Eredményeink

Utoljára a Perényi Béla Emlékversenyen szerepelt több Központi Iskolás tanuló. A legjobb eredményt Kovács Judit érte el 9/4,5 ponttal. Lakatos Tamás 3,5, ifj. Gombócz Ferenc 3,0 és Majoros Rózsa eggyel kevesebb játszmából 2,0 pontot gyűjtött.

Marjanovics Annamária a szerbiai Paracsinban versenyzett, ahol elnyerte a legjobb U16 és a legjobb leány versenyző különdíját. A következő oldalon egy interjú is olvasható Annamáriával. http://hunonchess.com/marjanovics-annamaria/

A szünetben szakmai igazgatónk is folytatta sikeres versenyzését. Az óév búcsúztató osztrák verseny győzelem után az olasz Montesilvano open első helyével kezdte az újévet.

A csapatbajnokság már az 5. fordulónál tart. A játékosaink közül Kántor Gergely 5/5, Marjanovics Annamária 5/4,5 és Krstulovics Alex 5/4 ponttal járult hozzá eddig csapataik eredményéhez.

 VS

Házi feladatok 2015. január

Vezércsoport és  Bástyacsoport számára:

1. Mely sakkozók (kik) kezdtek/kezdenek előszeretettel 1.b3-mal?
2. Ki áll az első 3 helyen a magyar, az indiai és az orosz ranglistán?
3. Melyik mérkőzést hívták (többet is) a XX. században az Évszázad mérkőzésének?
4. Ki volt Makovetz Gyula?
5. Lehetett-e Maróczy Gézának 2820-as élőpontja?
6. Sorolj fel híres tanulmány- és feladványszerzőket, legalább ötöt!
7. Ki mondta: „Időzavarra megtartok egy huszárt!”
8. Melyik magyar nagymesternek kedvence a huszár?
9. Mit jelent – caruanázni?
10. Sorolj fel legalább 5 magyar ifjúsági nevelőcentrumot a sakk sportágban,az edzők neveit se feledd!
11. Keresz volt az „örök második”. A magyar NB 1-ben melyik csapatra lehetne ezt elmondani?
12. Mely magyar sakkozók győztek le világbajnokokat, készíts listát, amennyire pontosan csak tudsz! (Gondolom, hogy ide elkél az edzői segítség)
13. Melyik magyar sakkozót küldenéd a sakk-boksz viadalra?
14. Ki volt az az angol nagymester, akit lovaggá is ütöttek?
15. Ki volt a legtöbbször magyar női bajnok?
16. Melyek voltak Verőci Zsuzsa nagymesternő legfontosabb sakksikerei?
17. Melyik nagymester volt az első, akit Bent Larsen legyőzött?
18. Sorolj fel legalább 5 megnyitást, változatot, ami magyar sakkozó nevét viseli!
19. Keresd meg a Reshevsky-Rubinstein (0-1) játszmát! Légy ravasz, az adatbázisokban nincs benne…Ha ügyes vagy, valahol (egy könyvben) megtalálod.
20. Kiről írt cikket nemrégen a New In Chess Yearbook-ban Joel Benjamin: „Veli dangerous player” (sic!)címmel?

 HJ

Letölthető anyagok:
HF 201501 Bástya
HF 201501 Vezér

Fehér Gyula órai anyag 201501
huszárvilla_feladatok_201501

Eredményeink

Kreiter Lilla a MGKSI legfiatalabb leány tanulója január 17-19 között részt vett Lengyelországban, Wegrów-ban rendezett nemzetközi sakkversenyen ahol 7 nemzet versenyzői képviseltették magukat. A 142 induló versenyző között minden korosztály nevezett, volt IM, FM és WIM játékos is.Lilla nagyszerűen játszott és az utolsó fordulóig esélyes volt a győzelemre a 10 éves lányok között. Bővebben…

Cikkek vélemények rovat

Az előző MGKSI oldalról megörököltük ezt a fejezet címet és szeretném arra a régi elképzelésemre felhasználni, hogy összegyűjtöm egy helyre az ifjúsági sakkról szóló írásokat, véleményeket. Az írások jó része régi, de az „aktuálpolitikai” részeiktől eltekintve íródhattak volna ma is és valószínűleg 7-8 év múlva is meg lehetne majd írni őket. Jellemző, hogy a 2014-ben írt Ifjúsági VB, EB cikkemmel szinte megegyező tartalmút írt Pálkövi József is kb. 5-6 évvel ezelőtt.

Örömmel látok minden új és régi írást, véleményt a témában. Az is segítség ha egy utalást, linket kapok arra, hogy hol található egy érdekes cikk. Átfutottam a most felkerült írásokat újra, nyilván nem mindegyikkel értek egyet vagy ma már másképpen fogalmaznék. Ami nem változott, hogy Vajszman cikket tartom továbbra is a legkiválóbb ifjúsági témájú írásnak, ennél jobbat, őszintébbet már nem nagyon fognak papírra vetni és természetesen mindenkinek javaslom az elolvasását.

VS

Cikkek:
A tanár, aki minden évben 70 ezer gyereket csábít versenyzésre – The Chess Instructor 2009-ből
Ukrajna megbecsült trénere – Alekszander Vajszman írása a The Chess Instructor 2009-ből
Hifik – 2011. Vidéki Sándor
Korosztályos EB, VB értékelés előtt, helyett – 2014. Vidéki Sándor
Sakkozás a világhálón – 2014. Vidéki Sándor
Ifúsági sakkozásunk csapdái – 2011. Dr. Hazai László
A gyermek sakkoktatás módszertana – 2002. Molnár Béla
Gondolatok az ifjúsági és gyereksakkozásról – 2011. Pálkövi József

VI. Art Pub Kupa

Bal oldalt Tóth Nikoletta látható.
Bal oldalt Tóth Nikoletta látható.

A főversenyen Lengyel Andrea 6-ból 3 pontot szerzett, míg Gombócz Ferenc 2 pontot, Járó Benjámin pedig 1,5 pontot. Az 1600 alattiak csoportjában Kovács Patrik kiváló eredményt elérve ezüstérmes helyen végzett 7/5,5 ponttal. 170 Élő pontot nyert, amely új „MGKSI rekord”. Tóth Nikoletta 4. helyzése és 5 pontja is remek siker.

Niki az utolsó fordulóig esélyes volt az első helyre.
Juhász Ágoston és Bangha Ottó 4-4 pontot gyűjtött, Tóth Gergely 3 ponttal zárta a tornát. Gratulálunk!

A következő verseny, ahol MGKSI tanulóknak drukkolhatunk a Perényi Béla emlékverseny, korábban Schneider Miklós emlékére szerveztek ugyanebben az időben tornát Budapesten a szövetség székházában.

VS

Eredményeink

A jó hangulatú, kiválóan szervezett U16 olimpián a 4.helyen végzett csapatban két tanulónk is szerepelt. Gledura Benjámin veretlenül szerzett 10/7 pontjával kiváló első táblásnak bizonyult. Kántor Gergely 10/6 pontja sokkal hullámzóbban jött össze, több fájó vereséget is begyűjtött. Az utolsó fordulóbeli magabiztos győzelme Irán ellen kellett a 4. helyhez. A többi tanulónk közül talán Kozák Ádám 10/6,5 és Kovács Judit 7/4,5 pontja emelhető ki. Szerzett pontok: Péczely Sebastian Zsombor 9/4, Marosi Levente 9/4, Krstulovic Alex 9/3,5 Simon Lili 9/4,5, Czupor Attila 10/4,5, Juhász Judit 7/3, Pál István 7/3.

A téli szünetben hagyományosan sok versenyt rendeznek. Tanulóink közül sokan éltek is a lehetőséggel. Bővebben…