Plovdivban kettős orosz sikerrel fejeződött be a 15. női Európa-bajnokság. A viadal utolsó fordulójában Valentyina Gunyina gyors remivel bebiztosította bajnoki címét, pályafutása során másodszor győzött. Tatjana Koszinceva az ukrán Natalija Zsukova elleni nyeréssel a második helyet szerezte meg, két aranyérem mellett ez a második ezüstérme. Tavalyi második helye után a grúz Salome Melia a bolgár városban bronzérmesként zárta szereplését. A címvédőként rajthoz álló Hoang Thanh Trang sötéttel játszva nyerőesélyes állást ért el a végjátékban a lengyel Monika Sockoval szemben, de nagy hibát elkövetve végül elvesztette a továbbjutásért vívott csatát, csak 20. lett a 116 fős mezőnyben.

Nagy orosz sikerrel fejeződött be a plovdivi Európa-bajnokság. Pályafutása második Európa-bajnoki aranyérmét ünnepelheti Valentyina Gunyina, másodszor ezüstérmes a korábban kétszer is kontinensbajnok Tatjana Koszinceva. A kétszeres olimpiai bajnok orosz válogatott tagjai megőrizték veretlenségüket. Gunyina remivel kezdett, de nagyszerű hetes nyerősorozata után a hajrában már három döntetlen is elegendő volt megérdemelt elsőségéhez. A 11 ezer eurós első díj mellé Gunyina még 22,8 Élő-pontot is gyűjtött. Koszinceva útja az ezüstéremig jóval nehezebb volt, krónikus időzavarai miatt játszmái sokkal fordulatosabbak voltak. Koszinceva csak mesterhármassal dicsekedhet, és + 18,4 ponttal a 9 ezer euró mellé.

A bronzérmes grúz Salome Melia egyetlen vereségét, honfitársnőjétől, Nana Dzagnidzétől szenvedte el, a hajrában három döntetlen is elegendő volt a dobogós hely megszerzéséhez. Melia mellett még négy grúz nagymesternő is kiharcolta a továbbjutást.

A címvédő Hoang Thanh Trang számára utolsó partijának megnyerése, de kedvező körülmények között még a döntetlen is a két év múlva esedékes vb-n a részvételt biztosító tizennégybe kerülést jelentette volna. A lengyel Monika Sockóval a francia védelmű partiban kiegyenlített küzdelmet vívott, majd a végjátékban Socko hibája után már a nyerésért játszhatott. Már idkontrolll után kimaradt az oly erős futólépés, majd remi helyett vesztőt húzott. Sockóra rámosolygott a szerencse, a győzelemmel kijutott a vb-re. Olimpiai válogatottunk éltáblásának játékából ezúttal hiányzott a tavalyi Eb-n megcsodált átütő erő, csak négy győzelmet ért el, öt partija végződött remivel, a hajrában két érzékeny vereséget szenvedett.

A norvégiai sakkolimpia kapcsán megdöbbentő hír látott napvilágot, a rendezők és a FIDE között éles vita bontakozott ki. A Szervező Bizottság a szabályok szigorú betartása miatt nem akarja engedélyezni a címvédő orosz női válogatott indulását. Az Orosz Sakkszövetség csak férficsapatát nevezte június 1-ig, a női együttesnél várta a FIDE vezérkarának engedélyét, hogy a korábban ukrán színekben olimpiai bajnoki címet is nyert Katyerina Lahno átigazolását engedélyezze, és Tromsoben már az orosz válogatottban szerepeljen. Az engedély végül megszületett, az Orosz Sakkszövetség átutalta az ukránoknak a 20 ezer eurós „bánatpénzt”.

Az élcsoportban az utolsó forduló eredményei:
Marija Muzicsuk (ukrán, 2521, 7,5) – Valentyina Gunyina (orosz, 2501, 8,5) döntetlen
Tatjana Koszinceva (orosz, 2476, 7,5) – Natalija Zsukova (ukrán, 2451, 7,5) 1 – 0
Salome Melia (grúz, 2454, 7,5) – Elina Danieljan (örmény, 2458, 7) döntetlen
Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2488, 7) – Nana Dzagnidze (grúz, 2541, 7) döntetlen
Alina Kaslinszkaja (orosz, 2441, 7) – Nino Bacsiasvili (grúz, 2419, 7) döntetlen
Nino Hurcidze (grúz, 2460, 7) – Lilit Mkrtchian (örmény, 2446, 6,5) döntetlen
Monika Socko (lengyel, 2462, 6,5) – Hoang Thanh Trang (magyar, 2490, 6,5) 1 – 0
Lela Dzsvahasvili (grúz, 2474, 6,5) – Deimante Daulyte (litván, 2405, 6,5) 1 – 0
Karina Szczepkowska-Horowska (lengyel, 2369, 6,5) – Cristina-Adela Foisor (román, 2383, 6,5) 0 – 1
Anasztazia Bodnaruk (orosz, 2429, 6,5) – Olga Girja (orosz, 2493, 6) 1 – 0

 

Az Európa-bajnokság végeredménye:

  Név FED Élő Pont  TB1   TB2   TB3 
1 4 GM Valentyina Gunyina RUS 2501 9.0 2432 73.5 79.0
2 8 GM Tatjana Koszinceva RUS 2476 8.5 2413 70.5 75.0
3 14 IM Salome Melia GEO 2454 8.0 2447 68.5 73.0
4 2 IM Marija Muzicsuk UKR 2521 8.0 2424 70.5 75.5
5 16 GM Natalija Zsukova UKR 2451 7.5 2450 70.5 75.5
6 1 GM Nana Dzagnidze GEO 2541 7.5 2429 73.5 79.0
7 22 IM Nino Bacsiasvili GEO 2417 7.5 2426 70.0 74.5
8 9 IM Lela Dzsavahasvili GEO 2474 7.5 2419 73.5 79.5
9 7 GM Antoaneta Sztefanova BUL 2488 7.5 2415 68.5 74.0
10 28 IM Cristina-Adela Foisor ROU 2383 7.5 2411 68.5 72.5
11 10 GM Monika Socko POL 2462 7.5 2389 64.0 68.5
12 11 IM Nino Hurcidze GEO 2460 7.5 2385 66.0 71.0
13 19 WGM Alina Kaslinszkaja RUS 2441 7.5 2385 64.5 67.0
14 12 GM Elina Danieljan ARM 2458 7.5 2383 68.0 73.0
15 21 IM Anasztazia Bodnaruk RUS 2429 7.5 2337 60.5 65.5
16 18 IM Lilit Mkrtchian ARM 2446 7.0 2407 65.5 70.0
17 13 IM Elisabth Paehtz GER 2456 7.0 2385 64.0 69.5
18 23 IM Meri Arabidze GEO 2406 7.0 2350 64.0 69.0
19 26 IM Sopiko Guramisvili GEO 2402 7.0 2251 55.0 59.5
20 6 GM Hoang Thanh Trang HUN 2490 6.5 2400 69.0 74.5

(116 résztvevő)

Verőci Zsuzsa

Címkék: ,