Októberi tábor

A tanév másodikat táborát Budapesten tartottuk. Állandó edzőink mellett most több vendég előadót is meghívtunk. Jakobetz László sakktörténeti előadása mellett Szabolcsi János a csere problematikájáról tartott egy érdekes foglalkozást. Örömünkre az olimpián sikeresen szerepelt női válogatott kapitánya Papp Gábor is elfogadta a meghívásunkat és fordulóról fordulóra beszámolt a csapat játszmáiról és bemutatta a szebb, tanulságosabb partikat. Akóts Gábor csoportos edzése is kötődött az olimpiához, ő döntően az érdekesebb végjátékokat gyűjtötte ki és ismertette meg a gyerekekkel. A kombináció fejtő versenyek példái most barátságosabbak voltak, de még mindig igen kemény feladatok. A Vezér csoport legjobbjának ismét Pásztor Balázs bizonyult még a Bástyában vendégünk Giang Nam birkózott meg legügyesebben a feladatokkal. A villám tornán most is több vendég bekapcsolódott a játékba. A kilenc fordulós verseny újból Horváth József győzelmét hozta. A különböző kategóriák díjait Kovácsy Barnabás, Tran Dávid, Kolimár Kristóf és Karácsonyi Kata nyerték meg.

A két tábor közötti időben jelent meg a legújabb FIDE lista. Szeptemberben hagyományosan kevés versenyen indulnak a fiatalok. Tran Dávid két sikeres szereplésével 160 Élővel növelte pontjait, mellette két tanulónk Szegedy Mátyás és Hajdu Márton szerepelt kiválóan egy-egy tornán. A táborunk befejezése után  zajlott a Világsakkfesztivál 2018 program. A Jövő bajnokai rendezvényen a 16 meghívott, 12 éven aluli játékosból 15(!) már járt a Központi Iskolában többségük jelenleg is az Iskola tanulója. A győzelmet az első helyen kiemelt Pásztor Balázs szerezte meg és lassan már el is kezdheti a felkészülést a jövő évi Man szigeten zajló szuper erős nyílt versenyre. Legközelebb a korosztályos világbajnokságok után november 26-30 között tartunk tábort. Gratulálunk az eredményekhez és sok sikert a világbajnokságok résztvevőinek!

VS

MGKSI-tábor 2018. október 08.-11.

SAKK: Egy győzelem és egy remi a legelején

Hétfő 2018. október 08.
09.45.-10.00. Tábornyitás (Vidéki Sándor )
10.00.-12.00. Csoportedzések [Vezércsoport – Pálkövi József, Bástyacsoport – Horváth József]
12.00.-14.00 Ebédszünet, Sport
14.00.– 18.00 Csoportedzések [Vezércsoport – Pálkövi József, Bástyacsoport . – Horváth József]

Kedd 2018. október 09.
9.00.-10.30. Csoportedzések Kombinációfejtő verseny csoportonként [Vezércsoport – Vidéki Sándor, Bástyacsoport – Horváth József]
10.30-12.00 Jakobetz László sakktörténeti előadása
12.00-14.00 Sport, Ebédszünet
14.00.– 14.45 Csoportedzések [Vezércsoport – Vidéki Sándor, Bástyacsoport – Horváth József]
15.0.-17.00. Batumi olimpia játszmái, érdekességei Papp Gábor nyílt előadása
17.15 – 18.15. Rapidjátszmák

Szerda 2018. október 10.
9.00-10.30 Csoportedzés [Vezércsoport – Horváth József, Bástyacsoport Akóts Gábor]
10.30.-12.00 Szabolcsi János közös előadása
12.00-14.00 Sport, Ebédszünet
14.00-18.00 Csoportedzés [Vezércsoport Horváth József, Bástyacsoport Akóts Gábor]
18.00.-18.15. Vacsora ( a hagyományos közös pizza )
18.15-19.45 nyílt villámverseny, mindenkit szeretettel látunk rajta, 7-9 forduló

Csütörtök 2018. október 11.
9.00-12.00 Csoportedzések [Vezércsoport – Pálkövi József, Bástyacsoport – Horváth József]
12.00-13.45 Ebédszünet, Sport
13.45.-17.50. Csoportedzések [Vezércsoport – Pálkövi József, Bástyacsoport – Horváth József]
17.50-18.00 Táborzárás Vidéki Sándor

VS