!

Az értelem üvegplafonja

A sakk intellektuális játék, az értelem szerepe jelentős benne. Valaki elérhet tisztességes, sőt akár óriási játékerőt anélkül, hogy figyelmet fordítani rá. De az élet más dolgai iránt érzéketlen mindegyik sakk fanatikus számára eljön a pillanat, amikor úgy tűnik: láthatatlan fal akadályozza a további előrejutásban. Sem a rengeteg munka, sem a versenygyakorlat képtelen elősegíteni a fejlődését. A játékereje leromlik, játéka ellaposodik.

A legmagasabb szintű sakkozás sok esetben a játékos pályafutásának bizonyos pontjainak értékelésében vagy a további munka irányának meghatározásában mély, mondhatnám filozófiai megközelítését követel meg. Természetesen az egyetemi diploma nem szükségszerű kelléke az elit sakkozónak, de széleskörű műveltség, intellektuális érdeklődés a sakktól távol eső dolgok iránt fontos összetevője a nagymesterek sikerének. Egyszer megkérdezték Mihail Botvinniket, hogy X nagymester miért nem lett világbajnok. Botvinnik keményen így válaszolt: A sakkjátékhoz intelligencia is kell! Habár a szóban forgó nagymester ilyetén értékelésével a legkisebb mértékben sem értek egyet, Botvinnnik alapgondolata teljesen helyesnek tűnik számomra.

Egyszer egy kislánnyal dolgoztam együtt, és észrevettem, hogy van valami „nem harmonikus” a kézmozdulataiban, mondhatnám csúnyán nyúlt a figurákhoz. Az edzés végén azt mondtam neki: Te egy lány vagy! Kell, hogy érzéked legyen a szépséghez! Fogtam, és elvittem a helyi művészeti múzeumba. Most nagymester. Talán az intelmem segített…

Edzőválasztás

Most értünk el a szülők legnehezebb döntéséhez, – miután felismerték, hogy gyermek ígéretes sakktehetség – az edző kiválasztásához. Ez ugyanolyan fontos, mint a sebész kiválasztása műtét előtt! A műtét után később senki sem mehet vissza kipróbálni, mi lett volna, ha másik sebészt választ. Sajnos amikor a szülők ezt a döntő lépést meghozzák, valószínűtlen, hogy tudják, mire van szüksége gyereküknek az edzőtől és mi alapján kellene közülük választaniuk. Valóban, hol olvashatunk arról, hogy mit foglal magába a sakkedzés? Melyek a sakkedzés szabályai? Van tudományos módszer a sakkozók oktatására? Vannak tudományosan megalapozott könyvek a sakkoktatásáról? Csak nemleges válaszok adhatók ezekre a kérdésekre. Érdekes, hogy még a világhírű Moszkvai Testnevelési Egyetem sakk fakultásán sincs olyan tantárgy, hogy sakkedzés! Hogyan oldják meg ezt a kérdést a gyakorlati játékosok, amikor edzőként dolgoznak? Ez az, hogyan?! A gyengék azt tanítják, amit maguk is tudnak, a gyerekek halvány másai lesznek edzőiknek (közismert, hogy a másolat mindig rosszabb az eredetinél), akik kiölték az eredetiség minden nyomát a gyerekből. Az erős játékosok rendszerint jól betöltik a szekundáns szerepét. Ez ugyan fontos szerep, de csak magas szinten van rá szükség. Amikor erős játékosakkal beszélgetek, gyakran kiderül járatlanságuk az oktatás kérdéseiben, és ez komolyan gátolja edzői munkájukat. A matematika, fizika ismerete még nem jelenti azt, hogy valaki jó tanára is e tárgyaknak. Csak képzeljék el, mi történne, ha Szergej Bubka és edzője szerepet cserélne egy rúdugró tornán, és az utóbbi végezné el az ugrást. Azt hiszem, értik mire gondolok. A suszter maradjon a kaptafánál! Mindenki csinálja azt, amihez ért. Nagyon sok játékos nemzetközi mesterként vagy nagymesterként edzősködést vállal, de e területen az eredményeik csak ritkán kielégítőek. A hibás edzőválasztás gyakran súlyos következményekhez vezet. Senki nem ugorhat vissza az időben…

Hogyan kell edzőt választani a gyerekhez? Botvinnik szerint a komoly edzőt az különbözteti meg a dilettánstól, hogy képes az általa felhalmozott tudást és gyakorlatot átadni. Nem mindenki képes erre, lehet valakinek óriási játékereje és tudása, de mint edző nem tud eredményt elérni, mert nem képes tudását átadni tanítványainak. Egy ilyen tréner nem szükségszerűen teszi tönkre a tanítványt, de hátráltathatja fejlődését. Fordított eset, amikor hiába dolgozik lelkesen a jó pedagógiai képességekkel rendelkező oktató, ha hiányzik belőle a megfelelő sakktudás. Egy ilyen tréner sem képes hatékonyan segíteni a tehetséges fiatalt. Képtelen kiválasztani a rengeteg sakktárgyú információ tengeréből azt, hogy melyik a legfontosabb, vagy megkülönböztetni, mi a helyes bennük és mi a helytelen. Tanítványai gyakran rengeteg időt és erőfeszítést fordítanak kevésbé hasznos anyagokra, és ami még rosszabb, hibás tervekre, elképzelésekre. Jó pár ilyen edzőt ismerek – „áldozataikkal” együtt.

Akárcsak a szakmájukra szemmel láthatóan alkalmatlan orvosok, a sakkedzők is igyekeznek teljesen figyelmen kívül hagyni saját hibáikat. Évek múlva aztán ilyen beszélgetések hallhatók: „Emlékszel erre és erre a tehetséges fiatalra? Sajnos semmire sem vitte.” Rendszerint elfogadják hogy ezért senki sem felelős. Az edzők ritkán vállalják a felelősséget munkájukért!

A modern sakkban a sikerhez univerzális sakkstílus szükségeltetik, a játszma minden szakaszát magabiztosan kell kezelni. Képesnek kell lenni a rengeteg féle megnyitásból kialakuló különböző típusú állások játszására. Egy ilyen felkészülési program jó néhány év hihetetlen kemény munkát igényel, egy gyakorlott, képzett, gondos edző irányításával. Például ahhoz, hogy valaki helyesen kezelje a végjátékokat körülbelül háromezer végjáték állást kell jól ismernie – ilyen tudás megszerzése egy tehetséges fiatalnak két-két és fél év szorgalmas munkáját jelenti. Hogyan lehet ilyen edzőt találni? Őszintén mondom: nem tudom! Úgy gondolom döntő szerepe van a szülők tájékozottságának és intelligenciájának.

A mi legnagyobb barátaink és legnagyobb ellenségeink

Most néhány szomorú szó: „A szülők a mi legnagyobb barátaink és ellenségeink!” – ahogyan egy híres amerikai úszóedző mondta.

Sajnos a szülők nem mindig segítik a fiatal játékosok fejlődését. Látni olyan eseteket, amikor úgy kezelik a gyerekeiket, mint egy versenylovat, állandóan győzelmet várnak tőlük. Nem bírják elfogadni, hogy a felkészülés, edzés szakaszában a nagy sikerek ideje még nem jött el. A gyors siker vágya tökéletlen felkészüléshez, az idegrendszer túlfeszítéséhez vezet, amelyek a játékos hosszú távú fejlődését akadályozhatják.

A sakkozás a felnőttek játéka!

Az ifjúsági versenyek csak felkészülésül szolgálnak a felnőtt tornákra. Elég csak a focira gondolni. Nem mehetek el szó nélkül a FIDE által szervezett ifjúsági versenyek mellett. Csak a profitszerzés indokolhatja, hogy már tíz, sőt nyolc év alattiak számára is világbajnokságokat rendeznek. A FIDE hivatalnokok láthatóan nem törődnek azzal a ténnyel, hogy az ilyen alacsony korhatárokkal rendezett tornák kétségkívül károsak a fiatalok fejlődésére. Nincs a világon még egy sportág, ahol ilyen korosztályoknak világversenyt rendeznének. Mennyi ilyen korú bajnok vitte valamire a felnőttek között? Én csak egyet ismerek – Borisz Avrukh-ot.

Sajnos vannak más szélsőségek is. Néhány szülő, akik nem bírják türelemmel kivárni az áhított eredmény – kétségkívül a legjobb szándéktól vezérelve – megpróbálják kombinálni a magas szintű sakktanulást a felsőfokú iskolai tanulmányokkal. Ennek eredménye az, hogy a gyerek mindkét területen komoly károkat szenved. Kellő bátorsággal és intelligenciával választani kell a kettő közül. A szülőknek e tekintetben sohasem szabad ráerőltetni saját akaratukat gyerekeikre.

Mennyi pszichológiai traumát, sőt tragédiát eredményezett ez! A szülők mindig az elsők, akik meghiúsíthatják a tehetségek kiemelkedését. A saját pályafutásom alatt kétszer fordult elő, hogy tanítványaimnak akaratuk ellenére össze kellett hangolniuk felsőfokú tanulmányaikat a legmagasabb szintű sakkozással. Mindkét fiatal erős nagymester lett. Nagymester „B” két és fél év után otthagyta az iskolát, míg nagymester „M” továbbra is ott tanul. Mindkettőjüknek hatalmas sakkpotenciálja volt. Őszintén hiszem, hogy „M” képes lett volna harcba szállni a világbajnoki címért, és tudom, hogy több hivatásos játékos is osztotta a véleményem. De… a fiú egyetemre járt. Az idő telt-múlt, és elillant az esély arra, hogy világbajnok legyen. Micsoda bánat… „Soha ne ölj meg egy álmot” – idézem újra. Sem a gyermek álmát, sem az edzőét…

A fiatal tehetségekhez…

Mit kell magának a fiatal tehetségnek tennie, hogy ne hiába fektesse idejét és energiáját sakkozói fejlődésébe? Mindenekelőtt képesnek kell lennie keményen és rendszeresen dolgozni. Mennyi kimagaslóan ígéretes ifjú elbukott már azon, hogy hiányzott a kitartása! Mindig emlékeztetem a tanítványaim: „A tehetség egy előnyt élvez – a jogot, hogy keményebben dolgozzon, mint mások”. Az egyszerű józan meggondolás is meggyőzhet erről minket. Tegyük fel, hogy egy tehetséges ifjonc tíz perc alatt elsajátít egy sakkanyagot, a kevésbé tehetséges húsz perc alatt. Mi történik, ha a tehetségesebb nem tölt még tíz percet a sakkal, a másik pedig dolgozik még húsz percet? Ki fog előnybe kerülni? Csak a legfanatikusabb fiatal sakkozók képesek órákat ülni a tábla mellett minden héten, szakkönyveket olvasni, megoldani különböző taktikai feladatokat és „unalmas” végjátékokat. Kaszparov írta egyszer: „Nagyon korán megértettem, hogy az életben mindennek ára van. Az egyetlen, amivel egy fiatal tehetség fizethet, az a saját gyerekkora…”

Mi a következtetésünk? Itt idézném Osztap Visnej írásának a második részét, amire korábban utaltam: „Ha a tehetség szorgalommal párosul, akkor olyan dolgokat látunk, amelyekről csak olvasni szoktunk.”

Ezen a világon a sikernek csak egy formulája van: TEHETSÉG+MUNKA

A gyerekkoruktól kezdve a fiatal sportolók állandó időzavarban élnek. Iskola, edzések, versenyek, stb. Lényeges megtanulni a helyes időbeosztást és az idő leghatásosabb felhasználását. Ez a tulajdonság döntően meghatározza a tehetség fejlődésének sebességét.

Tárgyilagosság mindenek felett!

Jó adag önbizalom nélkül lehetetlenség komoly sikert elérni. Gyakran ez a fő ösztönzője a fiatalnak, hogy időt fordítson a sakkra. Ugyanolyan lényeges, hogy az ilyen ambícióknak határa legyen és nem lépjen túl egy mértéket, vagy ne forduljon önimádatba.

Döntő kifejleszteni azt a képességet, hogy objektívan, őszintén tudja értékelni valaki az erősségeit, gyengéit. „A sakk legfőképpen tárgyilagosságra tanít. Csak az válhat nagy mesterré e játékban, aki képes őszintén felmérni erősségeit és gyengéit – akárcsak az életben.” – írja Alexander Aljechin. Az egyik különösen tehetséges tanítványom kiemelkedő eredményeket ért el fiatalon. Tizenhárom évesen ukrán bajnok lett a tizenhat évesek mezőnyében, tizennégy évesen ezüstérmes a tizennyolc évesek között. Mégis bírálnom kellett a játszmái minőségét. Sajnos ezekre a válasza rendszerint az volt: „de hát én nyertem”. Nehéz ezzel vitatkozni, a sportban – ahogyan mondani szokták – az eredmény minden. Valójában mindig a játék minősége a döntő tényező. Rákényszerültem, hogy türelmesen elmagyarázzam neki, a győzelmei ellenére ilyen szintű játékkal a jövőben nem érhet el sikereket. Végül a következő érvvel sikerült meggyőznöm: ha ezer játékos közül mindegyik rosszul játszik is, lesz egy első és lesz egy utolsó helyezett, de ez nem jelenti azt, hogy a győztes jól is játszik! Vagy ahogy a közmondásban van: a vakok között a félszemű a király.

A fiú elgondolkodott ezen, és utána észrevehetően kritikusabban értékelte az eredményeit. Még olyanokat is hallottam tőle, hogy a győzelme nem jelentős, mert az ellenfele gyenge volt. Mindenesetre hamarosan komolyabb eredményeket ért el. Győzött és érmeket szerzett az ukrán bajnokságokon, valamint nemzetközi versenyeken. Mostanság 2600 körüli az élője.

A tárgyilagosság képessége segít elkerülni a megalázó vereséget. De ha valaki túlbecsüli állását, a vágyai hajtják és a szerint is játszik, és nem törődik a pozíció adta lehetőségekkel, könnyen bajba kerülhet.

Milyen gyakran játszunk versenyen?

A játékos ereje csak a versenyeken elért eredményekkel mérhető. A sportban csak egy kritérium van – az eredmény. Valaki nem ért vele egyet és próbál más kritériumokat felállítani, elveszti a sport lényegét. A versenytáblázat megmutatja, ki az erős és ki a gyenge. A különböző kommentárok, mint „ez a játékos tehetségesebb”, vagy „az időzavarban hibázott”, esetleg „nyert állásból vesztett”, ne adj isten „balszerencse” stb. csak a szurkolóknak szólnak. Nincs olyan, hogy szerencse. Mindennek oka van, csak meg kell találni azt. Azonban a versenytáblázat csak a jéghegy csúcsa. Csak a sportoló és az edzője tudja, hogy mennyi munka van mögötte. A versenyzők idegrendszerének kímélése érdekében lényeges, hogy a sakkra fordított időt pontosan megtervezzük. Leírok egy körülbelüli útmutatót. A tiszta sakk készülést három részre oszthatjuk: készülés a versenyre, maga a verseny, a versenyteljesítmény elemzése. Ezt a három részt el kell különíteni az általános készüléstől, amely körülbelül az idő felét teszi ki. Ebből nagyjából az számítható ki, hogy ötven nap jut versenyzésre egy évben. Ezt az időtartamot javasolta maga Botvinnik is. Hosszú ideig Kaszparov is körülbelül ötvenöt játszmát játszott évente. Igaz, az élet felgyorsult, különösen az utóbbi években feltűntek a számítógép programok, amelyek jelentősen segítik a játékosokat, a sportolók fizikai kondíciói szintén sokat javultak – mégis, ha mindent számításba veszünk, az optimális játszmaszám nem változott. Számításba véve az élet realitásait, még mindig azt hiszem, hogy egy fiatalnak nem szabad évi 60 játszmánál többet vállalnia. Ez sok-sok éven át segít megőrizni idegrendszere egészségét. Amikor elkezdtem dolgozni a később nagymesterré lett Goloscsapovval, kiderült hogy az adott évben már 100 játszmánál tart. A közös munkánk kezdete után legközelebb nyolc hónap múlva ült csak asztalhoz. Rögtön meg is nyerte azt a tornát. Szeretném megmutatni a verseny végeredményét – zárójelben a mostani címeikkel: 2. Ponomarjov (ex-FIDE világbajnok) 3. Malakhatyko (GM) 4. Ovszejevics (GM) 5. Baklan (GM) 6. Zubarjov (GM), a legjobb ifjúsági játékosok az időben és most is a legjobbak között vannak a felnőtteknél.

Hogyan alakítsunk ki a hatásos tanulási módszert

Minden edző a saját elképzelését követi számításba véve (remélhetőleg!) tanítványa sajátosságait. Korábban már említettem a tudományos módszerek hiányát a sakkoktatásban, ezért hangsúlyozni szeretném, hogy a következő gondolatok csak az én személyes véleményemet tükrözik. A sakk alapjairól szóló első könyveknek jelentős szerepe van a sakkozó pályafutásában. Azt hiszem a mai napig a legjobb ilyen művek szerzői minden idők legjobb sakkozói: Lasker, Capablanca, Nimzovics, Réti. Ezek a könyvek foglakoznak a stratégia, a megnyitás és a végjáték kérdéseivel. Véleményem szerint, még a nagymestereknek is érdemes időnként újra elolvasni ezeket az alkotásokat. A következő szint a stratégia szabályainak és a régi idők nagy játékosai játszmáinak tanulmányozása. A fő cél annak megismerése, hogy milyen tudást halmoztak fel napjainkig. A klasszikus örökség, az előző generációk legjobb játszmáinak a megismerése növeli a játékos műveltségét, segít elraktározni memóriájában a rengeteg tipikus közép- és végjátékot, segít abban is, hogy a stílusának legmegfelelőbb megnyitási repertoárt építse fel. E tekintetben aligha lehet túlbecsülni a gyakorlott edző szerepét, aki segítheti a tájékozódást a szakkönyvek, monográfiák tengerében. Gyakran a minél gyorsabb sikerek elérése érdekében (sokszor a szülők, edzők titkos vágyainak kielégítése miatt) a fiatalok elhanyagolják a sakk alapjainak tanulását és rögtön a megnyitások tanulásába fognak. Véleményem szerint ez súlyos elvi hiba. Sérti a legfontosabb tanulási elvet – haladjunk az egyszerűbb felől a bonyolultabb irányába. A házépítést sem a tetővel, hanem az alapozással kezdjük. Minden csatában a sakkot is beleértve (a sakk az élet modellje) az szerzi a győzelmet, akinek jól előkészített terve van, és aki jobban alkalmazkodik a harchoz. A változatok memorizálása közben nincs idő azok kritikus vizsgálatára vagy azok megértésére, új ötletek kigondolására. Az ember előbb-utóbb elfelejti az így tanultakat vagy kimennek a divatból. Az én nagymester tanítványaim – Brodszkij, Sztripunszkij, Berelovics, Smuter és a többiek – csak akkor kezdték el a modern megnyitáselméletet tanulmányozni, amikor már nemzetközi mesterek voltak. Továbbá, pontosan a magolás, a sztereotípiák hiánya segített nekik megtalálni számtalan új lépést, tervet, melyeket mind a mai napig használnak. A stratégia alapjaival kell előbb tisztában lenni, ez magával hozza a megnyitások alapvető megértését is. A megnyitások alapjainak megismeréséhez szerintem elég rövid ideig foglalkozni velük, semmiképpen sem kell az enciklopédiákat megtanulni hozzá!

Elemezd a játszmádat!

A játékosnak már a gyerekkortól kezdve meg kell tanulnia elemezni, értékelni minden lejátszott mérkőzését. Szeretném emlékeztetni az olvasókat Kaszparov első könyvének címére: Az idő próbája (The Test of Time). A könyvben a későbbi világbajnok játszmái találhatók a játszma utáni elemzésekkel együtt, hozzáfűzve a későbbi, „érett” megjegyzéseket. A következtetés már a címből is nyilvánvaló, az elemzések kiállták az idő próbáját. A játszmaelemzés annak a megértése, hogy mi történt a partiban, megmagyarázni és írásban értékelni a lépések okát, a fenyegetéseket és az azokra adott válaszokat, stb. Ezek együtt hatalmas ösztönzést adnak a játékos fejlődéséhez. Még a rapid játszmákat is elemezni kell!

Hiszem, hogy az ilyen játszmák még jobban megmutatják a játékosok erősségeit, gyengeségeit. A lassúbb játékidőnél a hosszú gondolkodás elrejthet bizonyos dolgokat, kijavíthatja a hibákat, de a rapid és villám partikban erre nincs lehetőség. Kaszparov edzője, Alekszandr Nyikityin írta, hogy a világbajnok még a villámjátszmáihoz is írt elemzéseket. A gondolkodási idők feljegyzése is különösen hasznos egy-egy játékos gyengeségeinek a felismeréséhez. Megérteni és rámutatni a hibákra sokkal könnyebb, amikor számításba vehetjük, hogy mennyi időt használt el egy-egy döntéshez. A játékosnak minden versenyen, minden játszmája után le kell írnia, hogy milyen változatokat számolt, milyen gondolatok fordultak meg a fejében, így ezeket össze lehet hasonlítani a verseny utáni, már higgadt értékelésekkel. Különös figyelmet kell fordítani a megnyitásból a középjátékba való átmenetekre, a középjáték menete hogyan viszonyul a megnyitás logikájához. A parti kezdő fázisának elemzését rövid összegzéssel kell zárni a legjobb folytatásokról, példákkal a nagymesterek játékából.

A játszma elemzését is értékeléssel, valamint a tanulságok levonásával (a vereség, győzelem okai, beleértve a nem sakkbeli tényezőket, mit kell tenni, hogy a hibák ne ismétlődjenek meg) érdemes befejezni. Egy-egy játszmára négy-öt órát kell szánni. Magasabb szinten, hasznos mások játszmáit is elemezni, habár sokkal bonyolultabb megérteni, hogy egy-egy döntést miért hoztak.

És végül… játszatok villámpartikat!

Nem hangzana tőlem jól, ha azt mondanám, hogy a villámparti rossz. A túl sok snellezés természetesen káros, hiszen felületességhez vezethet. Ahogyan mondani szokták: „Tarts mértéket!”. Az erős sakkozók erős villámjátékosok. Néha javaslom a játékosaimnak, hogy játszanak villám és rapid versenyeken, azért hogy erősödjön önbizalmuk. Még a nagymester szintű tanítványok is emberek, akik néha önbizalom hiányban szenvednek. Az egyetlen feltétel, amit szabok, hogy olyan megnyitásokat kell játszaniuk, amelyeket nem szoktak. Ez segít! Egyszóval snellezzetek!

A sakk játék, a mi szeretett játékunk.

Vissza

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

az új Központi Sakkiskola oldal