A verseny helyszíne

Budapest

A verseny kezdete
2015.03.07
A verseny vége
2015.03.07
Online nevezés


Versenykiírás

Verseny célja: Eldönteni a bajnoki címeket, a hallgatók körében népszerűsíteni a sakkozást. A bajnokság győztesei meghívást kapnak a Főiskolai válogatott nemzetközi mérkőzéseire. Az egyéni eredményekből értékeljük ki az intézmények közötti csapatbajnokság végeredményét is.

 

2. A verseny helye és időpontja: ELTE Egyetemi Kollégium Kőrösi Csoma Sándor Tagkollégiuma Budapest, 1118, Dayka Gábor utca 4, 2015. március 7. Regisztráció 9 órától 9:45-ig. Az első forduló 10 órakor kezdődik.

 

3. A verseny rendezői: Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség megbízásából az ELTE képviseletében a BEAC sakkszakosztálya.

 

Versenyünk védnökei: Dr. Karácsony András, a BEAC elnöke, Prof. Dr. Kiss Ádám, a MEFS elnöke, az ELTE professzora, Dr. Seifert Tibor az Egyetemi Kollégium főigazgatója illetve Mészáros Attila, a Magyar Sakkszövetség főtitkára.
A szervezőbizottság felelőse: Tóth László (hali@csoma.elte.hu), Kapás Róbert (rogeranyul@gmail.com, +36/20-555-0100) és Ádám György (adamgy54@gmail.com).
Vezető versenybíró: Kapás Róbert, országos versenybíró
Versenybíró: Gyömbér Tamás országos versenybíró

 

4. Résztvevők: Az államilag elismert diplomát adó, felsőoktatási intézmények, illetve az érettségi utáni emelt szintű képzést nyújtó szakiskolák képviseletében
• azok a hallgatók indulhatnak, akik oklevelet adó képzésben vesznek részt a verseny időpontjában, és az adott félévre a nevező intézménybe beiratkozott (nappali, levelezős, esti távoktatásban, illetve doktorandus képzésben résztvevő) hallgatói, állampolgárságra és életkorra tekintet nélkül;
• illetve akiknek a nevező felsőoktatási intézményben szerzett végbizonyítványuk kelte nem haladja meg az egy évet (2014. évben végzettek).
• A versenyen extra jogosultsággal elindulhatnak – választott, vagy korábbi intézményük megjelölésével – akik már jelentkeztek, vagy a közeljövőben jelentkeznek a felsőoktatási intézménybe, illetve korábban a megnevezett felsőoktatási intézmény hallgatói, oktatói voltak. Az extra jogosultak eredményét azonban a csapatbajnokság első három helyén végzettek megállapításakor nem vesszük figyelembe.
• Minden nem amatőr indulónak rendelkeznie kell a 2015. évre versenyengedéllyel, illetve FIDE regisztrációval, VAGY az ehhez szükséges regisztrációs adataikat a verseny kezdetéig a megadják és aláírásukkal hitelesítik.

 

5. Igazolás: a nevezés alapján diákigazolvánnyal és személyi igazolvánnyal igazolják (az első mérkőzés előtt) a résztvevő sportolók személyazonosságát és a felsőoktatási státusát, továbbá
• igazolják a befizetési kötelezettség teljesítését.

 

6. Verseny lebonyolítása: Svájci rendszer 7(-9) fordulóval a FIDE szabályai szerint. Tempó: 2 x 15 perc egy teljes játszmára. Ha egy intézményből legalább három versenyző játszik, akkor közülük a legjobb 3 versenyző eredménye (összpontszáma) alapján csapatteljesítményt értékelünk. Holtverseny eldöntésénél a Buchholz, Berger, illetve a progresszív pontszámítás eredménye dönt. Hétfordulós verseny esetén a 7. forduló után, ha az első 2 helyezettnek ugyanannyi pontja van, akkor ők játszanak egymás között egy döntőt. A döntő sorsolással kezdődik, játékideje: fehér bábuval játszó versenyzőnél 15 perc, fekete bábuval játszó versenyzőnél 13 perc, döntetlen helyzet esetén a fekete bábukkal játszó versenyző nyer.

 

7. Díjazás: Az első versenyző a „Magyarország 2014/2015 tanévi Egyetemi – Főiskolai Bajnoka” címet és serleget, az első három érmet és 15 – 10 – 5 ezer Ft-ot, az első hat oklevelet kap. Ugyancsak oklevelet kap a legjobb 3 csapat. A legjobb női versenyző oklevelet, érmet és különdíjat kap. Különdíjat – oklevelet és pénzjutalmat kap a legjobb 3 értékszám nélküli versenyző, továbbá az értékszámmal rendelkezők között kategóriánként a legjobb 3 fő. Egy-egy kategóriába 10-19 versenyzőt sorolunk az értékszámok alapján. A kategória beosztásokat és a pénzjutalmak összegét a versenybíróság a harmadik forduló előtt ismerteti.

 

8. Költségek, szállás, étkezés: A MEFOB döntő rendezési költségeit a MEFS biztosítja. A résztvevők várható költségei: Szállásigényeket 3.500.- 5000 Ft/fő/éj áron hostelben, illetve szállodai elhelyezéssel megoldjuk, kizárólag írásbeli kérésre, választhatóan 1 vagy 2 napra. Büfét vagy frissítőket, étkezési lehetőséget a verseny helyszínén biztosítunk.
Kedvezményes regisztráció átutalással: 500 Ft/fő, helyszíni befizetéssel 1000 Ft/fő. A később nevezők a helyszínen 1200 forintot, az extra résztvevők 1500 forintot fizetnek.

 

9. Határidők: Verseny ideje: 2015. március 7. Kedvezményes regisztrációs nevezési határidő: 2015. március 5. Szállásigényekhez a kedvezményes nevezési határidő: február 27.
Szállásigények esetében az átutalási határidő: március 2.
A határidők betartását kérjük, vegyék szigorúan.

 

A szervezők lehetőséget biztosítanak a szállásra, amit mindenki saját maga igényei szerint vehet igénybe.

10. A résztvevők fedezik a versenyhelyszínre és vissza történő utazási költséget.
11. Helyezések eldöntése: A szerzett játszmaegységek alapján, holtverseny esetén a progresszív számítással, illetve a verseny kezdetekor kihirdetettek szerint.

 

12. Nevezés: E-mailen: rogeranyul@gmail.com címre Minden nevezést visszaigazolunk, és ebben részletes információt is küldünk a fizetés módjáról.

 

13. Egyebek: Minden olyan kérdésben, amelyben ez a versenykiírás nem rendelkezik, a MEFOB Általános Versenykiírás és a Magyar Sakkszövetség versenyszabályai a mérvadóak. A mérkőzések kezdetét lekésni súlyos sportszerűtlenség, azonban csak a verseny kezdetekor kihirdetett esetben jelent automatikus játszmavesztést. A versenykiírás megváltoztatásának jogát a rendezőség fenntartja. 65 vagy több résztvevő esetén 9 fordulós lesz a bajnokság.

 

A verseny végeredménye leadásra kerül a FIDE számára.

 

A MEFS Elnökség döntése értelmében valamennyi MEFS rendezvény automatikusan csatlakozik a SportPONT programhoz. Ennek keretében a regisztráció alkalmával az alábbi adatok kerülnek rögzítésre: név, diákigazolvány szám, születési dátum. A rendező fenti adatokat a versenyt követően átadja a MEFS-nek.

 

14. Program:
Március 7 – 9:00-9:45 Regisztráció a verseny helyszínén
9:50: Megnyitó
10:00-tól I-VII (IX) forduló

 

A versenyen megjelenő vendégek, szurkolók számára egyéb kiegészítő programokat – sakk, gó-, bridzs oktatás, bemutató – szervezünk. A helyszínen megszervezésre kerül egy sakk szimultán is. Érdekes színfoltnak ígérkezik a párhuzamosan megszervezésre kerülő I. Magyar Egyetemi – Főiskolai Góbajnokság.

 

Az utolsó forduló befejezése után rögtön megtartjuk az eredményhirdetést

 

Minden résztvevőnek eredményes versenyzést kívánunk!
Budapest, 2015. február 12.
A verseny szervezői