Júniusi tábor

A nyári időpont ellenére meglepően sokan vettek részt az évet záró edzéseken. A Király és Vezér csoport indokolt hiányzói mellett a Bástya csoport teljes létszámmal és egy vendég hallgatóval kiegészülve követte figyelemmel az előadásokat. A Király csoport vendég előadója Lukács Péter nagymester délelőtt a Spanyol megnyitás Marshall változatáról mutatott érdekes játszmákat, délután a Vezér csoporttal együtt tartott foglalkozáson pedig a legjobb játszmáiból válogatott. A gyerekek véleménye szerint az év egyik legjobb előadása volt!

Készítettem egy táblázatot a gyerekek Élő pont változásáról – az MGKSI idei szűk tanévében – , kiegészítve a korosztályukban nemzetközi élmezőnyhöz tartozók ranglista helyezésével.

Gledura Benjámin és Marjanovics Annamária csak egy-egy edzéshéten vett részt. Az év folyamán négyen kapcsolódtak be a munkába: Király Barnabás, Füle Simon, Palczert Mátyás valamint Zakar Ádám. A rendszeresen járó 25 fiatalunk összesen kb. 3000 Élőt nyert a nyolc hónap alatt, ami nagyon szép eredmény.

Az év eddigi verseny eredményeiről folyamatosan beszámoltunk, de a korcsoportos döntők még előttünk állnak.

Mindenkinek köszönjük a részvételt, sok sikert Balatonlellén és bízunk benne, hogy minél több ismerős arccal találkozunk a következő MGKSI tanévben!

VS

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.