A legmagasabb osztályban október 12-én kezdődött a 2014/15-ös bajnoki szezon. Új csapatként a HÜSI SC és Szigetszentmiklós érkezett, akik korábban még soha nem játszottak az NB I-ben.

Nagy meglepetésre nincs a 10-es körben a korábbi, többszörös magyar bajnok, a zalaegerszegi Csuti-Hydrocom SK, miután előző évadban a kiesést jelentő 9. helyen zártak a bajnokságban. A csapat így az NB I/B-ben kezdte a mostani szezont.

Az idei évad nagy esélyese továbbra is a hétszeres magyar bajnok Aquaprofit NTSK. Papp Nándor, a csapat vezetője a következőket nyilatkozta a kanizsaujsag.hu internetes oldalnak:

– Számos légióst, így az ukrán Zahar Jefimenkót is asztalhoz ültette együttesünk, mivel a hazai kerettagok nem tudtak jönni, de az eredményből kitűnhet, ez nem alakult rosszul – fogalmazott a csapatvezető – A legtöbb parti az ötödik órában dőlt el, vagyis keményen meg kellett dolgozni az első fordulóbeli sikerért. A lényeg azonban, hogy a győzelmi arány sem mutat rosszul, s ez jó kiindulópont lehet a továbbiakra.

Az első forduló eredményei a következők:
HVSE – Szigetszentmiklós 8.5 – 3.5
HÜSI SC – ASS-Makói SVSE 5 – 7
ASE Paks – Pénzügyőr SE 7.5 – 4.5
Dunaharaszti MTK – Aquaprofit-NTSK 3 – 9
MLTC – Budapesti Titánok 8 – 4

A bajnokság állása az első fordulót követően a következő:
1. Aquaprofit-NTSK 9 pont
2. HVSE 8,5
3. MLTC 8
4. ASE Paks 7.5
5. ASS-Makói SVSE 7
6. HÜSI SC 5
7. Pénzügyőr SE 4.5
8. Budapesti Titánok 4
9. Szigetszentmiklós 3.5
10. Dunaharaszti MTK 3

web_chess_3

Képen: 2013/14-es bajnoki díjátadó: Bánusz Tamás, Balogh Csaba, Nádasi Tamás, Polgár Judit, dr. Seszták Miklós, Erdős Viktor