Tompa János: A magyar-lengyel sakkcsapat találkozók története

Sakkolimpiák, 1927-2012

Az első férfi sakkolimpiákon a magyar és a lengyel csapat vetélkedése sokszor a bajnoki címet döntötte el. Az első két sakkolimpiát (London 1927. és Hága 1928.) Magyarország nyerte, a harmadikat (Hamburg, 1930.) Lengyelország. Ez egyáltalán nem meglepő, mert az akkori sakkvilág legjobbjai közül a Szovjetunió még nem vett részt a versenyen, míg az említett két rivális soraiban olyan neves sakkozók ültek együtt asztalhoz, mint például Maróczy Géza, Lilienthal Andor, a Steiner-fivérek, majd a fiatal Szabó László és Barcza Gedeon az egyik oldalon, Akiba Rubinstein, Saviely Tartakower és Dawid Przepiorka a másikon. Az Egyesült Államok (Reshevsky, Fine, Kashdan, Marshall) és Csehszlovákia (Flohr, Opocensky) játszottak még meghatározó szerepet ezeken a viadalokon.
A két világháború közötti olimpiákon az egymás közötti meccsek inkább a lengyelek javára dőltek el. A teljes körmérkőzéses rendszerű tornákon az alábbi eredmények születtek, magyar szempontból:

1928. Hága 3-1; 1930. Hamburg ½-3½; 1931. Prága ½-3½;
1933. Folkestone 1½-2½; 1935. Varsó 1½-2½; 1937. Stockholm 2-2;

1936-ban Münchenben megrendezett, nem-hivatalosnak tekintett olimpián nyolc táblán mérkőztek a résztvevők, és a magyar csapat 5-3-ra győzött.
Ebben a korszakban a magyar és a lengyel válogatott is nagyszerű sikereket ért el:
Magyarország kétszer (Münchennel együtt háromszor) aranyérmes, kétszer ezüstérmes, egyszer bronzérmes volt.
Lengyelországnak 1 arany-, 2 ezüst- és 1 bronzérem jutott.

A II. világháború után a jelentősen megnövekedett létszám megkövetelte a lebonyolítási mód változtatását. A FIDE áttért az elődöntő-döntő rendszerre.
Emiatt többször előfordult, hogy nem játszott egymással a magyar és a lengyel válogatott.
A mérkőzéseink statisztikája 1952-vel kezdődően jelentős magyar fölényt mutat. és az alábbiak szerint alakult:

1950. Dubrovnik és 1952. Helsinki sakkolimpiáján egyik fél sem indult, 1954. Amszterdam -, 1956. Moszkva -, 1958. München 2½-1½ az elődöntő C-csoportjában és 3½-½ a B-döntőben. Ekkor Magyarország sem jutott be a legjobbak közé, az A-döntőbe!
1960. Lipcse -, 1962. Várna -, 1964. Tel Aviv 2½-1½, 1966.Havanna -, 1968. Lugano 3-1, 1970. Siegen -, 1972. Skopje az elődöntő C-csoportjában 2-2, az A-döntőben 3-1, 1974. Nizza -, 1976. Haifa: nem indult egyik csapat sem,
1978. Buenos Aires (Újabb változás a lebonyolításban: innentől svájci rendszer!) 3-1, Hosszú, 16 éves szünet következett. 1980. Málta, 1982. Luzern, 1984. Szaloniki, 1986. Dubai, 1988. Szaloniki, 1990. Újvidék (Novi Sad), 1992. Manila olimpiai tornáin nem kerültünk szembe egymással.

1994-ben Moszkvában 2½-1½-re nyert Magyarország. Itt mutatkozott be olimpián Polgár Judit (a férfiak között), Almási Zoltán és Lékó Péter!
Ezután megint sok év múltával (1996. Jereván, 1998. Eliszta, 2000. Isztambul, 2002. Bled, 2004. Calvia, 2006. Torinó, 2008. Drezda olimpiai helyszíneken nem volt magyar-lengyel férfi mérkőzés.) 2010-ben Hanti-Manyszijszkban 2½-1½, majd 2012-ben Isztambulban 3-1 a végeredmény a magyarok javára.

Magyarország a II. világháború után egy aranyérmet (1978. Buenos Aires), négy ezüstérmet (1970. Siegen, 1972. Skopje, 1980. Málta, 2002. Bled.) és két bronzérmet (1956. Moszkva, 1966. Havanna) szerzett.

A női sakkolimpiák küzdelmei során is jó pár alkalommal vívtak éles csatákat a magyar és lengyel lányok. E vetélkedésben inkább az érmes helyezés volt a tét, nem annyira az aranyérem. Bár, mint az köztudott a magyar válogatott két ízben (1988. Szaloniki és 1990. Újvidék/Novi Sad) a Polgár-nővérek és Mádl Ildikó bravúrjával olimpiai bajnok lett, a lengyeleknek ez még nem sikerült. A női tornák 1957-ben kezdődő sorozatában Magyarország a már említett két 1. helyen kívül, öt 2. (1969. Lublin, 1978. Buenos Aires, 1980. Málta, 1986. Dubai, 1994. Moszkva) és két 3. helyet (1972. Skopje, 1982. Luzern) szerzett. Lengyelország éremtáblázatán két bronzérem (1980. Málta, és 2002. Bled) ékeskedik. Kiemelésre érdemes, hogy a Szovjetunió megszűnése után, 1992-2012 között rendezett 11 női sakkolimpiai versenyen megszerezhető érmek zömét négy ország (Kína, Grúzia, Oroszország és Ukrajna) legjobbjai között osztották ki. Az összesen 33 dobogós helyezésből mindössze négy (!!) jutott másnak: 1994. Moszkvában 2. Magyarország (Polgár Zsuzsa, Polgár Zsófia, Mádl Ildikó, Csonkics Tünde), 2002. Bledben 3. Lengyelország (Iweta Radziewicz, Joanna Dworakowska, Monika Socko, Beata Kadziolka), 2004. Calviában 2. USA, 2008. Drezdában 3. USA.
Női csapataink egymás elleni olimpiai találkozóinak eredményei magyar szempontból nézve:
1957. Emmen -, 1963. Split 1½-½, 1966. Oberhausen 2-0, 1969. Lublin 1½-½,

 Női sakkolimpia, Lublin, 1969.

Lengyelországi helyszín, nagy magyar siker. A 4. Női Sakkolimpia rendezését Lengyelország vállalta el. A 15 résztvevő körmérkőzéses formában és két táblán mérkőzött meg egymással. A minden szempontból egyeduralkodó Szovjetunió fölényesen győzött. A második helyért nagy küzdelem folyt, és végül a megfiatalított magyar csapat (Ivánka Mária, Verőci Zsuzsa, Honfi Károlyné) szerezte meg az ezüstérmet. Ez volt az első olimpiai érmünk a nők olimpiai küzdelmében. A magyarok tudtak egyedül döntetlen meccseredményt elérni a győztesek ellen. Verőci Zsuzsa az alábbi remekül vezetett partiban nyert Nana Alexandria ellen.

A magyar-lengyel találkozó fordulatos játszmákban 1½-½-es magyar győzelemmel zárult.


Végeredmény: 1. Szovjetunió 26 (Gaprindasvili 9½/10, Kusnyir 8½/9, Alexandria 8/9),
2. Magyarország 20½ (Ivánka Mária 8/12, Verőci Zsuzsa 10/12, Honfi Károlyné 2½/4),
3. Csehszlovákia 19, 4. Jugoszlávia 18½, 5. Bulgária 17½, 6. NDK 17, 7. Lengyelország 16½ pont…

1972. Skopje 1-1 az elődöntőben
, 1974. Medellin -, 1978. Buenos Aires 2-1.
A svájci rendszerre történő áttérést követően megritkultak az egymás elleni mérkőzések, de mindig nagy harc folyt a táblákon.
1980. Málta 1½-1½. Ezen az olimpián a győztes Szovjetunió mögött 2. Magyarország, 3. Lengyelország.
1982. Luzern 2-1, 1984. Szaloniki -, 1986. Dubai 2½-½, 1988. Szaloniki 2-1,
1990. Újvidék (Novi Sad) -, 1992. Manila -, 1994. Moszkva -, 1996. Jereván 1-2,
1998. Eliszta -, 2000. Isztambul 2-1, 2002. Bled -, 2004. Calvia -, 2006. Torino -,
2008. Drezda 1-3, 2010. Hanti-Manyszijszk 4-0(!!), 2012. Isztambul 1-3.


Európa-bajnokságok

A csapat Európa-bajnokságokon csak a svájci rendszerre történő átállás után játszottak egymással a csapataink. A férfi válogatottak eddigi meccsein 1993-ban Debrecenben és 1997-ben Pulában 3-1-es magyar győzelem született, míg 1999-ben Batumiban 2½-1½-re nyert Magyarország. A tizenkilenc eddig lezajlott kontinentális bajnokságok éremtáblázatán Magyarországnak 4 ezüst (1970. Kapfenberg, 1977. Moszkva, 1980. Skara, 1999. Batumi), és 5 bronzérme (1961. Oberhausen, 1965. Hamburg, 1973. Bath, 1983. Plovdiv, 2011. Porto Carras) van.
A nők részére jóval később, csak 1992-ben kezdtek Európa-bajnokságot rendezni. A lengyel nők szép sikereket értek el. Megnyerték a bajnokságot 2005-ben Göteborgban és további két 2. (2007. Iraklion, 2011. Porto Carras) és egy 3. helyezéssel (2013. Varsó) büszkélkedhetnek. Magyarország az eddig megrendezett tíz Eb-én egy ezüstérmet szerzett: 2003-ban Plovdivban. Női csapataink még nem játszottak egymással ilyen típusú tornán.

Barátságos csapatmérkőzések

 Három ország sakkszövetségeinek vezetői 1953-ban elhatározták, hogy válogatottjaik baráti találkozókon mérik össze erejüket. A csapatok nyolc főből és tartalékokból állhattak. Három egymást követő évben a fővárosok látták vendégül a mérkőző csapatokat. Az első házigazda Budapest volt. A rendező ország két csapatot indíthatott. Mindegyik válogatott a legerősebb összeállításban szerepelt. Az akkori erőviszonyoknak megfelelően a szocialista országok legjobb nagymesterei a világ, de legalábbis Európa legerősebb sakkozói közé tartoztak. Szabó László, Barcza Gedeon, Miroslav Filip, Ludek Pachman komoly ellenfelei voltak nemzetközi téren akkor már egyeduralkodó szovjeteknek is.

Három nemzet tornája: Magyarország – Csehszlovákia – Lengyelország

Budapest, 1954. január 22-24.

 1. 2. 3. 4.  össz.
 1. Magyarország A * 4 15
 2. Magyarország B 4 * 5 13½
 3. Csehszlovákia * 4 11
 4. Lengyelország 3 4 *

 

Magyar A-csapat  2. 3. 4. Magyar B-csapat 1.  4.  3.
 1. Szabó László ½ ½ 1 Szilágyi György ½ ½ ½
 2. Barcza Gedeon ½ ½ 1 Kőberl Ferenc ½ 0 1
 3. Szily József ½ ½ 1 Pogáts József ½ 1 ½
 4. Benkő Pál ½ 0 1 Berger Béla ½ ½ 0
 5. Sándor Béla  –  – 1 Navarovszky László 0 0 ½
 6. Kluger Gyula 1 1 ½ Mészáros Gyula 1 1 ½
 7. Tipary Lajos 0 ½ ½ Bilek István ½ 1 1
 8. Flórián Tibor ½ 1 ½ Androvitzky Károly ½ 1 ½
 9. Gereben Ernő ½ ½  – Bán Jenő  –  –  –
 10. Honfi Károly  –  –  – Macskásy Előd  –  –  –
4 4 5

 

Csehszlovákia  4. 1. 2. Lengyelország  3. 2. 1.
 1. Pachman L. ½ ½ ½ Sliwa B. ½ 0
 2. Filip M. 1 ½ 0 Szapiel H 0 ½ 0
 3. Zita F. ½ ½ ½ Makarczyk K. ½ 1 0
 4. Sajtar J. ½ 1 Ziembinski M. ½ 0 0
 5. Fichtl J. ½ 0 1 Brzozka S. ½ ½ 0
 6. Alster L. 0 ½ ½ Grynfeld I. 1  – ½
 7. Ujtelky M. ½ 0 ½ Plater K. ½ 1 ½
 8. Opocensky K. ½ ½ 0 Witkowski S. ½ 0 ½
 9. Kozma J.  –  – ½ Dworzynski R.  – 0  –
 10. Sefc J.  –  –  – Ciejka T.  – 0  –
4 4 3

A következő évben kétfordulóssá bővítették a versenyt.

Három nemzet tornája: Csehszlovákia – Magyarország – Lengyelország
Prága, 1955. január 24 február 3.

első kör második kör
 1.  2. 3. 4.  1. 2. 3. 4.  össz.
 1. Magyarország * 4 5 * 6 31½
 2. Csehszlovákia A 4 * 5 5 * 6 29
 3. Lengyelország 3 3 * * 5 19½
 4. Csehszlovákia B 3 * 2 2 3 * 15

 

Magyarország Csehszlovákia A Lengyelország Csehszlovákia B
Szabó László ½ 1 ½ 0 ½
Barcza Gedeon 0 ½ ½ 1 1 3
Kluger Gyula 1 ½ 1 1 ½ 4
Tipary Lajos 0 ½ 1 ½ 2
Szily József 0 ½ 1 1 1
Bilek István 1 ½ ½ 1 1 1 5
Flórián Tibor ½ 0 1 1 ½ 1 4
Bély Miklós 1 ½ ½ 1 ½
Szilágyi György 0 0 ½ ½ 1 1 3
Pogáts József ½ ½ 1
4 5 6 31½

 

Csehszlovákia A Magyarország Lengyelország Csehszlovákia B
Filip M. ½ 0 ½ ½
Pachman L. 1 ½ 1 1
Sajtar J. 0 ½ ½ ½ ½ ½
Fichtl J. 1 ½ 1 0 ½ ½
Ujtelky M. 1 ½ ½ 1 ½ ½ 4
Alster L. 0 1 ½ ½ ½ 1
Sefc J. ½ ½ ½ 0 1
Rejfir J. ½ 1 ½ ½ 1 1
Zita F. 0 1 ½
Urbanec M. 1 1 2
4 5 5 6 29

 

Lengyelország Magyarország Csehszlovákia A Csehszlovákia B
Sliwa B. ½ 1 ½ ½ ½ 3
Witkowski S. ½ 0 0 0 1
Arlamowski E. 0 0 ½ ½ 1 ½
Gawlikowski S. ½ 0 0 1 ½ 0 2
Tarnowski A. ½ 0 ½ 0 1 1 3
Makarczyk K. 0 0 ½ ½ 0 1 2
Branicki I. ½ 0 ½ ½ 0 0
Dworzynski R. ½ ½ ½ ½ 1 ½
Plater K. ½ 1
Gadalinski J.
3 3 5 20½

 

Csehszlovákia B Magyarország Csehszlovákia A Lengyelország
Kozma J. ½ ½ ½ ½ ½ 0
Blatny F. 0 ½ ½ 0 ½
Weiner M. 0 0 ½ ½ ½ 1
Dolezal J. 0 0 ½ 0 0 ½
Cucka J. 0 0 ½ 1 0
Marsalek J. ½ ½ 1 0 1 0 3
Antos Z. 0 0 0 1 1
Novak Z. ½ 0 ½ 0 ½
Lastovicka J. 0 ½ 0 ½
Pavlik S. ½ 0 0 ½
2 3 2 3 15

Három nemzet tornája: Lengyelország – Csehszlovákia – Magyarország
Varsó, 1956. január 23 – 29.

első kör második kör
össz.
Magyarország * 5 5 * 5 7 33
Csehszlovákia 3 * 6 3 * 29½
Lengyelország A * * 4 19½
Lengyelország B 3 2 * 1 4 * 14

 

Magyarország Csehszlovákia Lengyelország A Lengyelország B
Szabó László ½ ½ 1 ½
Barcza Gedeon ½ ½ 1 1 1 1 5
Szilágyi György 1 ½ ½ ½ 1 1
Bély Miklós 1 1 ½ ½ ½
Kluger Gyula 1 ½ 0 1 0 1
Flórián Tibor ½ ½ 1 0 ½ 1
Bilek István ½ 1 1 ½ 3
Gereben Ernő ½ 1 ½ 1 1 1 5
Grács Pál 0 0 1
Portisch Lajos 0 1 1
5 5 5 7 33

 

Csehszlovákia A Magyarország Lengyelország A Lengyelország B
Filip M. ½ ½ ½ 1 1
Pachman L. ½ ½ 1 1 1 4
Sajtar J. 0 ½ ½ ½ ½ 2
Sefc J. 0 0 1 ½ ½ ½
Rejfir J. 0 ½ 0 1 1
Alster L. ½ ½ ½ 1 1 1
Ujtelky M. ½ ½ ½ ½ 1 ½
Fichtl J. 1 0 ½ 1 ½ 1 4
Pithart F. ½ ½ 1
Kozma J 1 1 2
3 3 6 29½

 

Lengyelország Magyarország Csehszlovákia Lengyelország B
Sliwa B. 0 ½ ½ 0 1
Gromek J. 0 0 0 1 1
Dworzynski R. ½ ½ ½ 0 1 ½ 3
Pytlakowski A. ½ 0 ½ ½
Balcarek W. ½ 0 1 ½ ½ ½ 3
Plater K. 1 1 ½ 0 1 ½ 4
Dzieciolowski A. 0 ½ 0 0 ½ 1
Luczinowicz W. 0 0 ½ 1 ½ 2
Gadalinski J. ½ 0 ½ 0 0 1
Solecki Z. 0 1 1 2
4 19½

 

Lengyelország B Magyarország Csehszlovákia Lengyelország A
Gawlikowski S. 0 0 0 0 0 0
Gniot T. 0 0 0 ½ ½
Szapiro G. 1 ½ ½ ½ ½ 3
Arlamowski E. ½ 0 ½ 0 ½
Litmanowicz W. ½ 0 0 0 0 ½ 1
Bratoszewski J. 0 0 ½ 1 ½ 2
Ziembinski M. 0 0 0 0 ½ ½
Doda Z. 1 ½ ½ ½ ½ 3
Blaszczak C. 0 ½ 0 1 1
Sowinski J. 0 0 0 0
3 1 2 4 14

Budapest és Varsó válogatottjaként kétszer mérkőztek meg a legjobb sakkozóink: 1961-ben Varsóban, majd visszavágó jelleggel, de más összetételben 1962-ben Budapesten.

Az első találkozó végeredménye: Varsó-Budapest 18-30 (tíz férfi és két női táblán), a másodikon Budapest-Varsó 32½-15½ (nyolc férfi, két női és két ifjúsági táblán). Részletek a következő táblázatokban.

Varsó-Budapest sakkcsapat mérkőzés
Varsó, 1961. október 2-6. 

Varsó
Plater K. ½ ½ ½ ½ 2
Grabczewski R. ½ 0 0 ½ 1
Adamski A. 0 ½ 1 0
Filipowicz A. 1 1 ½ ½ 3
Witkowski S. 1 1 0 ½
Gawlikowski S. ½ ½ 0 0 1
Nannke 0 ½ 0 ½ 1
Sydor A. 0 1 0 ½
Borowski N. 0 1 0 1
Olejarczyk B. 0 0 0
Szukszta J. 0 ½ ½
Pytlakowski A. 0 0
Litmanowicz M. ½ ½ ½ ½ 2
Szota J. 0 0 0
Sobolewska ½ ½ 1
4 4 18

 

Budapest
Pogáts József ½ ½ 1 ½
Lengyel Levente ½ 1 ½ ½
Jenei Ferenc 1 ½ ½ ½
Varnusz Egon 0 0 0
Molnár István 0 0 1 1
Navarovszky László ½ ½ 1 ½
Szőllősi László 1 ½ 1 ½ 3
Ozsváth András 1 0 1 ½
Gasztonyi Endre 1 1 0 1 3
Liptay László 1 1 ½ 1
Dózsa Pál 0 1 1
Sallay Roland 1 1
Sillyéné Hönsch Irén ½ ½ ½ ½ 2
Honfi Károlyné 1 1 ½ ½ 3
8 8 30

Budapest-Varsó sakkcsapat mérkőzés
Budapest, 1962. december 17-22.

Budapest
Bilek István ½ ½ ½ 1
Barcza Gedeon 1 1 ½ 0
Lengyel Levente ½ 1 1 1
Flórián Tibor ½ ½ 1 0 2
Haág Ervin 1 ½
Flesch János 0 1 1
Forintos Győző 1 1 ½ ½ 3
Liptay László ½ 0 ½ 1 2
Varnusz Egon 1 ½ 0 1
Karakas Gyuláné ½ ½ 1 1 3
Bilek Istvánné 1 1 2
Honfi Károlyné 1 1 2
Tompa János 1 1 1 1 4
Lovass Imre 0 0
Nagy Ervin ½ ½ 0 1
8 32½
Varsó
Filipowicz A. ½ ½ ½ 0
Grabczewski R. 0 0 ½ 1
Adamski A. ½ 0 0 0 ½
Witkowski S. ½ ½ 0 1 2
Szukszta J. 1 0 ½ 0
Gawlikowski S. 0 0 ½ ½ 1
Zabierzanski W. ½ 1 ½ 0 2
Sztejn 0 ½ 1 0
Litmanowicz M. ½ ½ 0 1
Szota J. 0 0 0 0
Gos B. 0 0 0
Olejarczyk B. 0 0 0 0 0
Adamski J. 1 ½ ½ 1 3
4 15½

Néhány év multával az ifjúságiak mérkőztek meg a Lengyel Sakk Szövetség meghívására Lódzban.

Ifjúsági válogatott mérkőzés
Lódz, 1965. december 27-29.

Magyarország 12½  –  Lengyelország 7½

Tompa János 1 ½ 0 ½ Lewi J.
Nagy Ervin 1 ½ 0 ½ Pytel K.
Jocha (Adorján) András 1 1 0 0 Konikowski J.
Széles Károly ½ 1 ½ 0 Pottorak E.
Maráczi Ernő 1 0 Ziemacki R.
Maráczi Ernő ½ ½ Ledwon E.
Bodó Mihály ½ ½ Ledwon E.
Bodó Mihály ½ ½ Gralka J.
Wollák Zoltán ½ ½ Gralka J.
Wollák Zoltán ½ ½ Jakubiec J.
Ribli Zoltán 1 0 Jakubiec J.
Ribli Zoltán 0 1 Luczak A.
Hradeczky Tamás 0 1 Luczak A.
Hradeczky Tamás ½ ½ Steczkowski
Forró P. 0 1 Steczkowski
Sax Gyula 1 0 Rapcewicz
6 4

Sax Gyula első válogatottbeli játszmája.


2004-ben Szeged adott otthont a női válogatottak találkozójának.

Magyarország – Lengyelország női válogatott mérkőzés
Szeged, 2004. július
6-13.

Magyarország 15                        Lengyelország 17

Socko M. Dworakowska J. Rajlich I. Zielinska M.
Gara Anita ½ ½ ½ ½ 0 0 1 ½
Medvegy Nóra ½ 1 0 0
Mádl Ildikó ½ ½ 1 ½ ½ ½ 1 ½ 5
Vajda Szidónia ½ ½ 0 ½ ½ ½ ½ ½ 3
Lakos Nikoletta 0 ½ 1 ½ 2
17 15