Az MGKSI tervezett 2. féléves programjai

A februári táborunkkal egy időben U10 válogató versenyt rendezünk Mátraházán. A győztes bekerül a lengyelek ellen készülő magyar csapatba. A meghívott játékosok: Bodrogi Bendegúz, Földes Márton, Hajdú Márton, Kolimár Kristóf, Megyaszai Balázs, Giang Nam.

Március 5-11 között két körversenyt szervezünk tagjaink számára, akik rutinos felnőtt sakkozókkal mérkőzhetnek meg.

Egy régi hagyományt szeretnénk életre kelteni, az idősebbek még talán emlékeznek az Érdy Árpád emlékversenyekre, ahol 5-5 ifjúsági és felnőtt játékos vett részt a tornákon. A kiírás és az aktuális mezőnyök megtalálhatók a Szövetség versenynaptárában.

Március 19-22 között Budapesten a Szövetség székházában tartjuk a táborunkat. Egy-egy nyílt napon megtekinthetők lesznek állandó edzőink előadásai, valamint a Király csoport edzéseit látogathatják a 2100 feletti, 16 éven aluli fiatalok.

Az egyik délutánon Mádl Ildikó tart közös edzést a gyerekeknek.

Április 14-15 között rendezzük meg a Magyarország-Lengyelország válogatott ifjúsági mérkőzést. A nyolc fős csapatba már meghívást kapott: Krstulovic Alex, Kovács Judit, Losonczi Marcell, Gaál Zsóka, Giang Nam. A régiós versenyekhez hasonlóan 2-2 U16, U14, U12, U10 korú fiatal alkotja a csapatot és kötelező legalább két lány játékos szerepeltetése.

Az előző három találkozónkat szoros arányban megnyertük. A lengyel ifjúsági eredmények ismeretében most a tisztes helytállás sem könnyű feladat.

Tagjaink számára két tavaszi versenyen való részvételt ajánlunk. A karosi tornán a szállást, étkezést, felügyeletet is megszervezzük számukra valamint a szervezők nevezésidíj-kedvezményt is biztosítanak számunkra.

A Tavaszi Fesztivál időpontja: április 18-26, a Zalakaros nyílt versenyek időpontja: május 25-június 02.

VS

2018. Januári tábor

Az új évet Mátraházán kezdtük, ahol decemberhez hasonlóan kellemes idő és rengeteg hó fogadott minket 🙂 a hónap elején a szülők megkapták az edzők félévi szöveges értékelését. Az edzők nemcsak értékelték a fiatalok teljesítményét, hanem igyekeztek hasznos tanácsokat is adni az előrelépéshez.

Az Iskolánk létszáma és a csoportok beosztása minimálisan változott az első félévhez képest. Az utóbbi hónapok remek eredményeinek köszönhetően Gehér Koppányt felvettük a Király csoportba valamint a Vezér csoportok legjobb eredményeket elérő tagja, Pásztor Balázs is átkerült a királyosokhoz.

Vendég előadókat most csak a Király csoportba hívtunk. Örömünkre a magyar válogatott tagja, a legutóbbi csapat Európa bajnokság kiemelkedően szereplő játékosa, Erdős Viktor is vállalta, hogy két napon át oktatja tanulóinkat! Az esti közös előadáson élmény volt hallgatni az EB kulisszatitkait. Megnéztük Viktor győztes partiját az oroszok ellen és megtudhattuk a készülés részleteit is.

Az edzéseken Horváth Csaba nagymester végjátékokkal foglalkozott, míg Erdős Viktor három különböző megnyitás titkait mutatta meg a fiataloknak döntően saját játszmáin keresztül.
A villámversenyünket Horváth József nyerte holtversenyben a nálunk vendégeskedő Ruck Róbert nagymester előtt.

Csoportjaik legjobbjainak Füle Simon, Pásztor Balázs és Diller Denis bizonyult, Kovács Judit lett a legeredményesebb hölgy induló. A Király csoport fejtőversenyét Gombócz Ferenc nyerte. A Vezér csoportokban meglepetésre a fiatalok előzték a nagyobbakat: Pásti Ároné lett a legjobb eredmény közvetlen mögötte pedig Tran Dávid végzett. Az esti Vezér-Vezér csapatok rapid küzdelmében izgalmas csatában minimális arányban győztek a „nagyok”. A Király csoportosoknál Koppány látványos vezér áldozattal mattolta Ágostont, egy végig kiválóan vezetett játszmában. Ez a tábor is gyorsan eltelt, a gyerekek szorgalmasan dolgoztak a héten.

Versenyek

A legtöbb tanulónk a két ünnep között versenyzett vagy elindult az évadnyitó Perényi emlékversenyen. Az utóbbin kiválóan teljesített Tóth Niki, Karácsonyi Kata és Palczert Mátyás. Niki az egész hónap legjobb eredményét érte el. Öngüt Tomi Szlovéniában, Pásti Áron Lengyelországban, Tancsa Tamás Ausztriában gyűjtött nemzetközi tapasztalatokat. Egy erős rapid tornán Pásti Áron és Tran Dávid szerepelt remekül. A sikeres versenyeknek köszönhetően Öngüt Tamás, Juhász Ágoston, Tóth Niki, Tran Dávid, Palczert Mátyás lépett előre jelentősebben a FIDE listán. Tamás 2200, Ágoston 2100 és Dávid 2000 fölé kerültek Élőben.

Gratulálunk az eredményekhez!

VS

Erdős Viktor esti előadása
Erdős Viktor esti előadása
A Vezér csoport munkába
A Vezér csoport munkába
Budapest huszárok
Budapest huszárok
Esti előadás
Esti előadás
Esti rapid mérkőzések
Esti rapid mérkőzések